19. fejezet – Váratlan meglepetések

Mikor ismét a tengeren voltak, Kagome a kormánykeréknél lévő InuYasha mellett állt. A hanyou nem tudta megállni, hogy ne pillantson folyton oldalra. Az a boldog kifejezés, ami a lány arcán ült megdobogtatta a fiú szívét. Ha csak sejtené, mennyit jelent számára… Kagome észrevette az átható pillantásokat. A tenger felé fordult, kezeit szíve fölé helyezte, majd behunyt szemmel elmosolyodott. InuYasha kíváncsian szemlélte, amint a lány arcán pár könnycsepp szalad végig, de Kagome erre csak még jobban elmosolyodott. Néhány perc múlva halk „Ámen” hagyta el a lány ajkai, és ismét kinyitotta a szemét.
- Miért volt ez az egész? – kérdezte a hanyou.
- Az titok! – kacsintott ártatlanul Kagome és az égre nézett. InuYasha követte a tekintetét.
- Ó, már értem – mosolyodott el lágyan a fiú.
A lány tekintete, szemei csillogása és önfeledt mosolya arra késztette InuYashát, hogy minél előbb magához ölelje kedvesét. Kezdett kicsúszni kezeiből az irányítás, érzelmei lassan irányíthatatlanná váltak. Kagome is próbálta fékezni magát, de rajta is eluralkodtak azok az érzések. InuYasha vágytól izzó szemekkel nézett a lányra.
- Öhm, kapitány, nem kéne figyelned az iránytűt? – fordította el tekintetét Kagome.
A hanyou gyorsan az említett tárgyra meredt és sürgősen ismét a helyes irányba fordította a hajót. Zavartan megköszörülte a torkát és kihúzta magát. Kagome megfogta InuYasha karját, és a vállára hajtotta a fejét. A kapitány mélyen magába szívta a lány illatát. Ellazulva kormányozta hajóját a kincset rejtő sziget előtti utolsó megállójuk felé.
Ám a pár nem volt olyan egyedül, mint gondolták. Nem messze tőlük több kíváncsi szempár leselkedett utánuk. Sango, Miroku, és a legénység még néhány tagja kémkedett a két fiatal után.
- Hamarosan kis fehér és fekete hajú hanyou kölykökkel lesz tele a fedélzet – nevetett fel Paul.
- De először össze kell házasodniuk – vágott közbe Sango. - Kagome addig semmi olyat nem csinál!
- Nem hiszem, hogy sokáig kéne várnunk – vetette fel Miroku. – Lehet, hogy a Shikon no Tama megtalálása után dupla esküvőt tartunk!
Még sok találgatás és kijelentés született InuYashával és Kagoméval kapcsolatban.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Az aznapi vacsoránál InuYasha csendesebb volt, mint általában. Kagome közelléte furcsa érzelmeket váltott ki belőle. Az illata, az érintései…
- Mi a baj? – kérdezte a lány, miközben kezét a hanyou bal karjára rakta.
- Semmi…– mosolygott idegesen a fiú. – Miért kérdezed?
- Csak kicsit idegesnek tűnsz, ez minden.
A többiek kíváncsian hallgatták a párbeszédet, ami InuYasha figyelmét sem kerülte el. Megpróbált új beszélgetést kezdeményezni, de Kagome gyanúsan nézett a fiúra.
- Mikor érünk a kikötőbe?
- Kora reggel, uram – válaszolt Charley.
InuYasha felsóhajtott és bólintott. Kagome ismét tányérjának szentelte figyelmét.
- Nem érzem magam túl jól – mondta a kapitány, miközben lassan felállt. – Azt hiszem, felmegyek a fedélzetre.
- Valami rosszat mondtam? – kérdezte aggódva Kagome, miután a hanyou már elhagyta a helyiséget.
