Kóbor lélek

By: Haszina

• Ez nem lehet igaz, most megint kereshetek egy másik hordozót! – nyafogott egy fehér buborék, ami éppen most szállt ki egy szamurájból – Ezek a testek, mind olyan elutasítóak, találnom kell egy erősebbet. – folytatta, miközben elindult egy erdő felé.

Erősen nézett végig a tájon, keresett valamit

• Megvan! – kiáltott fel és villámgyorsan száguldott egy fán ülő fiúhoz.

Nem is fiú volt, hanem inkább hanyou. A félvér nem vett észre semmit, a fehér buborék még egyenesen beleszállt.

• Erős testnek tűnik… - nézett végig magán.
• Inuyasha! – állt meg a fa alatt egy feltűnően csinos lány – Inuyasha, gyere már le. Meddig akarsz még duzzogni?! El kell látnom a sebed. Sesshoumaru csúnyán megmérgezett. –
• Inuyasha? – “Az én lehetek…” ugrott le – Hölgyem. – hajolt meg.

• Hölgyem?! Azt hiszem megint felment a lázad. – vizsgálta homlokát.
• Szépleány… -
• Inuyasha, nagyon furán viselkedsz. Lehet, hogy mégis csak vissza kellett volna menni Kaeldéhez. –
• Kisasszony… -
• Miért nem szólítasz simán a nevemen? –
• “Nem emlékszem a nevedre. Ezt mégsem mondhatom…” – Gyönyörű neved számra nem vehetem. – kerülte ki a választ.
• Jobb lenne, ha visszamennénk a többiekhez, ott majd ellátlak. –
• Többiek? –
• Haló, ébren vagy?! Miroku, Sango?! Dereng valami?! –
• Persze, a szüleim. –
• Biztos jól érzed magad… Itt valami nem stimmel… Te nem Inu… -
• Hallgass! – fogta be a lány száját – Nem tudod milyen nehéz manapság testet találni, ha rájönnek, hogy én vagyok, mindig kiűznek. –
• Te megszálltad Inuyashát?! –
• Ne kiabálj! Nem szálltam meg, vagyis nem úgy… Két lélek van egy testben, de csak egy tudja irányítani, egyszerre. –
• Vagyis most Inuyasha… -
• Alszik. Ha felébred nem emlékszik, majd semmire. –
• Miroku! Sango! – sikított Kagome.
• Maradj csöndben! –
• Már miért tenném, megszálltad a barátomat! –
• Azért, mert nem tehetsz mást! –
• Dehogynem, te mondtad, ki fogunk űzni! –
• Vigyázz kislány, nem olyan könnyű azt, mellesleg, ha feldühítesz soha nem, hagyom el, az is lehet, hogy megölöm. –
• Kagome! Mi történt sikítást hallottunk? – futott oda a Taiya.
• Sango, Inu… Inuyashának megfájdult a torka. –
• Megfájdult a torka?! És ezért csaptál ekkora lármát? – sandított a szerzetes.
• Sajnálom, menjünk vissza. –
• Rendben… - és mindannyia visszaballagtak a táborukhoz, ahol Sippou, már édesen aludt.

“Inuyasha” eldőlt a bársonyos füvön, valamivel távolabb a többiektől.

• Sango. – súgott oda a szerzetes – Te nem tartod ezt egy kicsit furcsának? –
• De, itt valami nincs rendben. Látszik Kagomén, hogy nem mond igazat, mintha nem tehetné. -
• Igen és Inuyasha is elégé érdekesen viselkedik. Mindegy, hagyjuk ezt most holnapra… -
• Jó éjt. –
• Neked is. – feküdtek le.

Kagome eközben nyugtalanul felállt és odament a hanyouhoz.

• Okos kislány. –
• Mit akarsz tőlünk? –
• Nem kell aggódni, csak addig maradok veletek, amíg nem szerzek egy másik testet, ami erősebb. –
• Vagyis más testébe költözöl. Az ugyanúgy rossz. –
• Az már ne érdekeljen, te visszakapod a szerelmedet… -
• Szerelmem. – pirult el a lány – Nem a szerelmem, egyszerű úti társak vagyunk. –
• Aha, és ha így közelebb hajolok hozzád, nem ver hevesebben a szíved? – húzta magához.
• Engedj el! – ugrott arrébb “Ő nem Inuyasha, ő nem Inuyasha…”
• Nem én nem vagyok Inuyasha. –
• Te hallod a gondolataimat?! –
• Igen hallom. –
• Mi, vagy ki vagy te? –
• A nevem Takotu. – mosolygott – én egy kóbor lélek vagyok. –
• Nem távoztál el? De hát miért? –
• Van még egy elintézetlen ügyem, amíg azt nem rendezem, itt maradok. Ezért kell egy erős test, hogy bosszút áljak és elmehessek innen. –
• Bosszút kell állnod… - hatódott meg Kagome.
• Igen, egy bizonyos Naraku nevű szellem lemészárolta a családomat, még tizenöt évvel ezelőtt. Engem később ölt meg, mikor egy ékkőszilánkot vett el tőlem. –
• Naraku?! –
• Igen, talán ismered? –
• Hát mondhatjuk, mi is éppen őt keressük. –
• Veletek mit tett? –
• Inuyashát kijátszotta a szerelmével, így ő meghalt. A szerzetest megátkozta. Sangót, a lányt pedig öccsével zsarolja. A rókadémon, meg csak velünk tart. –
• És te? –
• Én… én… talán az ékkövek miatt. –
• Mire kell neked az ékkő? –
• Nekem kéne őriznem. –
• Úgy érted… te vagy az a félnótás fruska, aki összetörte?! –
• Híres vagyok? –
• Nem, de miközben kerestem az ékkövet, hallottam, hogy megjelent egy lány, akiből kiesett és összetörte. -
• Ez nem egészen így történt. Először is nem kiesett, hanem kiharapták. Másodszor, inkább a nyilam repesztette szét, mint én. –
• A nyilat te lőtted ki nem? – hunyorított, bambán Takotu.
• Hát igen… -
• Remek. –
• Figyelj, te menj szépen tovább, lépd át az örökkévalóságot, mi majd megbosszulunk. –
• Ennyire fontos neked ez az önző alak. –
• Honnan tudod, hogy önző?! –
• Kicsit átnéztem az emlékeit. Oh, milyen szépek az idomaid. – futott át a fürdős jeleneten, pár nappal Inuyasháék megismerkedése után.
• Hogy mi?! Te perverz! Hogy merészeled. – támadt neki.
• Perverz?! Majd, mindjárt csinálok olyat, hogy ezt mondhasd rám. – fogta le Kagome kezét.

Kagome csak sikítozott és rángatózott, hogy engedje el.

• Valaki aludni szeretne. – lépett oda a szellemirtó és barátnőjét kiszabadítva elvonszolta maga mellé.
• Pedig már majdnem sikerült mi? – vigyorgott kajánul Miroku, majd visszadőlt.
• Ostoba, nem látod, hogy valami nem stimmel. Inuyasha soha nem viselkedne így. – teremtette le a Taiya.
• Tudom, de Kagome nem beszél. Nem tudunk mit tenni, várnunk kell, míg fel nem fedik a titkot. –
• Én nem tudok várni. Kagome, mint tudjuk, szereti Inuyashát, akkor meg miért utasította vissza, az a bolond meg miért kezdett ki vele?! –
• Én sem értem a dolgot, de most inkább aludjunk. –
• Nem tudok aludni, ilyen helyzetben. –
• Akkor… - vigyorgott.
• Miroku! – (Bamm!)
• Jól van, na… - dőlt vissza a szerzetes félholtan, olyan piros folttal az arcán, amilyet még nem látott, pedig kapott már pár pofont a csinos lánytól.

