I. fejezet

Kóbor cicus

A kis csapat békésen pihent a meleg időben és örültek a nyárnak. Bizony már június közepe volt, így Kagoménak nem kellett iskolába járnia. Kis szél fújt, ami pont jól jött, hogy ne süljenek meg a napon. Sippo önfeledten játszott Kiraraval. Miroku és Inuyasha elment tűzifát gyűjteni. A két lány csak pihent és élvezte a lazsálást.

• Minek mentek el, már most tűzifáért? Még dél sincs. – kérdezte Kagome.
• Nem tudom, de most, hogy leléptek elmehetnénk fürödni egyet. – terjesztette ki ötletét Sango.
• Pompás ötlet. Láttam is egy tavat nem messze. – azzal a két lány elsétált a tavacskához, levették ruháikat és belemerültek a vízbe.

Sokáig lubickoltak, majd kiültek a partra és elkezdtek beszélgetni. Egyszer csak egy cicus ugrik Kagome ölébe. A lány nagyon meglepődött, de mikor meglátta macska csillogó szemeit, úgy érezte, magához kell ölelnie. Simogatta, becézgette a cicát, az pedig ezt dorombolással jutalmazta.

• Kagome lassan vissza kellene mennünk, már biztos aggódnak… Kagome?! – emelte fel a hangját Sango.
• Mi? Ja, persze! – ölébe kapta kandúrt és visszaindultak a táborhoz.
• Hol voltatok?! Már kerestünk titeket! – sietett feléjük Miroku.
• Hát ez meg?! – lepődött meg Inuyasha és a macskát méregette.
• A tóparton oda jött hozzánk. – felelt Sango a cicával foglalkozó lány helyett.
• Kagome?! –
• Hm?! Tessék? – kapta fel a fejét az említett.
• Ugye nem akarod megtartani? –
• Dehogynem! Csak nézz rá, hát nem aranyos? –
• De nagyon?! – gúnyolódott Inuyasha.

Még vagy fél óra telt el vitával, míg végül Kagome meggyőzte a hanyout, hogy had maragyon velük az édi állat. Inuyasha morogva ugyan, de beleegyezett.

Lassan beesteledett, a levegő lehűlt. Inuyasha leült a didergő Kagome mellé a lány nem szólt, csak simogatta macskát.

II. fejezet

Vissza fog jön

Így teltek el napok, hetek. Kagome nagyon sokat volt a cicussal. Inuyasha féltékeny pillantásokat vetett a dögre, érezte, valami nem stimmel vele.

Kagome ébredt fel először. A tűz már nem égett, de azért már lehetett látni valamicskét a sötétségben. Váratlanul egy sikoly hallatszik:

• Eltűnt, elrabolták! –
• Kagome mért ordítozol itt?! –
• Elvittek, a cicát! ELVITTÉK! –
• Nem vitték, tudod az ilyen állatoknak, szükségük van egy kis szabadságra. Pár nap múlva visszajön. – nyugtatta barátnőjét Sango.

Az első napon egyfolytában kereste, a másodikon kezdett, normálisan viselkedni. Megint sokat beszélgetett barátaival. Fürödni járt Sangoval és minden, amit régebben tett, most próbálta bepótolni az a négy napot, amit a macskával töltött. Hűvös volt az éjszaka Kagome a tűz mellett ült, a többiek már aludtak. Inuyasha lépett oda hozzá.

• Kagome? Leülhetek melléd? –
• Persze, gyere csak. – mosolygott a hanyoura.

A fiú letelepedett mellé és mikor észrevette, hogy a lány libabőrös, magához ölelte.

• Mit csinálsz? – szeppent meg Kagome
• Fázol nem? Felmelegítelek. Az hiányzik nekem, hogy beteg légy. –
• Köszönöm. –

Így ültek még hosszú percekig, míg Kagome el nem aludt.

“Olyan jó illata van, mért nem lehet ez mindig így?” – gondolta Inuyasha magában.

Hajnalodott és elindultak Kelet felé.

Egyik nap egy faluba érkeztek, ahol Miroku sötét felhőket érzékelt a legjobb fogadó fölött. Ott szálltak meg éjszakára. Inuyasha és Kagome elmentek egy forráshoz, hogy vizet hozzanak.