Mindenki a fejét rázta, de azért sejtették a kapitány sürgős távozásának okát.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

InuYasha a hajótatban állva szemlélte a csillagokat. Úgy tűnt, Kagome Istene nagyon szereti a lányt, és fontos lelki kötődés alakult ki közöttük. Kezdett ő is hinni benne… Kagome annyira elkötelezett és szeretni való, türelmes és kedves, valamint elnéző és előkelő volt. Már akkor is tudta, mikor zsarnokoskodott felette, hogyha egyszer belészeret, az véget vetne kalózként szerzett hírnevének és pályafutásának. Gondolatai ismét a lányra terelődtek.
~*~
– Szeretnék tudni valamit… Komolyan gondoltad, amit mondtál?
Kagome szemei elkerekedtek és kissé távolabb húzódott a hanyoutól, hogy a szemébe nézhessen, majd mosolyogva bólintott.
- Mondd ki… - simított végig a lány arcán InuYasha. – Csak szeretném újra hallani… kérlek…
- Szeretlek.
InuYasha érezte, hogy elönti a melegség és boldogság.
- Veled akarok maradni… - folytatta Kagome. – Örökké…
A hanyou szíve szinte kiugrott mellkasából. Arcán széles mosoly terült el, ahogy ujjaival végigsimított a lány ajkain.
- Én is szeretlek… Kagom…
~*~
Valamiért elpirult az emlékre. Tehát Kagome nem mondja akárkinek, hogy szereti, csak ha…
- Hozzám akar jönni…- elmosolyodott az ötletre. Semmi sem volt, amire ennyire vágyott volna. Lelki szemei előtt megjelent egy tengerparti házikó, melynek udvarán több gyermek szaladgál… De mikor kéne megkérdeznie?
- InuYasha? – hallatszott mögüle. Megfordulva a hálóinges Kagomén akadt meg a szeme, kinek fehér köntöse szinte szikrázott a holdfényben.
- Igen, szerelmem? – mosolygott rá a hanyou.
- Mikor jössz aludni? – kérdezte elpirulva Kagome.
- Nemsokára, csak elgondolkoztam…
Kagome mosolyogva bólintott, majd visszament a lépcsőn. InuYasha érzelmei egyre jobban erősödtek.

Kagome felült az ágyra és kezébe vette Bibliáját. „A Szent Lélek legnagyobb ajándéka a Szerelem” – olvasta. Ez volt a kedves idézete. Lejjebb csavarta az olajlámpást, ami így épp elég fényt adott számára az olvasáshoz. Pár perccel később InuYasha is bejött a kabinba. Kagome elmosolyodott, és bejelölte a részt, ahol tartott.
- Nem kell miattam abbahagynod az olvasást – mondta lágyan a hanyou. Ő is helyet foglalt az ágy rá eső részén, majd oldalára fordulva nézett a lányra.
- Jó éjt! – ásított Kagome, miközben félrerakva a könyvet hátradőlt az ágyon. Szemeit behunyva elhelyezkedett kényelmes fekhelyén. InuYasha a lány arcára bámult. Azután közelebb gördült hozzá és végigsimított az arcán. Kagome lassan kinyitotta szemeit és a szenvedélyesen csillogó borostyán tekintetbe meredt. Pár másodpercnyi habozás után InuYasha gyengéden megcsókolta szerelmét. Fülei izgatottan rezdültek össze a lány gyorsuló szívverését hallva. Kagome ismét becsukta szemeit, miközben csókjuk egyre mélyült. Legtöbbször csak pár lágy csókkal és öleléssel próbálták visszaszorítani a rájuk törő kísértést, de InuYasha most átlépte a határt. Kagome nem tudta, mit gondoljon, józan esze is igyekezett megfékezni őt – elég kevés sikerrel. Egyszerűen csak feküdt az ágyon, ajkait mohón InuYasháéra tapasztva. Karjai önkéntelenül a fiú köré fonódtak, ujjaival beletúrt az ezüst hajzuhatagba. InuYasha azon kapta magát, hogy feltűrve a hálóing egyik ujját, végigsimít Kagome karján, majd a lány arcának finom vonásain. Kagome kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát, mikor a fiú felsőtestével ránehezedett az övére. A hanyou hiába próbált ellenállni, valami arra késztette, hogy kerekedjen a lány fölé. Gondolatai akörül forogtak, hogy a Kagome testét fedő ruhadarab kezd feleslegessé válni. A helyzeten csak rontott, hogy Kagome egyrészt félelemből, másrészt kényelmetlenségből fészkelődni kezdett. InuYasha teste, mintha villámcsapás érte volna, megrázkódott; teljesen kicsúszott kezéből az irányítás. Medencéjét szorosan a lány alsótestéhez nyomta, miközben morogva felnyögött. Kagome megremegett, szemei kipattantak. InuYasha izgatottságot olvasott ki a lány szemeiből, majd kétségbeesést és félelmet. A hanyou gyorsan lemászott az ágyról és erősen zihált.