Kagome egész éjjel nem aludt semmit. Azon töprengett, hogyan űzhetné ki Takotut, de nem jutott semmi eszébe. Végül arra gondolt, hogyha keresnek egy másik testet, akkor minden rendben lesz. “Tudom, hogy nem helyes, ha másba költözik át, de… úgy tűnik ez az egyetlen megoldás. Nem hiszem, hogy le tudná győzni Narakut, de talán, ha látja, hogy Inuyasha végez vele, tovább lép és megbékél…”

• Erre jutottál? – lépett mellé a kóbor lélek.
• Hm? –
• Hallottalak, emlékszel? –
• Tényleg te tudsz olvasni a gondolatokban. –
• Nem, csak azokéban, aki közel áll a hordozóhoz. Ez most Inuyasha, és te eléggé közel állsz hozzá. Ugye? –
• Nem! – pirult el megint.
• Ennyire zavar, akkor… - hunyta be szemét és mire újra kinyitotta átváltozott.

Haja vörösen fénylett, a még égő tűzben, Szeme zölden csillogott és olyan kedvesen mosolygott, hogy Kagome, majd elolvadt.

• Mi, hogyan? –
• Ez az eredeti alakom. –
• Akkor miért nem vetted fel egyből?! –
• Mert még szoknom kellett a testet. –
• Mindegy ez most nem lényeg. – tért észhez – Szóval, keresünk neked egy új testet és, akkor kiköltözöl Inuyashából. Megegyeztünk? –
• Meg. –
• És még valami. Én nem hiszem, hogy egyedül le tudnád győzni Narakut, akármilyen testet is találsz. Nem akarom, hogy az, akit megszállsz, az én lelkemen száradjon, úgyhogy velünk jössz és segítesz nekünk. –
• Figyelj cicus, tudod, kiről beszélsz?! Ez a te barátod elég egy makacs személyiség. Személy szerint nem hiszem, hogy beleegyezne. –
• Először is nem vagyok cicus. Másodszor Inuyashát bízd rám. És még valami… Fekszik! – kiáltott.
• Rajtad is működik. – állapította meg Kagome.
• Ez meg mire volt jó?! – tápászkodott fel.
• Halkabban mindenkit felébresztesz, és most már, tudom, hogyan tartsalak kordában.
• Mi ez a zajongás. – dörzsölték szemüket.
• Kagome, ki ez az alak?! – kapott Sango a Hiraikotsuhoz.
• Elmagyarázom… - és azzal, mindent elmesélt.

• Már értem. –
• Tudtuk, hogy valami nem stimmel. Végig olyan furán viselkedtetek. –
• Nos akkor te egy vándor lélek vagy, aki bosszút akar állni Narakun? – összegezte Sango.
• Igen széphölgy. – csókolt kezet, amire Miroku kicsit ideges lett.
• Legalább van modora. – fordult a lány Kagoméhoz.
• Ne légy benne, annyira biztos. Majd kimutatja a foga fehérjét, nekem elhiheted. –
• Én nem bízom ebben az alakban. – ugrált a kis rókaszellem.
• Sippou. – fogta ölébe Kagome – Nem kell aggódnod. Mivel Inuyasha testében van rá is hat a füzér. –
• Én akkor sem bízok benne. –
• Vakarcs, ki kérte?! –
• Hogy beszélhetsz így egy gyerekkel?! –
• Könnyen. Megtanítsam? –
• Te bunkó! –
• Te meg egy félnótás, hisztis fruska. -
• Azt hiszem tényleg Kagoménak volt igaza. Semmivel sem jobb Inuyashánál. – jelentette ki Sango és lassan továbbálltak.

• Ez a test megfelel? – kérdezte Kagome, már a harmadik démonnál, akivel szembekerültek.
• Még mindig nem elég erős. És olyan ronda, hogy… –
• Idefigyelj! Nem tökmindegy, hogy néz ki, pár óra múlva úgyis átalakulsz. –
• Rendben… - egyezett bele és átbújt az előtte ájultan fetrengő ocsmány démonba.
• Inuyasha. – térdelt le a hanyou mellé Kagome – Inuyasha jól vagy? – szólongatta.
• Ka… Kagome… - ébredezett – Úgy fáj a fejem, mi történt? –
• Hát… ezt nehéz lenne elmagyarázni… - kezdett bele a történetbe, immár a lobogó tábortűz mellett.

• Szóval te belém költöztél! – kapta elő a Tetsusaigát.
• Inuyasha nyugodj meg, már vége! –
• Igen, de miért kell velünk jönnie? –
• Mert egyedül nem tudja legyőzni Narakut. –
• Mióta érdekel ez téged? – vigyorgott Takotu.
• Képzeld el, engem minden élőlény érdekel. –
• Én már halott vagyok. –
• De akibe beleköltöztél nem! –
• Hiszen az csak egy démon Kagome! – pattant fel Inuyasha.
• Nem lenne tisztességes. Nem hagyna nyugodni a lelkiismeretem… -
• Oh, Kagome. – lépett oda a szerzetes…
• Tudom én, ám mit akarsz, te perverz szentfazék. – hadonászott öklével a hanyou, de Sango gyorsabb volt, egyszerűen leütötte.
• Ez szép volt. – mosolygott Kagome.
• Ha már a szerzetes úgyis kiütve, miért nem megyünk el fürödni? –
• Remek ötlet. -
• Takotu, te remélem, nem szoktál leskelődni. –
• Én kinézem belőle. –
• Én nem vagyok kíváncsi egy ilyen deszka lányra, ám Sango már… -
• Legutóbb ha jól emlékszem megdicsérted. – ütötte le Kagome, majd szépen elsétál barátnőjével.
• Szerintem jó alakja van. – jegyezte meg a félvér.
• Szerintem is, de olyan jó őt idegesnek látni. Vadan sokkal szebb. –
• Mit mondtál?! –
• Igen nekem is tetszik Kagome. És minden erőddel se tudnál eltávolítani mellőle. A féltékenységi jeleneteidtől meg kímélj meg. –
• Féltékeny?! Ki lenne féltékeny arra a hisztis lányra?! –
• Te mondtad, de ne feledd én a te testedbe voltam… –

• Na mesélj csak nekem, részletesen erről az egészről. – sétált be a vízbe Sango.
• Mindent elmondtam. –
• Kagome! –
• Rendben, rendben… Szóval mikor letámadott, teljesen összezavarodtam. Hevesebben vert a szívem. –
• Azért mert Inuyasha testében volt? –
• Igen. És valahogy olyan fura… Ugyanolyan szűkagyú, öntelt alak. –
• Ezt én is észrevettem, de csak veled. –
• Ez bosszant a legjobban. Ez most olyan mintha még egy Inuyashánk lenne. –
• Jobb, mint két Miroku. –
• Az lehet. – nevetett és végül egészen jókedvre derült.
• Most már lassan vissza kéne mennünk. –
• Igen, induljunk. – törölköztek és lassan visszasétáltak.

