17. fejezet – Túl késő a szerelemre

Kagome kiadós fejfájással ébredt. Kezeit szemei elé kapva védekezett az ablakon beszűrődő szikrázó napfénytől. Napfény?
- Jaj ne! InuYasha!
Gyorsan kimászott az ágyból és az ajtóhoz szaladt, de apja elkapta, mielőtt elérte volna.
- Papa! Kérlek! Kérlek, engedj el!
- Nem találkozhatsz vele. Még akkor sem láthatnád viszont, ha a keresésébe fognál.
Kagome egy ideig abbahagyta kétségbeesett szabadulási kísérleteit.
- Mit értesz ez alatt, apa? – kérdezte remegő hangon. Mr. Higurashi habozva lesütötte szemeit.
- Tegnap éjjel elfogták. Napnyugtakor lesz a kivégzése.
- Tessék? – Kagome alig tudott megszólalni.
Higurashi nem akarta szenvedni látni lányát, de úgy gondolta, ez a legjobb, amit tehet.
- Valamint napnyugtakor tartjuk az esküvőt is.
- Nem… - Kagome térdre rogyott. Felzokogott. – Nem… InuYasha nem halhat meg… - azután keservesen felkiáltott – Nem megyek hozzá Narakuhoz! Gyűlölöm őt!
- Kagome! Okosabb vagy annál, semmint, hogy ilyen elhamarkodottan ítélkezz!
- De ő egy gonosz szívű, züllött ember! Nem egyezek bele ebbe a házasságba!
- Kagome! Figyelj arra, mit beszélsz! Eddig sosem szegültél ellen nekem! Az a… az a… lény! Ő tette ezt veled!
- Papa!
- Hozzámész Narakuhoz, az a szörnyeteg pedig estére ismét a pokolban társaloghat a többi démonnal!
A férfi érezte, hogy most kissé messzire ment. Kagome mérhetetlen dühtől és fájdalomtól szikrázó szemekkel meredt apjára, aki még sosem látta ilyennek lányát.
- Kagome… sajn…
Kagome felállt. Tekintetét a földre szegezte és beharapta alsó ajkát. Próbálta visszatartani a könnyeit, de végül nem bírta tovább.
- Papa, csak arról beszélsz, hogy mi történt velem, de veled mi a helyzet? Mi történt Isten becsületes és együtt érző emberével, akit ismertem? InuYasha nem Nephalem, Papa. Mondd csak, ha a youkai-jok a Bibliából ismert démonok, és a hanyouk is léteztek, akkor Isten hazudik? Azt mondta, a Nephalemek eltűntek a Föld színéről a nagy áradással. Szerinted isten hazudik, Papa? – a férfi szótlanul meredt maga elé, de Kagome folytatta. – Nem leszek Naraku menyasszonya. Ő nem Isten embere.
- Miért, az a hanyou igen?
- Jó úton halad afelé – felelte rövid gondolkodás után a lány.
- Kagome, Naraku jó ember! Nem tudom, miért alakult ki róla efféle kép benned. Semmi rosszat nem látok vele kapcsolatban!
- Sajnálom apa, de ki kell mennem! – elégelte meg Kagome.
A lány elsuhant apja mellett és kilépett az ajtón, még mindig elegáns báli ruhájában.
- Elnézést, de el kell intéznem valamit!
Mr. Higurashi nem állt ismét az útjába. Rosszul érezte magát amiatt, hogy nem sikerült jól kifejeznie magát, de Kagoménak igaza volt. Isten nem volt hazug, de ha a youkai-jok nem Sátán angyalai… akkor micsodák? Lánya erős és okos volt. Halvány mosoly jelent meg a férfi arcán.
- Ez a lány olyan makacs, mint egy öszvér, és hasonlóképp képes megrúgni az embert...

