I. fejezet

Elmentem!

• Menj utána. – bökdöste Miroku a duzzogó hanyout.
• Nem megyek! –
• Menj utána. Biztosan megbocsát. – fűzte Sango – Bár nem tudom miért. – ezt már inkább csak magának mondta.
• Mit motyogtál? –
• Semmit. – húzta ki magát a taiya.
• Mindig ez van, miért kell neked állandóan megbántanod? –
• Hogy én?! Hiszen csak egy hisztis fruska. –
• Menj utána! –
• Nem megyek! – zárta le a vitát Inuyasha és kiballagott Kaede anyó kunyhójából.

Elsétált a szent fához. Mindig ide jött, ha gondolkodni akart. Leült egy ágra és csak nézett ki magából.

“Miért kell folyton azt a farkast védenie?! Jól meg vagyunk erre, ő betoppan, és persze Kagome egyből az ő pártját fogja. Most meg elvárják tőlem, hogy én kérjek bo… Kikiyou!” – Inuyasha elrohant az illatot követve. Kikiyou ott feküdt egy fán, lélekgyűjtői körében. Mikor a fiú közelebb lépett, hirtelen felpattant a szeme.

• Mit keresel itt? – kérdezte a papnő.
• Nem tudom. Éreztem az illatod… és idejöttem. – tétovázott Inuyasha.

“Köszönöm Aiko.” – gondolta a halott miko.

Kikiyou leugrott a fáról és forró csókkal köszöntötte kedvesét. Kagome, aki a kútból kimászva meglátta a lélekrablókat, idáig követte őket. Mikor meglátta a csókolózó párt a szíve szakadt meg. Szemébe könnyek szöktek, torkába gombóc volt. Szíve súlya tízszeresére növekedett és nem tudott megmozdulni. Ledermedt. Mikor észbe kapott hátat fordított és elfutott. Futott, ahogy csak a lába bírta. Nem nézte, merre megy, csak el innen. Hatalmas táskája csak, úgy zörgött Inuyasha mégsem vett észre semmit az egészből, el volt foglalva. Kagome már elég messze járt. Megbotlott és nagyot zúgott a földre. Nem akart felkelni, csak feküdt ott és sírt.

• Á! – hallatszott a távolból egy sikítás.

Kagome gyorsan felpattant, hátára vette táskáját és elszaladt a hang irányába. Mikor odaért csak annyit látott, hogy egy hatalmas pókdémon üldöz egy kislányt.

Nem tétovázott elővette íját és lőtt, nem találta el. Még egy nyilat kifeszített pont telibe. A démon darabokra hullott és a szilánk Kagome kezébe repült, felismerte őrzőjét.

• Jól vagy?! – térdelt le a kislányhoz – Rin!
• Kagome – sama! –
• Mit keresel te itt, és hol van Sesshoumaru?! –
• Kagome – sama a nagyúr beteg! Egy hete ez a pók megmérgezte. Másnap összeesett, és azóta nem kelt fel. Kérlek, segíts! –

Kagome körbe nézett, mintha keresne valakit. Lehorgasztotta fejét, majd végül megszólalt.

• Merre van? –
• Gyere, megmutatom! – Kagome kézen fogta Rint és elindultak a sebesült szellemhez.

II. fejezet

Háziorvos

• Jaken –sama megjöttem! – kiáltott be a barlangba Rin.
• Hol vannak a gyógynövények?! –
• Hát, tudod… azt sajnos nem hoztam. De nézd! – mutatott Kagoméra.
• Hol van? – kérdezte Kagome.
• Egy nyomorult halandó, méghozzá az, amelyik azzal a bolha rágta Inuyashával utazik. Te aztán nem érsz az én nemes nagyuramhoz. Levenné érte a fejem. – hápogott a kis szolga.
• Az lehet, de ha nem vezetsz oda, már nem lesz, ki levegye a fejed. – Jaken nagy durcásan elvezette a lányt a barlang mélyébe, ahol Sesshoumaru feküdt.

Kagome letérdelt mellé és elkezdte vizsgálni. Előkotort a táskájából egy csomó gyógyszert és egyenként beadta őket. Majd levette a szellem kimonóját és nekilátott a sebek kitisztításának. Közben elküldte Jakent mindenféle apróságért: vízért, egy-egy gyógynövényért.