• Sokáig elvoltatok. – jelentette ki a hanyou, mikor a lányok visszaérkeztek.
• Tudod, vannak, akik szoktak tisztálkodni. –
• Evvel, meg mire célzol Kagome?! –
• Hogy feküdj le végre. –
• Feküdjek le?! Mióta parancsolsz te nekem?! – heveskedett a félvér.
• És ezt akartam én visszahozni… -
• Úgy érted én jobb voltam. – húzta ravasz mosolyra száját Takotu.
• Ne is álmodj! – feküdt le barátnője mellé és durcásan aludt el.

Reggel elég hűvös volt. Mint mindig Inuyasha ébredt legelsőnek, de nem sokkal utána már új társuk is talpon volt. Nem szóltak egymáshoz, csak hosszan bámultak a világba és néha felnyögtek valami olyasmit, minthogy “Keh” meg “Fsz”. Bosszúsan néztek maguk elé. Kagome Sippouval a kezében forgolódott hálózsákjában, nem aludt valami jól. Percenként megborzongott a hidegtől. A szellemirtó kezét csontbumerángján pihentette, és mindig lecsapta a még álmában is próbálkozó Mirokut.

Mikor mindannyian felébredtek. Szemüket dörzsölgetve indultak tovább. Ritka egy álmos nap volt ez a mai. Az ég borongós hangulatot árasztott. Szomorúvá tette a levegőt, ami súlyosan nehezedett a kis csapat vállára.

Inuyasha hirtelen megállt, megfeszült arccal az égre tekintett.

• Naraku szagát érzem… -
• Naraku?! – nézett fel Takotu is.
• Ne legyél ennyire izgatott, biztos megint csak az egyik csatlósa, ő maga ritkán jelenik meg személyesen.
• Csatlósok? –
• Még nem találkoztál velük? –
• Nem. –
• Naraku reinkarnációi, rendszeresen meggyűlik velük a bajunk, korántsem olyan erősek, mint maga a gazdájuk. – magyarázta Sango.
• Inuyasha! – szállt le a magasból a szélboszorka.
• Kagura… - morgott – Már megint minek köszönhetjük látogatásod? –
• Ő Kagura, hatalma van minden szél felett. Még ő a jobbik eset, nem valami hűséges típus, de kénytelen engedelmeskedni Narakunak, mert az élete függ tőle. – mesélt tovább a szellemirtó Takotunak.
• Inuyasha, most nem hozzád jöttem. - lépett közelebb a kóbor lélekhez – Naraku értesült róla, hogy egy új taggal bővült a csapatod. Emlékszik ám még rád… -
• Ez olyan megható, a hatalmas nagyúr még emlékszik egy magamfajta emberre és még követet is küld, hogy ezt közölje vele. Van valakinél egy zsebkendő? –
• Nem, nem csak ezért jöttem. – mosolyodott el és most Kagoméhoz és Sangóhoz lépett – Mélyen tisztelt uram… - kezdte gúnyos hanggal -, ad még egy esélyt, hogy csatlakozzatok hozzá. –
• Megbolondult már miért csatlakoznánk hozzá? – kapott a Hiraikotsuhoz fenyegetően Sango.
• Mondjuk… az öccseitek miatt. –
• Mi?! –
• Kohaku és az a másik kis aranyos, pedig említette a nevét… megvan. Souta. –
• Souta?! De hogyan, mikor?! – rémüldözött Kagome.
• Az a kissrác egy ékkövet szorongatva, bolyongott az erdőben… Milyen szerencse, hogy rátaláltam. Naraku azt mondta, ne öljem meg, mert még hasznunkra lehet. –
• Souta… - roskadt össze a lány.
• Még hagyok gondolkodási időt, majd később még találkozunk. – húzott ki szoros copfjából egy tollat, majd amilyen hirtelen jött, úgy távozott is.
• Kagome. – hajolt le barátnője mellé Sango.

Annak egy könnycsepp futott végig arcán, majd zokogva borult a szellemirtó ölébe.

• Sh… Nyugodj meg… Én tudom milyen… - vigasztalgatta, mint annak idén őt vigasztalta Kagome.
• Lemaradtam valamiről? – nézett körbe értetlenül a még friss csapattag.
• Sango öccsét Kohakut, egy beszennyezett ékkőszilánkkal irányítják, és most, ha jól értettem Kagome öccsét is elfogták. Róla nem tudok, sokat, nem ismerem. – lépett közelebb Miroku.
• A testvére Souta, egy nagyon aranyos kisfiú, még Kohakunál is fiatalabb. Szinte semmit nem tud erről a világról. Sebezhető és gyenge. Párszor találkoztam már vele. – fejezte be Inuyasha, majd a még mindig síró lányhoz ment.

Felemelte arcát és intette Sangónak, hogy egy kicsit álljon távolabb.

• Nem borulhatsz így magadba. – törölte le a lány könnyeit – Mi lesz az öcséddel, ha azt hallja majd, hogy a nővére csak sír, sír és meg se próbálja őt kiszabadítani. –
• Inuyasha… - nézett föl.
• Megmentjük, nem lesz semmi baj. – csitítgatta.

Kagome megkönnyebbülten borulta nyakába.

• Inuyasha nem egy érzelgős típus, de meg kell hagyni ezt jól csinálta. – bólintott a Taiya.
• Sango, ha neked is vigasztalásra van szükséged, az én vállamon… - kezdte a szerzetes, de erre a felelet egy jól irányzott ütés volt.

Aznap már nem álltak tovább, tábort vertek. Már beesteledett és a tűz is vidáman lobogott, a kis csapat mégis mélabúsan üldögélt. Takotu ezt nagyon megunta, úgyhogy elsütött néhány olcsó poént, mégis mindenki jót nevetett rajta. Még Kagome és Sango is teljesen megfeledkezett a zsarolásról. Boldogan kacagtak, a fiúkkal együtt, még Inuyasha is megengedett magának egy halvány mosolyt. Mikor már mindannyian olyanmód elfáradtak, hogy szinte mozdulni se tudtak, lassan hátradőltek, és el is aludtak.

Másnap reggel a változatosság kedvéért Kagome és Sango volt fenn először. Ne sokat beszéltek, inkább csak búslakodtak. Nem sokkal később már Inuyasha és Takotu is talpon volt, majd egy kis noszogatásra Miroku és Sippou is utolsónak bár de felébredt.

A lányok és Sippou elmentek fürödni. A szerzetes meg csak mélyeket sóhajtott, és nézett utánuk. Közben maga elé képzelte a pancsoló Sangót. Valami hasonlót tett Takotu is, de ő mindkét lányt maga előtt látta, és bárgyún mosolygott hozzá. A hanyou felhúzta az orrát, tudta mi az, ami ennyire jókedvre deríttette társait.

• Bezzeg Sippou velük mehet. – sóhajtott nagyot a szerzetes.
• A kis mázlista… - fűzte tovább Takotu.
• Pedig ő is fiú… -
• Az Isten szerelmére nem fejeznétek ezt be. Sippou még csak gyerek, és ha ennyire velük akartok fürdeni, miért nem mentek ti is! – ordított rájuk Inuyasha.
• Ez nem is olyan rossz ötlet. –
• Menjünk, nézzük meg, hogy nem esett e bajuk. – ajánlotta fel nagylelkűen Miroku.
• Menjetek csak, de ha meglátnak, lesz ne mulass… - hagyta rájuk a hanyou.
• Á! – hallatszott ekkor a két lány hangja.

