Angela az angyali lány!

Angela egy teljesen hétköznapi lány, vagy legalább is ő úgy gondolta egy ideig. Nem tudta hogy ő különleges, más, mint a többiek! Angela 17 éves és Xíla városában él a nevelőszüleivel. Még 6 éves korában meghaltak szülei. Alexa (nevelőanyja) egy távoli rokon vette pártfogásába. Élete nagy részét ott töltötte a legjobb barátnőével Linával. Másodévesek a helyi szakközépiskolában. Persze mint minden diák, úgy ők is utáltak suliba járni! Egyetlen örömét a balett órákban lelte. Úgy gondolta, hogy ez a tánc olyan, mintha angyalok táncolnának az égben. Sokáig Lina is balettozott, de abbahagyta. Gyönyörű hosszú szőke haja volt, amit utált összekötni vagy feltűzni. Azonban nem ezért hagyta abba a táncot. Pár éve a tanárnő kettőjüket választotta ki egy igen fontos előadásra, hisz remekül dolgoztak együtt. Nagyon boldogok voltak hogy előadhatják a darabot és nagyon készültek rá. Sajnos azonban Lina az előadás közben egyszer rosszul ugrott és eltörte a lábát. Az addig gyönyörű és vidám napból egy csapásra lehangoló és szomorú nap lett. Igaz, azóta nem táncol, de a balett órákra még mindig bejár, hogy megnézhesse, mit csinálnak a többiek. A lányok így élték az átlagos napjaikat.

Másnap suli és Angelát lefekteti nevelőanyja. Igaz, Angela már nagy és remekül boldogul egyedül is, de imádja Alexa történeteit, amit esténként szokott neki mesélni. Furcsa, különleges lényekről mesél, akiket persze mindig legyőz a jó. Az este elalvás után ezekről a furcsa lényekről álmodott Angela, akiktől egy angyal mentette meg őt. Az álom félbeszakadt, hisz csörgött az órája. El kellett készülnie a suliba. Kíváncsi lett volna, hogy ki védte meg őt, hisz olyan valóságosnak tűnt, de nem sokáig törődött vele.

-Már megint suli! -sóhajtott fel.

-Gyere Angela reggelizni! -szólt Alexa.

Reggeli után gyors elszaladt a táskáért, mert Linda már várta őt.

-Rögtön megyek! –szólt Angela.

-Siess Angela, mert megint elkésünk! –válaszolt Lina

-Jó, jó csak felveszem a kabátom.

-Muszáj sietni a suliba, mert első óránk az osztályfőnökkel van. Tudod hogy leszidott máskor is! –sürgette.

Nagyon kifáradtak a futástól, ezért az iskolaudvarban egy pillanatig megálltak, mikor valaki hozzájuk szólt:

-Már megint elkéstél Angela, és látom a kis barátnéd is veled tartott! Ha még egyszer késnek, annak súlyos következményei lesznek! -puffogott az osztályfőnök, Mr Roud.

-De tanár úr még be sem csöngettek! És… -mondta Angela miközben a tanár úr belevágott a szavába.

-Nincs semmi de! Hamarabb kellett volna ideérnetek!

A lányok morogtak magukban majd bementek a terembe. Az óra lassan véget ért.

-Végre vége! -sóhajtott fel Lina- Nem lehet kibírni ezeket az órákat!

-Majd következő órán felvidulunk! –mosolygott Angela- Valter tanár úr úgy is megnevettet!

Csengő után már látták is Valter tanár urat a termük felé andalogni. A tanár úr kerek, kopasz feje megcsillant a lámpafényben. Mikor észrevette, hogy a lányok őt bámulják a tanár úr megszólalt:

-Mi van gyerekek? Tán nem az én szépen fénylő polírozott fejemet bámuljátok? Örülök, hogy olyan jó lett, hogy szinte a fél osztály engem néz! –jót nevetett magában majd tovább mondta - Na igyekezzetek befelé, mert a terem nem jön ki hozzátok!

Biológiát tanít, de sokszor jobban tudják a tanár által elmondott badarságokat, mint az aznapra feladott leckét.

A sulinak lassan vége, és a lányok az esti találkát szervezik:

-Na akkor hova menjünk este? –Kérdezte Angela.