- Akarlak téged! – szakadt ki a fiúból egy felbőszült morgás. – Annyira akarlak, Kagome! Jobban kívánlak, mint gondolnád! Akarlak… én…
InuYasha sajnálkozva a lányra tekintett és kirohant a szobából. Kagome dermedten nézte a csukott ajtót. Szemei sarkában könnyek csillogtak. Összegömbölyödve végigdőlt az ágyon. Megrémült.
- Mi történt? – kérdezte remegő hangon. Félt a fiú tetteitől, gondolataitól, de ami legjobban megijesztette, az volt, hogy élvezte a történteket, és nagy valószínűséggel engedett volna. – Ilyen gyenge lennék? Megtettem volna?
„Akarlak téged! Annyira akarlak, Kagome! Jobban kívánlak, mint gondolnád! Akarlak… én… „ – InuYasha szavai visszahangoztak a fejében.
Párnáját a fejére szorította. Tudta, előbb vagy utóbb összeházasodnak majd, de addig várniuk kell. Megbocsátásért könyörgött Istenhez. A szomorúság, harag és bűn könnyei potyogtak szemeiből, mert ami mindennél rosszabb volt… Ő is kívánta a fiút. Nagyon is.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

InuYasha idegesen rótta a köröket a fedélzeten. Igaz, hogy érzelmei elsöprően erősek voltak, de mégis mivel próbálkozott az előbb? Eluralkodtak rajta a bűntudat kínzó hullámai, mikor sós könnyek illata csapta meg az orrát. A lány sírt.
- Fenébe!
Eltöltötte a csalódottság. Dühöngve átkozta testét és férfielméjét. Ráadásul, muszáj volt így felfednie a gyengeségét? Kagome most biztos halálra rémült. A lány fiatal volt és naiv, de mégis a legerősebb nő, akivel a hanyou valaha is találkozott. InuYasha rémülten vette tudomásul, hogy talán most megrongálta a köztük húzódó erős köteléket, de a múlt eseményeire gondolva megnyugtatta magát. A lány tűzön-vízen át ragaszkodott hozzá. A fiú tudta, mit kell tennie, de vajon készen áll rá? Szája széles mosolyra húzódott.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Kagome éjjel még sokáig nem tudott elaludni, így másnap későn ébredt. Vajon mit fog tenni, amikor meglátja a fiút? Nem kellene kerülnie egy darabig?
- Lady Kagome? – kopogtatott az ajtón Paul.
- Egy pillanat, Paul-san! – Kagome magára kanyarította köntösét, majd ajtót nyitott. – Igen, Paul-san, mi az?
- A kapitány megkért, hogy ezt adjam át neked – nyújtott a lány felé egy papírcetlit.
- Mi áll benne?
- Sajnos nem tudom, elég furcsa írás
Kagome átvette a rögtönzött levelet és kihajtotta. A papírról japán Kanjik meredtek rá.
- Köszönöm, Paul-san – mosolyodott el a lány.
A kalóz bólintott, majd távozott.