A fiúk rémülten rohantak a tó partjára.

• Á! – sikítottak ismét és lebuktak a vízben.

Sango egy hatalmas sziklát hajított nekik, amitől mindannyian leterültek, csak a hanyou nem, mert ő még időben kikerülte.

• Fekszik! – kiáltott Kagome, mire a félvér a földön landolt.
• Szerintem jobban jártál volna a sziklával. – mosolygott Takotu, miközben a felállással próbálkozott.
• Még maradjatok! – rohant oda a kis rókadémon – ha csak nem akartok még egyet, várjátok meg, míg felöltöznek. –
• Kösz a tanácsot. – ereszkedett vissza, és jobb elfoglaltság híján a köveket kezdte pöckölgetni.

• Ezt nektek a leskelődésért. – fordult el mérgesen Kagome ismét a táborban.
• Mondtam már, hogy nem leskelődtünk, csak hallottuk a sikításotokat, és azt hittük baj van. – durcázott Inuyasha.
• Na persze. –
• Mi tényleg nem csináltunk semmi rosszat. –
• Ti csak hallgassatok, ha jól emlékszem éppen ezen tanakodtatok. –
• Igazán?! –
• Nem kell aggódni, nem rajtad volt a hangsúly, hanem Sangón. – nyugtatta Takotu.
• Te, te… - szorította ökölbe a kezét, de a szellemirtó még előtte lecsapta.
• Tévedtem, nem még egy Inuyasha, hanem még egy Inuyasha és Miroku. -
• Egyetértek. – állt fel sértődötten Kagome és a Taiyával együtt elballagott – Ha meg ennyire rondának tartasz, nem kell leskelődni, nem akarok sérülést okozni lelki világodnak. – szólt még vissza dühösen.
• Kagome szerintem nagyon gyönyörű vagy! – szaladt utána vigasztalóan a kis rókadémon, majd mindannyian eltűntek a fiúk orra elől.

• Kagome, te is nagyon jól tudod, hogy nem azért mondja. –
• Tudom, nem is vagyok rá dühös, csak olyan feszült vagyok mostanában. –
• Megértem. Gondolkodtál? –
• Igen, sietnünk kell, hogy kiszabadíthassuk őket. –
• Igen, sietnünk. –
• Kagome? – jelent meg Takotu.
• Hm? – fordultak hátra a lányok.
• Sango, kérlek egy kicsit, magunkra hagynál, beszélni szeretnék vele. –
• Persze. – fogta kézen Sippout akinek nem igazán tetszett az ötlet, és visszamentek a táborhoz.
• Miről szeretnél beszélgetni? –
• Szóval. – ült le a lány mellé – Kérlek, ne haragudj rám, nekem ilyen a természetem, szeretek másokat cukkolni. Másodszor sajnálom, ami a testvéreddel történt és szeretném, ha tudnád, bár én nem ismerem, remélem, minél előbb kiszabadítjuk. –
• Köszönöm… -
• És szeretném, ha azt is tudnád, hogy nincs is annyira rosszalakod. –
• Köszönöm, most teljesen megnyugodtam. Eddig abban a hitben éltem, hogy én vagyok a világ legrondább lány, de most hogy már mondtad, tudom, hogy csak a második. –
• Látod megértjük mi egymást. – vigyorgott gonoszan.
• Ne nézz ilyen sokáig rám, nem bírnám elviselni, ha a lelkemen száradna a megvakulásod. –
• Szívem, emiatt ne aggódj, már halott vagyok, nem vakulhatok meg. –
• Most megnyugtattál. –
• Nekem meg jól esik aggódásod. –
• Na jó azt hiszem sok lesz mára a jóból, menjünk vissza. – állt fel Kagome.
• Szerintem és sok lesz mára belőlem, menjünk. –
• Látom téged se kell félteni. –
• Egy kis önbizalom sosem árt. – sétáltak vissza.

Reggel korán ébredtek, mivel már mindenki fönn volt tovább is álltak. Hiszen a tegnapi napot, jóformán teljesen elvesztegették.

Nem mentek sokáig, mikor hatalmas szélvihar támadt. Kagura jelent meg, megeresztett egy gúnyos vigyort, majd mondókájába kezdett.

• Nos hogy döntöttetek? –
• Elmegyünk a fiúkért, de inkább közösen! – felelt Inuyasha.
• Igen Naraku erre is gondolt és megkért tájékoztassalak titeket, hogy ha nem jöttök, most velem… sajnálatos módon a gyerekek meghalnak. – mosolygott gonoszan.

Sango és Kagome sokatmondóan összenézett, majd bólintottak.

• Kirara! – kiáltott a Taiya, majd mindkét lány, immár a nagy macska hátán követte a szélboszorkát.

A fiúk még sokáig álltak ott ledöbbenten, Sippou még a nevüket is kiáltozta, de a lányok hátra se fordultak. Legelőször Inuyasha tért magához.

• Követnünk kell őket! –
• Induljunk! – azzal utánuk eredtek.

• Meghoztam őket. – lépett be a szélboszorka egy nagy terembe oldalán a két lánnyal.
• Örülök, hogy megérkeztetek. – köszöntötte őket nyájasan Naraku.
• Kagome! – szaladt oda a lányhoz Souta.
• Souta! – ölelte meg.
• Köszönöm uram. – fordult hátra.
• Semmiség, már régen találkozni akartam a nővéreddel, csak soha nem ért rá eljönni hozzám. Ugye Kagome? Az a sok munka az ékkőszilánkokkal. Annyira el vagy foglalva, hogy még arra sincs időd, hogy meglátogass egy régi barátot. – bökött fejével a fiú háta felé.

Kagome odanézett, rémülten vette észre, hogy öccse testében egy ékkőszilánk van.

• Sango, örülök, hogy te is ellátogattál hozzánk, Kohaku sajnos még mindig nem emlékszik nem emlékszik semmire, de nem kell aggódnod, most, hogy már itt vagy mellette… Kohaku, ő itt a nővéred. –

• Gyerekek, most menjetek játszani, nekem még van egy kis megbeszélnivalóm a nővéreitekkel. – szólt nyájasan Naraku, mire a fiúk Kagura társaságában elballagtak.

Még lehetett hallani, amint a szélboszorkány fortyog magában, hogy “lassan olyan már, mint egy bébiszitter”, de nem törődtek vele.

• Naraku te átkozott! – rontott neki Kagome, nem törődött korlátjaival, szó szerint ráugrott a gonosz félvérre – Te mocsok, te undorító féreg! – ordította.

Naraku csak elmosolyodott, majd megszólalt.

• Nyugodj meg. Az ékkő csak biztosíték, ha meg akarnátok szökni. –
• Azonnal engedd el őket! – dühöngött tovább.
• Mit képzelsz magadról! – vágta pofon a lányt.

Kagome kicsit megtántorgott, az ütéstől, és fájlalva masszírozta állkapcsát.