• A lázát levittem. A sebek nem vészesek. Lassan a méreg is távozik a szervezetéből. Akkor én most megyek. – számolt be Jakennek.
• Miért nem maradsz Kagome – sama?! – fogta meg a lány szoknyáját Rin.
• Nem lehet. Sesshoumaru tényleg nagyon dühös lesz, ha rájön itt voltam. Úgyhogy kérlek, ne mondj neki semmit. Rendben, meg teszed? –
• Meg. – mondta kicsit szomorúan a kislány.
• Még találkozunk. – búcsúzott Kagome és nyomott egy puszit Rin arcára.

Így Kagome kiment a barlangból és nekivágott az erdőnek,

III. fejezet

Adósság, fél átok

• Sesshoumaru nagyúr! Jaken gyere, ébredezik! – kajabált Rin mikor meglátta, a szellem mozgolódik.
• Sesshoumaru nagyúr! – bukdácsolt oda a kis gnóm – Sesshoumaru nagyúr, hát jól van? –

“Mi ez az illat… azé a halandóé, amelyik a féleszű öcsémmel utazik. Mit keresett itt?” – morgott szemét kinyitva Sesshoumaru

• Rin ki volt itt? –
• Ka… Senki. – eszébe jutott mit kért tőle Kagome.
• Kagome?! –
• Ne… nem. –
• Rin érzem a szagát, mindent ellep. Miért nem mondod meg, hogy ő volt itt? –
• Mert… megkért rá. –

Sesshoumaru nem firtatta tovább a dolgot, de nem értette, miért nem akarta Kagome, hogy megtudja itt járt.

• Sesshoumaru nagyúr én próbáltam megakadályozni, de mindenáron be akart jönni. – mentegetőzött Jaken.
• Hallgass! – rivallta le a gnómot.

• Megkeressük! –
• De nagyuram… - kezdte Jaken, de amint farkas szemet nézett a szellemmel elhallgatott.
• Rin indulunk. – szólt kedvesen a kislányhoz.
• Rendben. – mosolygott Rin. Örült, hogy Kagome után mennek.

IV. fejezet

Új társ

Kagomét egy tóparton érte utol az este. Tábort vert egy fa tövében és elment fürödni. Sokáig lubickolt a langyos vízben, míg zörejt nem hallott egy bokor felől.

• Ki van ott?! – kérdezte remegő hangon.
• Argh. – lépett elő morogva egy démon – Te leszel a vacsorám!
• Vacsorád?! – Kagome maga elé kapta törölközőjét és szaladt táborához nyilakért.

Futott, de a szellem utolérte, a lány felé csapott. A támadás Kagome hátát érte és orra bukott. A szörny föléje hajolt és már neki is kezdett volna a lakomának, ha egy sárga fénynyaláb ketté nem szeli. A démon felesbe ledől a rémült lány két oldalára. Kagome felemeli a fejét, de amit látott kicsit megdöbbentette: Sesshoumaru lépdel felé teljesen nyugodtan és a tőle már megszokott magabiztossággal. Mikor odaér a lányhoz, végigméri, de olyan szánalom teljesen, mint még soha senkit. Ez nem azért volt, mert halandó, hanem azért, mert öccsével utazik.

• Kagome – sama jól vagy? – rohant oda Rin.
• Persze semmi bajom. – mosolygott a kicsire.
• Most már egyenlők vagyunk. – szólalt meg Sesshoumaru fagyos hangján.
• Ezt meg hogy érted? – értetlenkedett Kagome.
• Megmentetted az életemet, én is a tiédet. – Kagome ekkor Rinre nézett.
• Megérezte az illatod, nem én mondtam el. –
• Rin indulunk, nincs itt több dolgunk.
• Sesshoumaru – sama Kagome – sama nem tarthatna velünk? –
• Hol van az öcsém, nincs veled. – Kagome nem felelt szeme ismét könnyezni kezdett, élesen élt benne az a kép, ahogy Inuyasha és Kikiyou csókolóznak és ez még most is fájt neki.
• Sesshoumaru – sama kérlek, jöjjön velünk. – Rin olyan kérő szemekkel nézett a szellemre, hogy egyszerűen nem lehetett neki ellent mondani.

Csak bólintott egyet. Kagome nem tudta mit tegyen. Menjen velük? Végül is máshová úgyse mehet.

• Köszönöm. – mondta végül és elmentek a táborhoz.