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Sango mosolyogva ébredt.
- Beszélnem kell Kagoméval… már ha felébredt már.
Vidáman futott fel a fedélzetre, arra számítva, hogy már a tengeren vannak. De meglepetésére még mindig a sziget közelében horgonyoztak. Miroku az egyik korláton ücsörgött, kezében néhány kötéllel.
- Miroku? Hol van Kagome és InuYasha?
- InuYashát elkapták tegnap éjjel – sóhajtott fel szemét lehunyva Miroku. – Azt nem tudom, hogy Kagome hol van.
Sango odasietett mellé és megragadta a férfi gallérját.
- Micsoda? Akkor, gondolom megmentjük őket, nem?
- Nem vagyunk elegen. Minket is elfognának, InuYasha miatt pedig nem kell aggódni. Volt már ennél szorultabb helyzetben is.
- Remélem, igazad van…
Mindketten a békésnek tűnő szigetre felé néztek. Még ők sem sejtették, hogy hamarosan elszabadul a pokol.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Kagome belépett a börtönbe. A cellákhoz vezető folyosót két őr vigyázta.
- Segíthetünk, kisasszony? – kérdezte egyikük.
- Igen… szeretném meglátogatni az egyik foglyot.
- Melyiket?
- Ano… azt, amelyiknek hosszú, ezüstös haja van.
- Sajnálom, hölgyem, de a halállistán lévő rabok nem látogathatók.
- Miért nem?
- Ez a törvény, hölgyem.
- Ki írja a törvényeket?
- Naraku kormányzó, hölgyem.
- Nos, akkor minden rendben van… mert… a menyasszonya vagyok.
Az őrök tágra nyílt szemekkel meredtek egymásra, majd büszkén kihúzták magukat.
- Elnézést, Lady Higurashi! Ön szabadon átmehet!
Kagome magában elégedetten elmosolyodott, majd meghajolt és belépett a folyosóra. A cellákban nem volt túl sok elítélt, ezért szinte egyből meglátta, akit keresett. A cellához szaladt és megragadta a rácsokat.
- InuYasha! – kiáltott könnyes szemmel. A hanyou összegömbölyödve feküdt az egyik sarokban és nem mozdult. – InuYasha, kelj fel! Beszélnem kell veled!
- Menj el. Elegem van belőled. Mindennek vége.
- Mi? – kérdezte összezavartan Kagome. – Ne mondj ilyeneket! Ki fogunk jutni és…
InuYasha hirtelen a rácsokhoz ugrott, ujjait szorosan a rácsok köré zárta és dühös állat módjára felmordult. Kagome felnyüszített, de nem ment arrébb.
- Nem! Azt mondtam, nincs többé rád szükségem, szolga!
Megint azt hallotta? Ismét szolgának szólította?
- InuYasha…
- Miért vagy itt? Csak nem azt hitted, hogy boldogan csak azt lesem, mikor láthatlak újra? – Kagome érezte, hogy lelkében épülő kis világa lassan darabokra hullik. – Csak az alku miatt kellettél!
- Mit jelentsen ez? – Kagome egy lépést hátrált, miközben megindultak könnyei. – Miért mondasz nekem ilyeneket?
- Az alku miatt volt szükségem rád, de mikor megtudtam, hogy a családod őrizte a Shikon no Tamát, úgy gondoltam, jobb, ha kéznél vagy. A legegyszerűbb módja mindennek az volt, hogy elértem azt, hogy belém szeress.
- De akkor miért… miért meséltél az érzéseidről? Azt mondtad, örökké együtt leszünk!
- Tudtam, hogy ennek bedőlsz – vigyorgott a hanyou. – És miután megtaláltam az Ékkövet, egyszerűen végeztem volna veled. Kár, hogy nem jött össze, reméltem, hogy egyik este végül behódolsz nekem.
Kagome szíve több ezer darabban hullott a kemény kőpadlóra. Könnyei felszáradtak, helyettük egy új érzelem töltötte el. A harag.
- Mit mondtál?!
- Hallottad, te mocskos kis ribanc!
Kagome fogait összeszorítva nézte a földet.


Eközben nem messze innen egy elszigetelt cellát őriztek. A benne lévő fogoly karjait nehéz béklyók tartották fogságban, a falhoz láncolva rabjukat. A férfi álmodott. De ez az álom nem volt nyugtató, vagy kellemes, hanem szörnyű, véget nem érő rémálom.
A kis falura sötét éjszaka köszöntött, ami puskaropogás zajával telítődött. Katonák szaladtak ide-oda a házak között, az embereket mészárolva. Egy hanyou zokogott keservesen fiatal kedvese ernyedt holtteste felett. Ekkor feltűnt egy hosszú, hullámos fekete hajú katona, kezében füstölgő puskát szorongatva. A katona ismét felemelte nemrég elsütött fegyverét és a hanyoura szegezte…
Hisztérikus ordítozás és sírás visszhangzott a régi börtön mohás falai között. A férfi szemei kipattantak és a hangra figyeltek.
- Tudtam! – zokogta az ismerős hang. – Tudtam, hogy nem fogsz megváltozni! Talán jobb is, ha hozzámegyek Narakuhoz. Ő legalább törődik velem! Hogy merted! Te… te…
A lány hangja elcsuklott, majd ismét folytatta.
- Viszlát, InuYasha… Egy könnyet sem ejtek majd érted napnyugtakor a kivégzéseden! Valójában… mosolyogni fogok!
Azzal távolodó léptek zaja hallatszott, majd nem messze valaki ördögien felkacagott. A hang ismerős volt… túl ismerős – akárcsak a sajátja. Figyelmét mégsem ez kötötte le, hanem a sós könnyek és valaki másnak az illata.
- Kagome… - ismét elvesztette eszméletét.