• Ha épségben akarod tudni a testvéredet, azt ajánlom, viselkedj, senkitől sem tűröm el, hogy ilyen hangnemben beszéljen velem, főleg nem egy egyszerű halandótól. –

Sango odarohant barátnője mellé és egy kendőt adott neki, amivel letörölhette a száján kicsorgó vért.

• Így mindjárt jobb. –
• Uram valami baj van? – futott be egy őr teljes fegyverzetben – Zajt hallottam. –
• Semmi baj, elmehetsz. –
• Megint benépesítetted a palotádat? – nézett megvetően Sango – Kíváncsi vagyok, vajon meddig maradnak életben. –
• Mivel most, nem mérgező pajzs védi a kastélyomat, semmi bajuk nem lesz, mint nektek sem. Most pedig… őrök!
• Hivatott Kagewaki nagyúr? –
• Vigyétek ezt a két lányt a többi ágyas közé. –
• Mi lesz a testvéreinkkel? –
• Azt majd holnap meglátjuk, de viselkedjetek jól. Akkor nem esik bántódásuk. –

Sango ökölbe szorította kezét és morgott még egy ideig, majd fellökte az egyik őrt, mondván “megy ő magától is, nem kell lökdösni”. Kagome még vetett egy gyűlölködő pillantást hátra, és Naraku elé köpött egy kisebb adag vért, majd ő is hagyta, hogy kivezessék.

• Állj! – stoppolták le őket az ajtóban.
• Velünk vannak! – rohant mögöttük két őr – Kagewaki nagyúr küldte őket. –
• Rendben bemehettek. –
• Milyen nagylelkű. – dünnyögött a Taiya és belépett a fiatal lányokkal tömött helységbe Kirarával kezében, Kagome utána.

A termet belepte a gyönyörűbbnél, gyönyörűbb lányok vidám nevetése, úgy látszott meglehetősen jól érezik magukat. A helység közepén egy hatalmas medence terült el, melyből gőzölgött a forró víz. Köröskörül bíbor bársonypárnák. Elszórtan látni lehetett pár gyümölcstálat is, amiből kellemesen eszegettek. Mikor észrevették a két beérkező “újoncot” barátságosan köszöntötték őket.

• Ne nagyon mozdulj mellőlem, egyszer már bezártak egy ilyen helyre. – fogta meg Sango barátnője kezét – mindjárt jön egy roppantkedves hölgy és ismerteti a szabályokat, majd megpróbál ránk tukmálni egy ruhát, ami igencsak lezser öltözet. Te mondj határozottan nemet, és ne szakadj el tőlem. –
• Eléggé ismerheted az ilyen helyeket… - csodálkozott Kagome.
• Van róluk pár nem éppen kellemes emlékem. –
• Üdvözöllek az én nevem Anise… -
• Na mit mondtam? Már itt is van. –
• Remélem, kellemesen fogjátok érezni itt magatokat. A mi eddigi urunk sajnálatos módon meghalt, megszállta egy démon… -
• Igen jelenvoltam az eseménynél… - szomorodott el Sango, mert eszébe jutottak a történtek.
• Mi nekünk nem mondták mi történt pontosan… de ez nem számít, most nincs semmi dolgunk, a herceg még egyszer sem hivatott minket. A ruhák ott vannak az alatt a… –
• Köszönjük nem! Nem tervezzük hosszúra a látogatásunk. –
• Ahogy gondoljátok, de… mindegy. Hogy hívnak titeket? –
• Az én nevem Sango. –
• Én Kagome vagyok. –
• Ő itt Minako, Sicchi, Sayomi, Lukenasha és Chii továbbá ott a másik sarokban Yourina, Miako, Chidori és Miaka… Igen senkit nem hagytam ki. –
• Bocsáss meg Anise, de mi most inkább pihennénk. – kezdte kedvesen Kagome.
• Persze, biztos sokat utaztatok. -

Sango és Kagome egy csendesebb sarokba vonultak, egyikkőjüknek sem volt kedve beszélgetni, úgyhogy hallgattak, majd lassan álomba szomorkodták magukat.

• Ébredjetek! – állt meg a két lány fölött egy őr – Kagewaki nagyúr hivat benneteket. –

Sango és Kagome kelletlenül felállt és követte a férfit.

• Jól aludtatok? – kérdezte gúnyos vigyorral arcán Naraku, de mivel a lányok nem feleltek folytatta – Nos, mint tegnap ti is tapasztalhattátok, öccseitek remekül érzik itt magukat, eszükbe sem jutott, hogy rossz helyen vannak. Ezt az illúziót ugye ti se akarjátok lerombolni? –
• Mikor láthatjuk őket? –
• Amint elvégeztétek a feladatotokat. –
• És mi lenne az? –
• Csaljátok ide Takotut, de csak is Takotut. –
• Mi szükséged van neked rá? –
• Ti csak annyit tudtok róla, hogy egy lélek, aki nem tudott megbékéli, és még mindig az élők között bolyong… nos, ő ennél sokkal több. Onigumo bajtársa, volt egykor, egy alávaló bandita. Nektek azt mondta, hogy szüleit kell megbosszulnia, de valójában Onigumót akarja megbosszulni… -
• Még mindig nem értem minek neked? –
• Fontos lehet… ő olyan nekem, mint Inuyasha, szeretem kínozni, mint minden ellenségemet… - mosolygott – Hozzátok ide! –

Kagome nagy kelletlenül felállt és egy őr kíséretével kibattyogott. Sango utána ment, majd Kirarán utazva nekiálltak megkeresni a fiút.

• Még mindig semmi nyom. – lógatta az orrát Takotu.
• Meg kell találnunk őket! Inuyasha, még mindig nem érzel semmit? – érdeklődött a szerzetes.

A hanyou beleszimatolt a levegőbe, majd hirtelen megszólalt.

• Ez Sango! –

Ekkor jelent meg a szellemirtó, leszállt Kirara hátáról és elhajította csontbumerángját. A nagymacska befutott az erdőbe.

• Sango mit művelsz?! – lepődött meg Inuyasha.
• Inuyasha, ne feledd, az öccse életével játszana, ha nem teljesítené Naraku parancsát. – intette Miroku és elhajolt a fegyver útjából.
• Hiraikotsu! – azzal Takotunak indította bumerángját.

A fiú kicsit meglepetten ugyan de ügyesen kimanőverezte. A Taiya előrántotta kardját, majd nekitámadt. Az befutott az erdőbe. Mást nem nagyon tehetett, vissza nem támadhatott, hiszen nem bánthatta a lányt, meghalni viszont mégse akart.

Mikor már elég mélyen járt meggyőződött róla, hogy Sango ne követi. A démonirtó időközben visszafordult és Inuyasháékkal foglalkozott.

• Takotu… - lépett közelebb Kagome.
• Kagome… Mit keresel te itt? –fordult meg a fiú.

A lány nem felelt, egyenesen a fiúhoz rohan és megölelte.

• Mit csinálsz? – lepődött meg.
• Én annyira sajnálom… - mondta, majd egy még egészen friss növényt nyomott Takotu orrához.
• Ka… Kagome… - dőlt el.
• Sajnálom… Kirara! – kiáltott és felette Takotut a macska hátára, majd ő is felült.