V. fejezet

Visszaszerzett család

• Hát ez meg mit keres itt nagyuram?! – hápogott Jaken mikor meglátta Kagomét.
• Velünk tart. – közölte egyszerűen.
• De, de nagyuram?! –

Kagome csak letérdelt a tűz mellé és elővett a táskájából pár ehető dolgot és neki látott főzni. Egy negyed órán belül már nyolc tálat tett le a többiek elé. Tésztát, szószokat, rizst, főt-krumplit, sült húst és még sok mást. Meg akarta mutatni, nem haszontalan. Rin és Jaken is nekilátott az evésnek, az utóbbi nagy vonakodva. Ám Sesshoumaru csak nézte az elé lerakott rizst és borjút.

• Miért nem eszel? – szontyolodott el a lány.
• Nem eszek emberi étket. – fordította el a fejét.
• Értem. – Kagome elvette az ennivalót és maga habzsolta be, hiszen már nagyon éhes volt.
• Kagome – sama ez nagyon finom volt, köszönöm. – ült le mellé Rin.
• Szívesen, szeretek főzni. – mosolygott, amikor a kislánnyal beszélgetett, minden búja elszállt.

Sesshoumaru felállt és elindult az erdőbe.

• Hová mész? – érdeklődött Kagome.
• Az nem tartozik rád. Majd pont egy halandó orrára fogom kötni a dolgaimat. – nézett vissza, és eltűnt a ködben.
• Ne vedd magadra. Tudod Sesshoumaru – sama mindig úgy tesz, mintha semmi sem érdekelné, pedig valójában nagyon is kedves ember. – bújt oda a lányhoz Rin.
• Vagy szellem. – motyogta Kagome, és átölelte a kislányt.

Így aludtak. Rin nagyon boldog volt, úgy érezte, visszakapta az anyukáját. Már csak egy dologtól lett volna boldogabb… ha az apukája Sesshoumaru.

VI. fejezet

Aiko

Inuyasha az erdő felé fut, mikor meglátja Kagomét és Kikiyout ledermed. Egy kicsit mintha gondolkodna, aztán odalép a halott mikóhoz és megcsókolja. Gyűlölködő pillantást vet Kagoméra, majd átváltozik szellemmé, és neki támad a lánynak. Kagome nem menekül csak áll ott és mikor hasába fúródnak a hanyou hegyes körmei, csak kiált egyet.

• Inuyasha! – verejtékes arccal ült fel – Csak egy álom volt.
• Kicsit hangos vagy nem. – lépett elé Sesshoumaru.
• Sa… sajnálom. – dadogta, nem is vette észre a szellemet.
• Mi van Inuyashával? – tette fel a kérdést, Kagome nem válaszolt, csak könnyes szemekkel nézett Sesshoumarura – Elhagyott mi? – húzta ravasz mosolyra száját, de mivel a lány nem felelt folytatta – Nem is csodálom. Egy ilyen ügyetlen halandót… és ha jól sejtem az a másik, a miko. Azzal van ugye? … Végül is még mindig jobb, mint te. – Kagomének ez sok volt, sírva futott el.

“Igaza van! Kikiyou jobb, mint én: szebb, okosabb és erősebb. Inuyasha a legjobbat érdemli. Nem állok közéjük, ezért is nem megyek vissza. Legyenek boldogok, megérdemlik.” – a lány nem nézett maga elé, csak rohant, míg bele nem botlott valakibe.

• Eh! – kapta fel a fejét, de szemeiből még mindig patakzottak a könnyek.
• Mi a baj gyermekem. – hallatszott a megnyugtató női hang.

A lány úgy meg volt illetődve, hirtelen nem is tudott válaszolni.

• Egy férfi, ugye? –
• Mh. – bólogatott kábán.
• Egy férfi miatt nem szabad sírni lányom. – nyújtott kezet.

Kagome megfogta a gyönyörű nő kezét és felállt. Ekkor érkezett meg Sesshoumaru és tátva maradt a szája.

• Aiko… - döbbent le.

“A szerelem istennője…” – ismerte fel a szellem.

• És itt az a férfi, akit megérdemelsz. – kezéből piros nyaláb nyújtózott egyenesen a lány felé. Kagome egy kicsit meghőkölt, majd elájult és egyenesen Sesshoumaru kezébe esett.
• Ezt nem kellett volna, én nem szeretem. – morogta a szellem.
• Nem? Kit akarsz becsapni? - Aiko alakja halványodni kezdett.
• Egy halandót, kötve hiszem, hogy én... –
• Majd meglátjuk. – tűnt el véglegesen
• Sesshoumaru… - ébredezett Kagome és bele is pirult, ahogy végignézett a youkain.

