2. rész

Teltek-múltak a napok, Angela már szinte elfelejtette mi is történt vele. Ekkor Alexa kirándulást szervezett a közeli erdőbe.

-Gyere Angela indulunk!- sürgette.

-Megyek mér!- válaszolt miközben édesanyja képét nézte.

Mikor odaértek Alexa kipakolt, Angela pedig elment fát szedni az esti szalonnasütéshez. Miközben egyedül mászkál az erdőben, egyszer csak észreveszi a távolban lévő füstfelhőt.

            -Vajon mi lehet ott?- kérdőn állt, majd lassan elindult a füst felé.

A gallyak ropogtak a lába alatt. Már lement a nap és a sötétben egyre furcsább hangok hallatszódtak. Először csak halkan, majd egyre hangosabban. Ekkor a sötétből egy fényfolt tört elő.

            -Jaj ne!- kiáltott fel Angela –Ég az erdő! Sürgősen szólnom kell Alexának!

            -Ne olyan sietősen kislány!- szólt egy hang, és mikor Angela hátranézett, a tűzből egy vörös, fekete ruhás nő tört elő.

            -Te meg ki vagy?- kérdezte félőn Angela.

Ekkor egy szempillantás alatt a lány elé termett.

            -A végzeted!- nézett rá gyilkoló szemeivel.

Felemelte Angela állát és alaposan megfigyelte arcvonásait. Egy erős mozdulattal elengedte, majd körbejárta.

            -Nem emlékszel rám, ugye? Pedig milyen szépen rimánkodtál édesanyádért!- nevetett gúnyosan majd folytatta –Szánalmas!

            -Mit tudsz te az édesanyámról?- kérdezte fenyegetően, de félve.

            -Nem mindegy az neked? Úgy is meghalsz!- amint ezt kimondta hozzávágta az egyik fához. Angela beverte a fejét. Szédült de még fel bírt nézni egyszer. Az a nő egyre közelebb és közelebb jött. –Emina a nevem, csak hogy el tudd mondani a pokolban, hogy ki ölt meg!-

Ekkor a kezében egy tűzgömb keletkezett, amit Angela felé irányított. Ekkor egy fekete hajú srác fekete ruhában eléállt. Angela nem bírta tovább, ezért elájult. A srác kicsavarta Emina kezét.

            -Vigyázz mit csinálsz, Emina! A tűz nem kislányok kezébe való!- mondta gúnosan.

Emina elejtette a tűzgömböt, kiszabadult a srác kezei közül és elrohant. A srác ránézett Angelára . Egy pillanatig egy érdekes jelet látott megcsillani a homlokán. Megdöbbenve állt előtte egy kis ideig.

            -Ismerős ez a jel! Csak nem… ő az… utolsó angyal? Ez lehetetlen! Én már láttam az angyalt, és az nem lehet egy ilyen gyámoltalan kislány!

Felvette Angelát és gyorsan, elvitte a tűztől. A táborhelyük közelében letette a földre és egy fának támasztotta. Alexa már kereste őt. A srác épp elindult mikor Angela megszólalt.

            -Várj! … Legalább a neved áruld el!

A srás visszanézett és csak annyit mondott:

            -Kayl.- majd eltünt a fák között.

            -Angela! Angela!- kiabál Alexa aggódó hanggal, mikor meglátta Angelát. –Csak hogy megvagy! Hol voltál eddig? És mik ezek a sérülések?

            -Az a lényeg, hogy jól vagyok! Inkáb mennyünk haza! Majd máskor kirándulunk.- az utolsó mondatát csak halkan mondta mikor felállt és hátranézett a füst felé –Itt nem biztonságos!

Összepakoltak és elindultak haza. Angela nem tudja, ki lehet ez az Emina, és hogy egyáltalán honnan ismeri az anyukáját.

            -Alexa?

            -Igen Angela?

            -Mond, hogy halt meg az anyukám?

            -Nem tudok sokmindent édesanyádról.- mondta szomorúan –Csak annyit hogy nagy tűz volt a halálakor. Igazán sajnálom! De miért kérdezed?

            -Semmi, semmi! Csak… kiváncsi voltam.

Este Angela lefeküdt, és mivel nem birt elaludni inkább megfordult és kinézett az ablakon. Az ég tiszta volt, tele csillagokkal. Sokáig nézte még a csillagokat, majd elaludt. Vasárnap reggel későn kelt fel, hisz szerette volna kipihenni magát az előző nap történtek után. Alexa bemegy a szobába.

            -Angela! Ébren vagy?

            -Mostmár igen!- szólt morcosan a paplan alól.

            -Akkor jó, mert kész az ebéd!

Felöltözött, majd elment ebédelni. Alig evett pár falatot, végig anyukályán gondolkodott.

            -Jól vagy Angela?- aggódott Alexa, hisz ő nem tudta hogy hol lehetett Angela és hogy mi történhetett vele.

            -Igen, csak nincs étvágyam! Inkább elmegyek sétálni egyet.

            -Persze, mennyél csak! ... Ne maradj túl sokáig!

Angela sétált egy idig, majd ismét furcsa hangokat hallott a háta mögül.