• Sango hagy abba! –
• Sango, tudom, hogy az öcséd miatt teszed, de Kohaku előbb utóbb mindenképpen meghal. Naraku nem fogja életben hagyni, hiszen a hátában van egy ékkőszilánk. –
• Ti ezt nem érthetitek… Itt már nem csak Kohakuról van szó. Most már Kagome öccsét is bármikor megölheti… -
• Sango! – ért földet Kagome, a Taiyának se kellett több buzdítás, egyből felpattant mellé és már úton is voltak.
• Az ott Takotu volt? – hitetlenkedett a hanyou.
• Úgy látszik Naraku végig őt akarta becserkészni, és úgy látom Kagome által sikerült is. Jól kiüthette, ájultan hevert Kirarán. –
• Igen… Kagome… -
• Sippou hol vagy? –
• Jövök! – ugrott ki egy bokorból.
• Indulunk! –

• Hol vagyok? – ébredezett Takotu, és dörzsölgette erősen fájó fejét. – Kagome? – pillantotta meg a sarokban térdeplő lányt.

Sango is ott ült mellette és dühét a padló ütögetésével vezette le.

• Felébredtél? – mosolygott gúnyosan Naraku. –
• Te is itt vagy? Egyre jobban összetömörülünk. Mi volt az, amitől így kiütődtem? –
• Én nem tudom, kérdezd Kagométől. Annyi biztos ügyes húzás volt tőle. Még a végén ő lesz a legjobb behajtóm. –

Kagome görcsösen szorongatta szoknyáját és közben szitkozódott, mikor a gonosz hanyou oda fordult hozzá elrántotta a fejét.

• Naraku, hogy téged hogy szeretnek a nők… Szóval térjünk a tárgyra. Mivel engem akartál rájuk már nincs szükséged. Miért nem engeded el őket. –
• Nem tehetem. Magam is nagyon sajnálom, de szükségem van rájuk, így nagyon jó csapat. Sango, mondjuk úgy, tud hatni a szerzetesre. Kagoméval két legyet ütök egy csapással. Hidd el, Inuyashát is nagyon befolyásolja. –
• No meg téged is, tiszta Kikiyou, le sem tagadhatná, hogy a reinkarnációja. – mosolygott Takotu.
• Ez honnan tud Kikiyouról? – suttogta Kagome barátnője fülébe.
• Valószínű mivel, Onigumo barátja volt, ő is látta. – fejtegette a szellemirtó lány.
• Ó, szóval szerinted, tud rám hatni? Ez kedves, de nem igazán fedi a valóságot. Kagome gyere ide! –

A lány csak elfordította a fejét és úgy tett, mintha meg se halotta volna. Naraku erre elmosolyodott, majd hirtelen egy fiú kiáltását lehetett hallani valahonnan a távolból.

• Souta! – ismerte fel a lány, gyűlölködő pillantást vetett Narakura, majd kelletlenül odasétált.
• Látod, szerintem, inkább ÉN tudok hatni rá. –
• Az öccsével zsarolni? Egészen eredeti… de ha jól tudom Sangóval is, ezt teszed. Jobbat nem tudtál kitalálni? –
• És ez, mennyire eredeti? – gúnyolódott a hanyou, majd közelebb rántotta magához Kagomét és megcsókolta a nyakát. –
• Eressz el! – vágta pofon a lány.

Takotu ökölbe szorította kezét, de arca higgadt maradt, próbálta nem mutatni idegességét. Naraku, kicsit meglepődött, de aztán mégis megszólalt.

• Ennek az öcséd issza meg a levét. – sziszegte.
• Ne! Hagy békén Soutát, csak az öcsémet ne… kérlek Soutát ne… -
• Rendben… most megkímélem a gyereket, de kölcsön kenyér visszajár. – vigyorodott el, majd egy olyat ütött a lányba, hogy az Sangonál ért földet.

A Taiya aggódva keltegette barátnőjét, közben néha undorodva felnézett.

• Semmi baj, jól vagyok… - ült fel a lány.
• Ti most elmehettek. Őrök! – kiáltott – A lányokat, vezessétek hátra a kertbe, a gyerekekhez. Ezt itt tömlöcbe és jól láncoljátok ki. –

Sango és Kohaku egy fa tövében üldögéltek és a lány éppen régi lakhelyükről mesélt, meg, hogy mennyit játszotta együtt. Souta arról kérdezgetett, miért nem mehet haza, hiszen neki iskolába kell mennie, de nővére mondta neki, hogy majd visszamennek, ha neki is mennie kell, mert kísérgetni még egy út lenne.

Mikor esteledett, közösen mentek be egy külön szobába, amit a nagyúr rendelt ki nekik. A fiúk vidámabba, a lányok már komorabban dőltek le a kisebb helységben.

Késő este volt már Kagome nem tudott aludni, csak forgolódott és emésztette a bűntudat. Hiszen Takotu miatta került ide… Mikor már nem bírta tovább felült, körbenézett és megállapította, hogy már mindenki jó mélyen alszik. Óvatosan kibújt öccse szorításából és kilépett a folyosóra. Nem igazán igazodott el a hatalmas palotában, csak összevissza bolyongott.

• Mi keresel itt ilyen későn? – hallatszott egy hideg hang a háta mögül.

Kagome ledermedt, azt hitte most vége.

• Ne félj, nem árullak el. – lépett közelebb Kagura.
• Köszönöm, de miért is nem? –
• Hm, ha ennyire szeretnéd, mehetek Narakuhoz. –
• Nem, nem… -
• Szóval, mit keresel itt? –
• Tudod Takotu. Naraku valahova ide zárta be, de nem találom. –
• Takotu? Á, megvan. A tömlöcbe vitték. –
• És tudsz nekem segíteni? –
• Tudni, tudok. De miért tenném? –
• Mert ezzel idegesítenéd Narakut, anélkül, hogy tudna róla a te kezed is benne volt. –
• Rendben. Menj végig itt, ott fordulj jobbra. Egy lépcsőt találsz, azon lemész és jobbra lesz a tömlöc, ne balra menj, mert ott a konyha van. A kulcs a falon, őrök nincsenek. –
• Köszönöm, rohant el. –
• Csöndesebben… - szólt még utána, majd eltűnt a másik irányba.

Kagome sikeresen meg is találta a börtönt. Megkereste a kulcsot és felnyitotta a kis négyzet ajtót.

• Takotu! – rohant le a fiúhoz.
• Ka… Kagome… - ébredezett.
• Jól vagy? – nézett végig, a szinte félholt fiún, akinek minden egyes testrésze kék, lila foltokkal tarkítva véresen díszelgett, a falhoz láncolva.
• Igen remekül. Ez olyan, mint amikor egyszer edzőtúrán voltam a hegyekben apámmal, csak éppen étel nélkül. –
• Éhes vagy? –
• Egy kicsit. – mosolygott.
• Várj itt. – futott el a lány.
• Várjak itt, pedig el akartam szaladni… - zörgette meg láncait, de Kagome már régen eltűnt.

• Tessék. – pakolt le egy halom ételt.
• Honnan van? Lopott árut nem eszek. –
• Innen a konyhából. –
• És az, lopottnak számít? – vigyorgott.
• Látom tényleg egész jól vagy. Nem verték ki belőled kellő képen a szuszt. –
• Majd legközelebb jössz és megmutatod nekik, hogyan kell. – látott neki az ételnek.
• Sajnálom… - hajtotta le a fejét szomorúan Kagome.
• Mit? – fejezte be az evést.
• Miattam kerültél ide… -
• Rá se ránts, már úgyis untam Inuyashát. Kellett egy kis helyzetváltoztatás. – mosolygott vidáman.