Olyan gyönyörű volt a tó, kicsit ott maradtak még. Ültek egymás mellett és nézték a kristálytiszta vizet. Inuyasha közeledett a lányhoz. Rég óta tervezte, bevallja neki, mit érez, csak nincs elég bátorsága hozzá. Ránéz a lányra, akinek szemében tükröződik a szerelem. Meg akarja csókolni. Arcuk egyre közelít, de mielőtt megtörtént volna, a kandúr a semmiből felbukkanva közéjük veti magát.

• Szia cicus! Hát te meg hol voltál ennyi ideig? –

Inuyasha idegesen felpattan és elviharzik a faluba a vízzel együtt. Kagome még csak utána se nézett.

Már mindenki jó mélyen aludt, csak egy valaki motoszkált még. Egy férfi. Inuyasha felébredt, látta, ahogy a férfi Kagoméra néz, elmosolyodik és átváltozik macskává. Lassan visszakullog a lány mellé és elalszik. A hanyou, csak nézett, úgy döntött, reggel leplezi le az alakváltót, mert most nem akarja felébreszteni a többieket.

Reggel Inuyasha ébredt fel először, már fent volt a nap. Körbenéz keresi szerelmét, egy gondolat villan át az agyán.

• Kagome eltűnt! Ébredjetek. – ordítozott Inuyasha.
• Hogy mi?! - ugrottak fel a többiek – Hová tűnt?!
• Ha tudnám, nem lenne elveszve. –
• A macska sincs itt. – villant meg Sango.
• Nekem midig is gyanús volt. – tetézte Miroku.

Aggodalmakkal elindultak megkeresni a lányt. De hogy merre azt még maguk sem tudták.

• Nem érzem az illatát… Este láttam egy férfit, átváltozott macskává. –
• Mért ne szóltál?! – torkolták le.
• Nem akartalak felébreszteni titeket, de most nem ez a fontos. Mentsük meg Kagomét. –

Elindultak volna, de sehol sem találták Sippot.

• Sippot is elvitték. –
• Akkor gyerünk mire várunk még?! – és elszaladt az erdő felé.

• Á, hát felébredtél. – hallatszott egy ismeretlen férfihang.
• Hol vagyok? És ki vagy te? – kérdezte Kagome.
• Hát nem ismersz meg? Én vagyok a cicusod. –
• Hogy mi?! –
• Apám igéző, anyám macska szellem volt. Sajnos csak macska alakomban hat az igéző tekintetem. Ja, a láncokkal ne is próbálkozz. Nem fog menni, sárkányfogból készült. –

Kagome két a kezén bilincs, a lánc másik vége a falhoz szegezte. Elkeseredetten nézett föl.

• Miért hoztál ide? Mire kellek én neked? -
• Én csak szeretném, ha szeretnél. – felelt ártatlanul.
• Mi?! – lepődött meg.
• Sokáig figyeltelek, egy ideg megelégedtem azzal, hogy láthatlak, de aztán… - itt kicsit abbahagyta - Nem tudtam közel kerülni hozzád. Úgyhogy macskává változtam, de így sem volt jó. Nem engem szerettél, hanem a macskát. Én át akartalak ölelni, csókokat adni… - némi fájdalom érződött hangjában – Ezért úgy döntöttem elhozlak.
• De miért, én nem is ismerlek.
• Ha jól viselkedsz, leveszem a láncokat. – folytatta a lányra nem is figyelve.
• A barátaim értem jönnek, majd meglátod. –
• Remek, addig is élvezzük ki az időt! - mondta majd csettintett egyet.

A láncok végei, amik eddig a falban voltak most kezében teremtek, és azzal húzta a lányt, ki az ajtón és végig egy folyosón. Mikor megérkeztek egy sötét szobába Kagome láncai eltűntek és helyette egy nyakörv jelent meg a nyakában, ahhoz csatlakozott egy póráz, ami fémből készült.

• Most elmegyünk sétálni. – mondta vidáman.
• Ugye ez csak valami vicc?! – háborodott fel a lány – Nem tarthatsz úgy, mint egy kutyát!
• Igazad van. Talán jobb lenne egy bűbáj, ami mellém, láncol. Vagy inkább mind a kettő. – és magába elmormolt egy igét – Köszönöm az ötletet. Mehetünk?
• Én nem megyek veled sehová! – ordított Kagome.
• Dehogy nem. – a fiú csettintett egyet.

Kagomén egy meseszép ruha jelent meg.