-Menjünk lovagolni!

-Az nem jó! Még véletlen eltévednénk a sötétben, na meg amúgy sincs nyitva este a lovarda! Menjünk inkább moziba!

-Rendben van! Úgy is láttam, hogy jó film lesz este!

Miután ezt megbeszélték gyorsan haza mentek, és elkészültek. Mikor elindultak a nap épp leágazóban volt. Már majdnem odaértek mikor furcsa árnyékot látnak elsuhanni.

-Mi volt ez? –kérdezte Lina rémülten.

-Biztos csak egy sárkányrepülő. Gyakran szoktak erre járni!

Lina próbált megnyugodni, majd tovább mentek. Már mindketten vidáman és nevetgélve mentek az utcán, mikor hirtelen elsötétedett. Valami eltekerte a napot. A lányok rémülten néztek vissza.

-Áááá! Meneküljünk! –Kiáltottak fel mikor észrevették az ijesztő, és óriási denevérszerű lényeket.

A démonok szélsebesen szálltak feléjük. A két lány, ellenkező irányba rohant. Angela beszaladt egy sötét sikátorba, és mikor hátranézett nem látott senkit.

-Lina… Lina! Hol vagy Lina? –visszafordult hátha megtalálja.

Ekkor egy sikítást hallott.

-Áááá! Segíts Angela!

-Hol vagy? Nem látok semmit! –Angela eszét vesztve rohant a hang felé, mikor észrevette, hogy Lina még az úton van, és a földön fekszik. Gyorsan odament és letérdelt hozzá.

-Jól vagy? Mi történt?

-Elkapta a lábam az egyik. –amint ezt kimondta, újra felkiált- Vigyázz Angela! Megint jönnek!

Egyre közelebb voltak, és a lányok már nem tudtak elmenekülni. Angela becsukott szemmel nyújtotta ki az egyik kezét.

-Jaj ne! –szólt rémülten Angela.

-Nézd! –Lina, Angela kinyújtott kezére mutatott.

A tenyeréből egy gömbszerű világoskék védőburok jött elő. A démonok ezen nem tudtak áthatolni és egy kis idő után, feladták a küzdelmet, majd elmentek.

-Mi volt ez? –Lina furcsán nézett barátnőjére.

-Nem tudom, de neked haza kell menned valahogy! –nem értette ő sem, hogy mi történt ezért inkább elterelte a szót –Várj! Segítek! -Gondolkozott kicsit a történteken, majd azt gondolta magában- Lehet, hogy mégsem vagyok olyan hétköznapi?

Felsegítette Linát, majd hazamentek. Egész úton egy szót szem szóltak egymáshoz. Mikor odaértek Lina anyja kirohant a házból.

-Mi történt? Mit csináltatok?

-Hát… moziba menet megharapta Linát egy kutya. –Angela hazugsága nem volt hiába való, hisz úgy sem hitte volna el az igazat, amit Lina is tudott.

-Őőőő. Igen! Egy nagyon nagy kutya volt! Angela segített nekem. –ez után Lina rámosolygott Angelára és a fülébe súgta- Köszönöm Angela! Köszönöm!

-Hát akkor Angela –szólt Linda anyukája- most már te is hazamehetsz! Egy ilyen nap után biztosan te is szeretnél lefeküdni! Lina pedig holnap nem megy suliba.

-Rendben van. Majd szólok a tanár úrnak. Jó éjt! Viszlát! Szia Lina! Remélem, hamar meggyógyulsz!

Az éjjel gyorsan eltelt de az iskola annál lassabban.

-Angela! Angela! –szólt Valter tanár úr- Remélem, még ma visszatér a földre!

-Igen, igen! –ijedt felé- Elnézést! Csak elgondolkodtam.

-Hát igen csak elnézegette a padot! Csak nem a koszt nézi rajta, vagy tán az eszét hagyta ott? –Rámosolygott Angelára.

Angela visszamosolygott, de egyáltalán nem volt vidám. Most még Valter tanár úr poénjain sem tudott nevetni. Egész nap a történteken gondolkozott.

-Mégis mi történhetett? Vajon, hogyan csináltam?

De válasz azt nem kapott. Gondolta talán később kiderül majd.