            -Mi volt ez?- ijedten nézett hátra.

Körültézett, de nem látott semmit. Továbbment, mintha mi sem történt volna, mikor egy árnyé suhant el mellette.

            -Ez nem az én árnyékom volt!- gondolta –Csak nem megint a denevérszerzetek? De azoknak nem ilyen az árnyékuk! Vajon mi folyik itt?- Angela ujból hátranézett. Mikor visszafordult, hirtelen az ijedségtől a szivéhez kapott.

            -Uramatyám! Te vagy az Kayl!?- nagyot sóhajtott.

Kayl a falhoz támaszkodva keresztbetett kézzel állt, és huncut mosollyal nézte Angelát.

            -Másra számítottál?-kérdezte.

            -Hát így is mundhatjuk.

            -Nem akartalak megilyeszteni, de gondoltam érdemes lenne beszélni a tegnap történtekről. Valamit akartál kérdezni. Nem?

            -De igen. Azt hogy mégis mi történt miután elájultam?

Nevetett egyet Kayl és azt mondta:

            -Eminát úgy megleptem, hogy rögtön elrohant!-ezen Angela is nevetett kicsit majd ujjabb kérdést tett fel.

            -Mond te tudod hogy ki az az Emina? Ismered?

            -Hát te nem tudod?- csodálkozott Kayl.

            -Nem. Mit kéne tudnom?

            -Á semmi. Csak… kérdeztem.

Kayl csodálkozott rajta hogy Angela nem ismeri Eminát, hisz vele együtt ő is ott volt Angela édesanyja halálánál. Gondolta, ha Eminára nem emlékezik, akkor biztos, hogy rá sem. Tudta hogy idővel ugyis rájön Angele a történtekre, ezért nem mond neki semmit ezzel kapcsolatban.

            -Tehát ismered?

            -Igen. Ő a tűz úrnője. A zavaros és ijesztő múltja a sötétségbe taszította. A feladata az lett volna hogy őrizze a tüzet és megóvja az emberektől. De e helyett pusztításra használta és az embereket egymás ellen fordította.

            -Ez marhaság! A tüzet senki sem tudja irányítani!

            -Hidj amit akarsz! Én az igazat mondtam! Sajnálom, hogy édesanyád sem tudott tőle megmenekülni!- miután Kayl elszólta magát bekövetkezett az amit nem szeretett volna.

            -Várjunk csak! Téged láttalak miután leégett a házunk! Te ölted meg édesanyámat!-rákiáltot és sírva elrohant.

Kayl várt egy kicsit majd pillanatok alatt utolérta. Angela egy kicsit meglepődött mikor ujból szemben találta magát vala és a kezeit megfogta.

            -Várj! Félreérted! Te akkor meg kicsi voltál! Anyukádat Emina ölte meg!

            -Nem! Ez nem igaz! – Angela ellökte magától Kaylt és berohant a házba- Csak kitaláltad, hogy mentsed a böröd!

            -Akkor mégis miért mentettelek volna meg? Mareh utolsó kivánsága az volt hogy mentsem meg az utolsó angyalt, vagyis a lányát. Azt hittem te vagy az, de mostmár látom, hogy tévedtem!- Kayl még mindig hitt Angelában, tudta hogy egy ki idő kell neki, hogy rájöjjön, igaz amit mondott.

            Angelának potyogtak a könnyei miközben szép lassan nekidölt az ajtónak és legugolt. Kayl nagyot sóhajtott, majd kicsit csalódottan elment. Alexa aggódva odament hozzá.

            -Mi történt? Mi a baj?

Angela nem válaszolt, csak eltérítette Alexát az útjából és berohant a szobályába. Egész nap édesanyjára gondolt. Alexa bevitt neki egy bögre teát hogy jobban legyen mikor Angela megszólalt.

            -Alexa!

            -Igen?

            -Hogy hivták édesanyámat?

            -Mareh. De miért kérdezed?

            -Csak… rájöttem, hogy leéltem életem nagy részét úgy, hogy szinte semmit sem tudok róla.

            -Anyukád csodálatos ember volt!- Alexa leült Angela mellé az ágyra –Nem árul el sokmindent magáról. Látszólag zűrös élete volt, de mindig készen állt hogy segítsen! Imádott téged! Azt mondta, hogy bármit meg tenne érted, hogy ne veszítsen el soha! Mikor meghalt megfogadtam, hogy ugy nevellek fel és vigyázok rád, ahogyan ő tette volna.

Angela sámosolygott Alexára és átölelte.

            -Örülök, hogy te itt vagy! Mesélsz nekem valamit?

            -Persze. Édesanyád nagy jó történeteket mesélt nagy lelkesedéssel. Az egyiket elmesélem neked.

            -Biztosan jó lesz!

            -Réges régen, mikor még voltak angyalok, a nagy tetteikről lehetett hallani szerte a világban. Nem egy ember életét mentették meg. Valólyában ők is emberek voltak csak külenleges képességekkel. Akkor változtak át angyallá és repültek a magasba amikor akarták, így sosem lehetett tudni mikor mész el a járdán egy angyal mellett…