Pár perccel később valaki berontott a mocskos cellába és a fogolyhoz lépett. Hajánál fogva felrántotta a rab fejét és a falhoz taszította őt.
- Mit akarsz? – nyögött fel fáradtan InuYasha. Mikor szemei hozzászoktak a félhomályhoz, dühösen felmordult. – Naraku…
- Ó, tehát az én kis Kagomém elmondta, ki vagyok?
- Igen, és arról és tájékoztatott egy beteges disznó vagy, aki kislányokon élvezkedik!
Hatalmas ütés csattant InuYasha arcán.
- Csak egyszerűen válaszolj a kérdéseimre! Először is, te kutya, hozzáértél Kagoméhoz?
- Ő nem a tiéd, te…! – újabb pofon érte az arcát.
- Válaszolj!
- Mit értesz az alatt, hogy „hozzáérni”? – mosolygott önelégülten InuYasha.
- Átkozott korcs! Mit…?!
- Nem! Az az ő akarata ellenére lett volna.
Naraku elmordult, majd elvigyorodott.
- Akkor úgy néz ki, én leszek az, aki „hozzáér”.
InuYasha undorral nézett a kormányzóra, majd összevonta szemöldökét.
- Tégy, amit akarsz. Többé nem érdekel. Elárult engem…
- Igen, eléggé gyűlöli a magadfajtákat – vigyorgott tovább Naraku. – Nem nagyon érdekli, élsz-e, vagy meghalsz.
A hanyou arcán egyre elkeseredettebb kifejezés jelent meg.
- Ó, szegény kis kutyuli! – folytatta Naraku. – Megint elvesztette a gazdiját!
„Megint? – kapta fel a fejét InuYasha. – Honnan tudja?”
- Keh! – válaszolt végül.
Naraku elengedte a hanyout, aki ismét a földre roskadt.
- Bocsáss meg, de még fel kell készülnöm egy esküvőre, neked pedig bőven van miért imádkoznod. Ki tudja, hogy a pokolba vagy a mennyekbe kerülnek-e a hanyouk, de hamarosan úgy is megtudod, nemde?
InuYasha szúrósan meredt Narakura, aki nevetve kivonult a cellából, magára hagyva a hanyout.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Kagome bánatosan nézett ki az ablakon, miközben néhány cseléd éppen esküvői ruhájába bújtatta. Közeledett a napnyugta. Bár azt mondta, mosolyogni fog, hazudott. Könnyei sűrűn potyogtak elkeseredett szemeiből. Miért kell így végződnie? Tényleg ez lenne Isten terve? Hogy ő ilyen nyomorult helyzetbe kerüljön? Ekkor érezte a természet hívását.
- Elnézést, de ki kell mennem a mosdóba – mondta, miközben átvágta magát a szolgák tengerén az ajtóig. Lassan lépkedett lefelé a folyosón, mikor Naraku és Sesshoumaru beszélgetésére lett figyelmes. Halkan az ajtóhoz lépett és fülét szorosan rá tapasztotta.
- Elhitték? – kérdezte Sesshoumaru.
- Mondtam, hogy a tervem tökéletes – nevetett Naraku. – Kagome végre az enyém lesz, és már semmit sem akar attól az Ezüst Hanyoutól! Az az ostoba hanyou kölyök meghal, és megszabadítva a világot egy ilyen söpredéktől. Mivel Kagome immár gyűlöli őt, halála után a lány önként omlik majd a karjaimba. De most menjünk, még van egy kis dolgunk.
Kagome arrébb húzódott és elrejtőzött. Teljesen magán kívül volt. Nem tudta, pontosan hogyan, de Narakunak sikerült egymás ellen fordítania őket. Az nem az igazi InuYasha volt! De az igazi InuYashát, azt, akit szeretett, alig egy órán belül kivégzik!
- InuYasha! Meg kell állítanom őket! – amilyen gyorsan csak tudott, kirohant az ajtón és InuYasha felé indult. – Jövök, InuYasha! Jövök már!