A szellem nem felelt csak dühösen elindult vele a tábor felé.

“Ezt nem kellett volna!”

VII. fejezet

Hamis érzelmek

• Sesshoumaru – sama hol voltatok? – futott feléjűk Rin.

Sesshoumaru nem felelt, csak végignézett az ölében fekvő lányon.

• Tudsz már járni. – kérdezte fagyosan.
• Persze. – szégyellte el magát és kiugrott a szellem kezéből.

Ugyan elég gyenge volt még nagy nehezen megállt. Nem igazán értette miért, de a szellem közelében ideges volt. Félt, hogy valamit rosszul csinál.

Így teltek a napok. Utaztak, csatáztak és néhány ékkőszilánkot is gyűjtöttek. Mivel Sesshoumarunak nem kellett ez mind Kagome tulajdonát gyarapította. Egyik éjszaka különösen hideg lett. Kagome és Sesshoumaru ott ültek a tűznél, a többiek már mind aludtak. Kagome eléggé fázott, de ezt nem akarta mutatni, nehogy a szellem megint leszólja.

• Fázol? – hallatszott a hűvös hang.
• Nem. – felelt a lány, de hátán már ott volt a szellem kimonója.
• Fázol. – jelentette ki Sesshoumaru.
• Köszönöm. – húzódott közelebb Kagome.

Addig közeledtek így egymáshoz, míg Sesshoumaru nem lépett, megfogta a lány kezét, magához rántotta és megcsókolta. Kagome nem ellenkezett, visszacsókolt, de ezt már Sesshoumaru megszakította. Fájdalmas képet vágott, majd megszólalt.

• Te nem engem szeretsz. –
• Hogy mi? – értetlenkedett Kagome.
• Te nem engem szeretsz. Amit érzel az csak illúzió… Aiko, a szerelem istennője, segíteni akart neked… és nekem. – hangja olyan szomorúan csengett, mint még soha, erőt vett magán és folytatta – Megkeressük Aikot, ő majd mindent visszacsinál! –

Kagome még mindig nem értett semmit. Az egészből csak annyit fogott fel, hogy Sesshoumaru ölében utazik és ettől szörnyen boldog volt.

VIII. fejezet

Csináld vissza

• Aiko! Aiko gyere elő! – ordított egy nagy virágos mezőn Sesshoumaru és letette a lányt.
• Mi a baj? – hallatszott a gyengéd női hang.
• Csináld, vissza. Kérlek, csinálj, mindent, vissza. Inuyasha, Kikiyou, Kagome… Kérlek, csináld, vissza. –
• Miért? – hökkent meg Aiko.
• Csináld, vissza! –
• Rendben. – felelt, majd csettintett egyet és megjelent Kikiyou és Inuyasha is, csettintett még egyet mire nagy fehér fény árasztott el mindent.

Csönd lett.

XI. fejezet

Álom volt

• Á! … Csak egy álom volt. – lélegzett fel Kagome és döbbenten vette észre, hogy a mellette most már ülő Inuyasha is ugyanezt mondta.
• Mi történt? – futott be Sango és Miroku.
• Semmi, csak egy rossza álom. – felelt vidáman Kagome.
• Kagome te itt? És Kikiyou? – értetlenkedett a szerzetes.
• Miről beszéltek? – kérdezték egyszerre.
• Arról ho… - de nem fejezte be, mert a démonirtó lány kupán vágta és kivezette.
• Mire volt ez jó? – mérgelődött Miroku.
• Hát nem látod, úgy tűnik nem emlékszenek semmire. Inkább hagyjuk ennyiben Kagome újra, itt van, és ez nekem elég. –
• Rendben. – fogta meg a szerzetes Sango fenekét, amire a válasz egy nagy pofon volt.

X. fejezet.

Szeretem

• Miért tetted? – kérdezte Aiko.
• Miért? … Szeretem… - felelt Sesshoumaru és egy könnycsepp gurult le az arcán. Életében először, de sírt.
• Ezen tudok segíteni, találok neked egy… -
• Nem, nem kell. Megőrzöm magamnak ezt a szerelmet… végül is ez mindenem. – mondta, majd hátátfordított Aikónak és elballagott…

XI. fejezte

Epilógus

Az igaz szerelem nem önző, nem hivalkodó, egyszerűen csak szerelem… és ha innen nézzük a dolgot, megláthatjuk az örömöt, a jót, mert senki sem boldogabb a világon, mint aki igazán szeret.