• Ajándék. –
• Ez meseszép. – feledkezett meg magáról a lány.
• Akárcsak te. –
• Hol van a régi ruhám? Add vissza, de azonnal! – kapott észbe Kagome.
• Ez csak egy illúzió, semmi több. De azt meg kell hagyni, gyönyörűen nézel ki benne. Valami még hiányzik… - és azzal Kagome hajában gyöngyháló jelent meg – igazgyöngyből készült, régen anyám viselte. –
• Miért adtad ezt nekem? – csodálkozott Kagome.
• Mert szeretlek. – hosszú hallgatás.
• Még be sem mutatkoztam. A nevem Lemaru. – törte meg a csendet a fiú.

Újabb kínos szünet: nem beszéltek csak nézték egymást.

• Menjünk! – Lemaru megrántotta a lány láncát, aki erre nagy nehezen, de követte.

Hosszú gyaloglás után egy tarka rétre értek. Olyan volt, mint egy álom: mindenhol virágok kelyhe tárult. Mézédes illat lebegte körül az egész mezőt. Színes pillangók cikáztak mindenfelé. Kagoménak tátva maradt a szája.

Egy fa alatt pihentek meg. Kagome ott térdelt, nyakában a lánc. Lemaru hátát a fának döntve gyönyörködött a gyönyörű lányban.

• Olyan szép vagy, mint egy hercegnő. – bókolt és közelebb hajolt.

Vészesen közel volt már a lány arcához, de az elfordult tőle.

• Mikor engedsz el? – könnyezte.
• Rendben nem akartam, de te kényszerítesz rá. – ekkor megjelent két nagydarab ember formájú szellem hozva a kis rókadémont, aki ájult volt.
• Sippo! – kiáltott a lány – Mit tettél vele?!
• Semmit. Még semmit, de ha nem teszed azt, amit mondok nem lesz jó vége. Szegény kicsi kölyök, hagynád meghalni. Nem… te nem az a típus vagy. –
• Mit kell tennem? – alázkodott meg a lány.
• Rendben, gondoltam, hogy ez majd hatással lesz rád. Először is te leszel a menyasszonyom. Ha betöltöd a tizenhatot, elveszlek feleségül. Tudod a családom kicsit régimódi. Addig is minden kívánságomat teljesíted. Ha ellenszegülsz a kis barátod, csúnyán megbánja.
• Mért Sippot, mért nem engem?! – most már szinte ordibált.
• Nem lett volna értelme. Téged nem érdekel, mi lesz veled. Túl nemes lelkű vagy ahhoz, de a barátaid… Nos, ezt volt a legkönnyebb elfogni ezért hoztam őt. – intett szolgáinak, hogy elmehetnek, azok amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak is.

A férfi megint közeledett a lányhoz, majd megcsókolta. Kagoménak a fájdalomtól egy könnycsepp folyt végig az arcán. Lemaru letörölte. Nagyon örült Kagome végre az övé, csak is az övé.

• Gyere kedvesem, ideje visszatérnünk a kastélyba. – azzal a láncot húzva elindult, a lánnyal együtt.

Lemaru egy kanapén fekszik, kezét a kerevet karfájára támasztja, fejét abba dönti. Néz valamit, vagy valakit. Egy lány szorgoskodik: felrázza a párnákat, Behúzza az ágyat és még más egyebet. A lány nem volt szolgáló, de inkább ezt csinálta, mint tétlenül ülni egész nap. A nagyúr szerette nézni, ahogy a lány tüsténkedik. Kagome még a takarítást is kecsesen végezte. A kastélyban minden szolgáló szerette, főleg a szakácsnő és annak két fia. Egy tizenhét éves, érett, jóképű férfi és egy nyolc éves kisgyerek. Kagome sokszor segített a konyhában, csak, hogy ne kelljen jegyesével lennie. Egy nap éppen Asamival vigyázott a kisgyerekre Takára. Kimentek a közeli rétre, ahol nemrég Lemaru megzsarolta Kagomét.

• Úgy is megfoglak! – kiáltott a lány.
• Nyem fogsz meg! – nevetett Taka.
• Gyertek, hoztam ennivalót. –
• Hujjá, máj éhes vojtam – sejpített a kisfiú.

Kagome is oda battyogott, kifáradt a fogócskában. Leült Asami mellé és mély levegőt vett. Miután meguzsonnáztak Taka még visszament játszani, de a lány most nem tartott vele. Ehelyett beszélgetett az idősebbik testvérrel.