Kagome nem szólt többet, csak egy vizes ronggyal elkezdte tisztítani a fiú sérüléseit.

• Most már jobb, ha mész. Ha Naraku itt talál abból gondjaid, lehetnek… Tényleg hogy van az arcod? –
• Semmi, nem ütött túl nagyot, még csak fel se dagadt, de most már tényleg megyek. – állt fel.
• Úgy látszik tényleg nem ütöttem túl nagyot. – lépett ki a sötétből az említett.
• Naraku… -
• Nem emlékszem, hogy engedélyeztem volna, azt, hogy ide gyere. –
• Csigavér. Nem történt semmi, nagy. Csak piknikeztünk egyet a sötétben. –
• Takotu, te semmit se változtál. Még mindig nem tudod, hogy mikor vesd be a gyenge humorérzékedet. Én nem lennék ilyen jó hangulatban, a helyedben. –
• Ide kérem! – mutatott egy még épp pontra arcán – ha már mindenütt kék vagyok, ne hogy ez ilyen csúnya fehéren maradjon. –
• Pedig, sajnálatosan az most tényleg fehér marad. –
• Semmi gond, majd legközelebb. –
• Igen, majd bepótoljuk, de te Kagome, úgy látszik semmiféleképpen sem akarod kihagyni. –
• Rosszul látod, szerintem, ki akarja hagyni. Határozottan ki. –
• Rendben nekem nem mondhatod, hogy gonosz vagyok. Választhatsz: A kis Souta vagy te. – mosolygott gonoszan.
• Csak hagy békén az öcsémet… -
• Látod, ő akarta… - azzal egy hatalmas pofont lekevert a lánynak.

Kagome nem mozdult, összeszorította fogait és tűrte, hogy kap még egyet, meg még egyet, és még egyet. A következő rúgáskor, már összeesett. Naraku hajánál fogva felemelte, majd a fülébe súgta.

• Fogadj szót és légy jó kislány, mint Sango. –
• Undorító vagy… hányok tőled. – hebegte.

Mellkasában szúró fájdalmat érzett, és tudta nem marad már sokáig eszméleténél. Így is lett az újabb ütéstől, már ájultan zúgott a földre. A hanyou még hátranézett egyszer, majd kiment a sötét, nyomasztó helyiségből.

• Őt itt hagyod? –szólt utána Takotu.
• Ott. Szórakozzatok jól. Reggel újabb küldetésre megy. –
• Már ha nem alussza át. Én a helyében fellázadnék… - mondta, de Naraku már régen nem hallotta.

• Úgy hasogat a fejem… - ébredezett Kagome.
• Jó reggel álomszuszék. – köszöntötte Takotu.
• Már emlékszem. –
• Rá se ránts, szerintem mindig is jobban állt neked a kék. Kiemeli a fagyosságodat. –
• Mivel érdemeltem én ezt ki? – ült fel – Látod, még Naraku is tudja, hogy te vagy nekem a legjobb büntetés… -
• Akkor mégis miért kockáztattál, hogy ételt hozhass nekem. –
• A bűntudatom miatt. –
• Most már nekem is van. Végül is miattam vertek laposra. – vigyorgott a fiú.
• Csak szét ne emészd magad. –
• Ezt megígérem, nem fogom. –
• Biztos vagyok benne, hogy betartod. – indult a kijárat felé Kagome.
• Most hová mész? –
• Minél messzebb tőled. –
• És engem nem viszel, ez nem valami szép tőled. –
• Tudom, nagyon fogom magam utálni miatta. – tűnt el.

• Hát felébredtél. – futott össze Narakuval – Remélem, tanultál a leckéből, és most indulj Sango után, ő már elment. A te dolgod, csak annyi, hogy hozd ide Inuyashát. Sango intézi a többit. –
• Miből gondolod, hogy képes vagyok elbánni Inuyashával. –
• Ebből. – mutatott fel egy jó nagydarab beszennyezett ékkődarabot – A barátnőd is kapott egy kis efféle támogatást, nem kockáztatok. –
• Nem viszed túlzásba. –
• Nálad sose lehet tudni. – mondta, és a lány homlokába szúrta – Ha meg mered tisztítani, az öcséd látja kárát. Kagura elvisz, itt van az íjad. –

A szerzetes egyedül ballagott az erdőben, mígnem rátalált arra, amit keresett. Egy forrás. Lehajolt és kezével kicsit kimert a tiszta, hűs vízből. Amikor inni kezdett volna, meghökkent. Gyorsan pislogott, mintha nem akarna hinni szemének, majd felnézett.

• Sango? –

Tényleg a lány volt az, de nem felelt. Egyenesen a szerzetesnek csapta csontbumerángját. Miroku egy ügyes mozdulattal blokkolta. És most már farkasszemet nézve lökdösték egymást fegyvereikkel.

• Sango, mi van veled?! Ne csináld ezt! – ordítozott, de ekkor észrevett valami furcsát.

A lány szeme elsötétedett és már nem csillogott úgy, mint korábban.

• Naraku, csak így tud téged kordában tartani? – ismerte fel a látványt – Egy ékkőszilánk? –

A Taiya nem felelt, csak egy hatalmasat ütött felé és ezzel le is terítette. Kirara segítségével már indult is vissza Narakuhoz.

• Hol van már ennyi ideig az, az átkozott Miroku?! Már tovább kéne indulnunk! –
• Inuyasha éhes vagyok! – hisztizett Sippou.
• Na tessék és még ezt is itt hagyta a nyakamon. –

• Kagome… és vele van még valaki… -
• Kagome?! De jó. –
• Sippou én a helyedben nem őrülnék ennyire… -

Ekkor a semmiből egy nyílvessző tűnt fel. Sebesen száguldott feléjük, majd a hanyou vállában landolt, ezzel odaszögezve őt egy fához.

Két nő jelent meg. Az egyik Kagura, a másik Kagome. Kagome lassú léptekkel elindult a kiszögezett Inuyasha felé. Arca teljesen nyugodtnak látszott, szeme teljesen befeketedett. Semmilyen érzelmet nem tükrözött.

• Kagome?! – sikítozott a kis rókaszellem, és közben a morgó félvér körül ugrált – Mit csinálsz? –
• Hallgass már, nincs magánál, nem látod a szemét?! –

A lány nem szólalt meg, leguggolt szerelme mellé, és kezét végigsimította bársonyos fehér haján. Inuyasha meg is lepődött.

• Kagome, erre most nincs időnk! Sietnünk kell vissza. – hallatszott mögötte a szélboszorka hangja.
• Rendben… - húzta ki nyílvesszejét, mire a félvér elterült, már nem ébredt fel - Gyere, segíts. –

Kagura elővett egy tollat és legyezőjével lassan ráterelte az eszméletlen Inuyashát. Sippou még mindig ott jajveszékelt, és nem tudta mit tegyen. Annyira félt, hogy el se tudott futni. A lány hátra nézett, majd kinyújtotta felé kezét. A rókadémon nem értette, mit akar, de közelebb ment és megfogta jobbját. A lány keze hideg volt, de valahogy mégis melegséget árasztott. Sippou már nem félt, megbízott Kagoméban. A lány is felült a tollra Sippout ölébe véve.