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

InuYasha fehér inget és fekete nadrágot viselt. Egy a fal melletti rúdhoz kötözték ki, szinte mozdulni sem bírt. Ideges volt és rémült, mégis azzal vigasztalódott, hogy a halál majd végre nyugalmat hoz megfáradt lelkének. Most, hogy elvesztette Kagomét… semmije sem maradt. Mr. Higurashi, Naraku és Sesshoumaru is jelen voltak. Hét ember állt a hanyouval szemben, kezükben puskákkal. Egy pap utolsó kenetet adott neki, végül az egyik katona felkiáltott.
- Célra tarts… T…
- Álljanak meg! – hirtelen feltűnt Kagome, majd InuYasha elé állt széttárt karokkal. – Ne lőjenek! Nem ölhetik meg!
- Kagome? Miért vagy itt? Azt hittem, holtan akarsz látni!
- Nem tudom, hogyan történt - fordult meg Kagome -, de amiket egymás fejéhez vágtunk… azokat nem mi mondtuk! Az utolsó emlékem rólad tegnapról, az az, hogy együtt ültünk a padon!
- Tehát nem segítettél letartóztatni engem?
- Persze hogy nem! – Kagome InuYashához ugrott és átölelte a fiút. - Sosem tennék ilyet!
- Kagome! – kiáltott Mr. Higurashi. – Menj el az útból! Ennek az embernek meg kell halnia!
- Nem, Papa! – a lány ismét InuYasha elé lépett. – Nem ölhetitek meg őt! Nem állhattok közénk!
Naraku Kagomére meredt. A lány abban a ruhában védett egy ilyen bitangot, amit még ő varratott a számára. Szemei összeszűkültek.
- Kagome! – szólt ismét Mr. Higurashi. – Miért akarod ennyire, hogy életben maradjon?
- MERT SZERETEM ŐT!
Mindenki megdermedt. InuYasha szíve egyre hevesebben vert. Megpróbált valamiféle módot találni arra, hogy elvághassa az őt fogva tartó köteleket.
- Kagome? – értetlenkedett Higurashi. – Azt hittem, ezt csak annak mondod, akivel le akarod élni az életedet!
- Tudom, Papa…
- Tessék? – kiáltott egyszerre Higurashi és InuYasha.
- Kagome…? – suttogta a hanyou. Kagome megfordult és csillogó szemekkel a alózra nézett.
- Szeretlek… Inuyasha.
InuYasha a mennyekben érezte magát. Annyira régóta várt már ezekre a szavakra. Kagome szerette őt és… hozzá akart menni! Boldogan elmosolyodott.
- Én is szeretlek, Kagome. Teljes lelkemmel… - suttogta a hanyou.
Naraku dühösen meredt Kagoméra.
- Tűnj el onnan!
Hirtelen két őr ragadta meg a lányt, aki hiába próbált szabadulni.
- Kagome! – kiáltotta InuYasha.
- InuYasha! InuYasha!
A hanyou sehogy sem tudott szabadulni kötelékeiből. Mikor Kagome már elég messzire ért, a kapitány felordított.
- Tűz!
- NEEEEE!!! – zokogott fel Kagome.
A lány végignézte, amint szerelme mellkasába hét golyó fúródott, majd a hanyou térdre rogyott. Látása egyre homályosodott.
- Kagome…
Kagome dermedten figyelte, amint InuYasha tehetetlenül végigdőlt a földön. Közel egy percnyi csend után az egyik orvos megvizsgálta a hanyou pulzusát.
- Meghalt – jelentette ki.
- InuYasha… - Kagome négykézlábra roskadt, arcát könnyek lepték el. Még egy keserves sikoltás hagyta el ajkait – INUYASHA!!!
Mr. Higurashi szíve megtelt fájdalommal, ahogy lányát így szenvedni látta. Letérdelt Kagome mellé.
- Előbb vagy utóbb úgy is kivégezték volna, kicsim. Gyilkos volt. Számtalan férfi, nő és gyermek gyilkosa. Valóban ilyen férjet akarnál magadnak?
Kagome összegömbölyödött a földön. Mérhetetlen kín uralkodott el rajta. Apja nagy nehezen felsegítette a lányt és egy kocsihoz támogatta.

Kagome aznap este zombiként támolygott a folyosókon. Akarata ellenére hozzáadták Narakuhoz, de egy szót sem szólt, apja beszélt helyette.
- Tényleg ezt a sorsot szánta nekem Isten? InuYasha halott, Naraku felesége vagyok, és nem hiszek az öngyilkosságban. Douishite… Douishite, Kami-sama?!