- Napnyugtakor találkozni akar velem a világítótoronynál?
Kinézett az ablakon, és rájött, hogy már kikötöttek. Ez volt az utolsó állomásuk a kincses sziget előtt. Ekkor belépett Sango, hogy segítsen neki felöltözködni. Kagome elmesélte a tegnap éjjel történteket és megmutatta a levelet is.
- Szerinted mit akarhat tőled egy olyan helyen? – kérdezte Sango, miközben szorosra húzta Kagome derekán a fűzőt.
- Ötletem sincs, Sango-chan.
- Biztos elnézést akar kérni, de miért épp a világítótoronynál?
- Eddigi tapasztalataim szerint a kapitány nem szereti átlagosan intézni az ügyeit.
- Ez igaz… Nem aggódsz?
- Miért kéne? Büszke vagyok rá a tegnapi miatt.
- Hogyhogy?!
- Nos… - mosolygott Kagome – megállította magát, mikor a dolgok kicsúsztak az irányításunk alól… és… becsületes volt.
- Légy óvatos, Kagome – sóhajtott Sango. – A kapitány is csak férfiból van.
- Igyekszem – nevetett fel Kagome.


*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Kagome a hajóról is jól látható világítótoronyhoz futott.
- InuYasha? – nézett körül levegőért kapkodva. Lejjebb sétált a part mellett, és ismét elkiáltotta magát – InuYasha!
A tegnap történtek ellenére is látni akarta a fiút, hiszen a hanyou egész nem még csak nem is mutatkozott. Ez nyugtalanította Kagomét. Miután végiggondolta a múlt éjszakát, boldogsággal és izgalommal töltötte el a gondolat, hogy InuYasha így vágyik rá.
- Kagome?
Kagome ijedten fordult hátra.
- Bocsánat – nevetett a hanyou. – Nem akartalak megijeszteni! Én…
Kagome szorosan átölelte a fiút, akinek szemei meglepetten csillogtak. A tegnapi után… ő mégis…
- Többé ne tűnj így el! – kérte a lány.
InuYasha viszonozta az ölelést, miközben a lemenő nap furcsa színekkel vonta be az eget. Kagome elhúzódott, majd megragadva a hanyou kezét megindult a parton.
- Tehát, miért is hívtál ide? – kérdezte, miközben a hűs tengervíz játékosan körülölelte bokáikat. De InuYasha néma maradt. Kagome végül összeszedte a bátorságát. – A tegnap este miatt van?
- Tényleg sajnálom! – nézett rá idegesen a fiú. – Én…
- Megbocsátok, InuYasha. Ezt hívják kísértésnek. Mindnyájunkat megkörnyékez – a lány hangja arról árulkodott, hogy ő is hasonlóképp érez.
- De nem… nem ezért hívtalak ide.
Kagome zavart kíváncsisággal nézett rá. InuYasha megállt és a lemenő nap fényében fürdő óceánra tekintett.
- Kagome? – a hanyou közelebb lépett a lányhoz.
- Igen?
- Tényleg igaz, hogy csak annak a férfinak mondod, hogy szereted, akivel le akarod élni az életedet? – Kagome bólintott. – Akkor… az a férfi… én lennék?
- Igen… - Kagome szemei felcsillantak, miközben egyre nehezebben vett levegőt. InuYasha elmosolyodott, és olyat tett, amire a lány nem számított. Féltérdre ereszkedett.
„Jaj, Kami-sama!” – gondolta Kagome, kezét a szája elé kapva. A hanyou megfogta a bal kezét.
- Akkor, Higurashi Kagome… - egy gyémántgyűrűt húzott fel a lány gyűrűsujjára – lennél a… feleségem?
Kagome térdre rogyott és átölelte a fiút.
- Igen! Istenemre, igen!
InuYasha is a lány köré fonta karjait; orrát ismét megütötte a könnyek illata.
- A feleséged… leszek… - suttogta a fülébe Kagome.
- Kagome…