• Azt a parancsot kaptuk, hogy hozzuk el Inuyashát, nincs szükség potyautasokra. –
• Kérlek, nekem ő nagyon fontos. –
• Ahogy akarod, de ezzel te számolsz el. – repültek fel a magasba, és pillanatokon belül el is tűntek.

• Nos most már, hogy így mindannyian itt vagyunk. – húzta széles vigyorra száját Naraku és végignézett a kis csapaton, amelynek immár minden tagja ott volt a teremben – A férfiket vigyétek a tömlöcbe. – parancsolt az őröknek.

Mikor azok eltűntek, kinyújtotta kezét, az ékkövek fénye elhalványult. A két lány, szapora lélegzettel tért magához.

• Jó munkát végeztettek. – mosolygott gonoszan – De azt a szőrpamacsot, ha jól emlékeztem nem kértem. –
• Kit nevezel te szőrpamacsnak?! – háborgott Sippou a lány biztonságos öléből, de mikor a hanyou szúrós tekintete rá meredte elhallgatott.
• Most visszamehettek az öccseitekhez. –

• Kagome gondolkoztam… - kezdte Sango és csöndben felült öccse mellől – Nem éri meg… Te ugye ki tudod szedni a szilánkot a fiúkból? –
• Ki, de Kohakunak ettől az élete függ. –
• Soutának nem lesz semmi baja? –
• Nem, hiszen ő élő ember, de Kohaku… -
• Vedd ki belőlük! –
• Sango, az öcséd meg fog halni! –
• Figyelj, mit gondolsz mikor lesz ennek vége? És ha legközelebb azt parancsolja, öld meg Inuyashát, vagy én Mirokut? Mit fogsz tenni? –
• Sango… én… sajnálom. – mondta azzal közelebb lépett.

Kecses mozdulattal fölemelte kezét és… -

• Várj még egy kicsit… - intette le szellemirtó.

Közelebb hajol Kohakuhoz és átölelte, szemébe könnyek szöktek és alig kapott levegőt.

• Bocsáss meg… de ez a helyes… - suttogta, majd arrább tolta.

Kagome szomorúan nézett rá, majd kitárta kezeit. Nagy fehér fény csapott ki a lányból, ami átterjedt a két gyerekre. Nem sokkal később már ott állt kezében a két ékkőszilánkkal. Kohaku porrá lett, hiszen már régóta meghalt. A másik kicsi még mindig az igazak álmát aludta és szorosan magához ölelte Sippout.

• Sango jól vagy? – térdelt le a lány mellé.
• Igen, ez volt az egyetlen kiút… Most pedig mennünk kell Inuysháékért. –
• Tudom, merre vannak… - mondta Kagome, felkapta íját, és ébresztgetni kezdte öccsét – Souta, Souta ébredj. –
• Még korán van… -
• Souta kelj fel, mennünk kell. –
• De hát hova? –
• Gyere, és ne kérdezősködj! – fogta meg kezét és húzta maga után.

Így szaladtak végig az egész palotán, majd le a lépcsőn, be a tömlöcbe. Sango megkereste a kulcsokat és már ott is voltak társaik mellett.

Inuyasha és Takotu ijedten nézett fel és nem értettem mit keresnek itt mindannyian. A szerzetes az igazak álmát aludta és néha felhorkantott.

• Lennél a gyermekeim anyja? – vagy – Sango én olyan boldog vagyok… - ebbe a lány bele is pirult, majd egy pofonnal felébresztette. – Mi? Hol vagyok? – hebegte – Sango… - fogta meg a lány fenekét, mire még egy pofont kapott – Fenn vagyok… -
• Azt vettem észre. – mérgelődött a szellemirtó, majd az ő láncait is kinyitotta.
• Hogyan kerültök ide? Ha Naraku megtudja a fiúknak annyi! – dörzsölte kezét a hanyou.
• Nem… Már nem. Kagome kivette belőlük a szilánkot… - szomorodott el a Taiya.
• De hisz akkor Kohaku… -
• Igen meghalt… de muszáj volt… Ezt most hagyjuk. Hol a Tetsusaiga? –
• Na mit gondolsz… -
• Narakunál? –
• Eltaláltad. Merre van? –
• Gyertek utánam! – szaladt el Kagome és a többiek követték.

• Már vártalak titeket… - húzta ravasz mosolyra a száját.
• Naraku… - morgott Inuyasha és nekitámadt.

Az ellenség kikerülte és így a hátsó udvarban landolt. Ott már egy rakat szellem várt rá élén Kagurával és Kannával. A többiek mind, Inuyasha után szaladtak és segítetek neki.

• Hova ilyen sietősen cimbora? – kocogtatta meg Naraku vállát a kóbor lélek – Ennyi év után és nem is örülsz, hogy láthatsz? –
• Cimbora? Régen volt már… -
• Lehet, nekem csak egy valami kell, aztán mehetsz. –
• És mi lenne neked ennyire fontos Takotu? –
• A kard, add oda Inuyasha szent kardját. –
• Gondolod, hogy átadom neked, aztán elmenekülök, mikor nyerésre állok? –
• Valahogy úgy. Utolsókból lesznek az elsők és ez fordítva is igaz. –
• Majd meglátjuk. – vigyorgott és nekitámadt.

Sokáig harcoltak, egymást követték az egyre erősebb csapások. Naraku kezében a Tetsusaigával, ami ugyan nem változott át, de mivel félvér volt nem taszította el. Hirtelen fordult egyet és Takotu vállába döfte, majd már pontosabban célozva a szívét is eltalálta.

• És mire mentél vele? Én már halott vagyok. – nyögte és Naraku meglepettségét kihasználva, elvette a kardot, majd egyből tovább is dobta Inuyashának.

Az bólintott, valami köszönöm félét, és a szélbordával egy pillanat alatt leterítette az összes szellemet.

• Kagura! Kanna! – kiáltott fel Naraku és már el is tűnt.

A kastély is semmivé lett.

• Csak illúzió volt… - szorította ökölbe kezét Sango és barátnője támogatásával leölt egy kiálló sziklára.
• A gyáva, megint elmenekült! – tette el apja kardját Inuyasha, és felhúzott orral ő is leült.
• Takotu megsérültél! – rohant oda a fiúhoz Kagome.
• Semmiség ez egy démon teste, pár nap eltelik és már nyoma sem marad… - vonszolta oda magát a többiekhez.

Kagome mindenkit ellátott. Kitisztította, és bekötözte barátai sebeit. Majd mikor már reggeledett tovább álltak. Soutát hazavitték Mrs. Higurashi már nagyon aggódott. Kagome is visszatért három napon belül és ismét útra keltek.

Miroku még mindig sorra kapta a pofonokat. Takotu élvezette cukkolta Kagomét, akiben könnyen felment a pumpa. Inuyasha sokkal kedvesebben bánt a rókadémonnal és így mentek tovább keresve Naraku kastélyát.

Remcsizem teccccett J

Ha folytassam, írjatok (ha ne folytassam, akkor is kritikát) mail címemre: haszina@freemail.hu