• Kagome, már vagy egy hete itt vagy nálunk, de soha nem meséltél magadról? – kezdte Asami.
• Hát ez egy bonyolult történet. Tudod én, a jövőből jöttem… - és elmesélte élete történetét. – Nem szegülhetek vele szembe, hiszen akkor Sippo meghalna, nem bírnám elviselni, ha bármi baja esne. – fejezte be.
• Kagome… Te… te annyira jó vagy. – megfogta a lány kezét, aki ebbe belepirult - Mindig csak másokkal foglalkozol, segítesz mindenkinek… - de nem tudta befejezni, mert egy féltékeny hang hallatszott a háta mögül:
• Mit csinálsz a jegyesemmel?! – háborodott fel, a fiú fulladozni kezdett.
• Engedd el, most azonnal! – parancsolta Kagome Asami elé lépve.

Lemaru eleresztette.

• Nem történt semmi, csak beszélgettünk. – folytatta a lány.

Lemaru már nem is figyelt rá, megjelentek a jól ismert láncok Kagome nyaka és két csuklója körül. Asamit elvitték az őrök. A nagyúr közelebb lépett Kagoméhoz.

• Ne tedd ezt velem. – suttogta Lemaru féltékenyen.
• Nem tettem semmit!
• Remélem is, emlékszel a mi kis egyességünkre. Nem örülnék neki, ha megszegnéd. – mondta, majd megcsókolta a lányt.

Kagome nem ellenkezhetett, mert Sippo életével játszott volna. A fiú lassan lefektette Kagomét, még mindig csókolta. A lány sírni kezdett, de nem tehetett mást, tűrt.

• Megint érzem Kagome illatát! – kiáltott Inuyasha és elkezdett futni.

Mögötte Sango és Miroku Kirara hátán. Mikor odaértek ledöbbentek a látványtól. A lányon, akit kerestek már nem volt blúz és egy izmos, jóképű fiú karjaiban feküdt. Volt azonban vég valami a férfi szemmel láthatólag remekül érezte magát, a lány viszont csak hevert ott, nem mozdult, igyekezett más felé nézni, és másra gondolni. Szemébe könnyek szöktek. Olyan volt, mint egy rongybaba.

• Kagome! – ordított dühösen a hanyou.
• Inuyasha… - fordult felé és elmosolyodott.
• Te itt?! – hitetlenkedett Lemaru – Nem számít amúgy is végezni akartam veled.
• Mit tettél Kagoméval?! – ordított ismét Inuyasha.
• Semmit. Ugye kedvesem? – vigyorgott, a lány elfordította fejét.

Inuyasha nekirontott a férfinak, aki kivédte a csapást és viszonozta egy tűzgömbbel. Az átment Inuyasha mellkasán. A hanyou kicsit megtorpant, majd folytatta a varázsló támadását. Sango és Miroku eközben odafutott a még mindig földön fekvő lányhoz.

• Mi az? Miért nem kelsz fel? –
• Nem tudok a láncok. – nyögte a kínokkal küzdő Kagome.
• Miféle láncok? – éretlenkedett a szerzetes.
• Ti nem látjátok?! –
• Nem, sajnáljuk.

Ekkor megjelent Sippo a két szellemmel. Lemaru Kagoméra nézett.

• Emlékszel? – gúnyolódott, a lányról eltűntek a láncok – Öld meg Inuyashát!

A lány kifeszítette az akkor mellette termő íjat és lőtt, de ne Inuyashára hanem a két őrre.

• Ez nem lehe… - de Lemaru már nem fejezte be, mert hasába körmök ágyazódtak és azon nyomban meghalt.

Sippo odarohant Kagoméhoz, aki a földön térdepelt és a nyakába ugrott.

• Úgy szeretlek!

Tábortűz ég. Kagome egy fiú sebeit kötözi. A fiú felszisszen.

• Ne haragudj Inuyasha! – mondta a lány, és még óvatosabban tisztította a fiú sebeit.
• Semmi baj. – megfogta a lány kezét – Tudod… én annyira aggódtam. Féltem, hogy… elveszítelek.

Kagome ebbe belepirult. A fiú közelebb húzta magához és megcsókolta.

• Szeretlek. – mondta Inuyasha határozottan.
• Én is. – és ismét megcsókolták egymást.

Vége