14. fejezet - A jelentés és InuYasha múltja

Sesshoumaru talpig fehérben, arcán méltóságteljes kifejezéssel lépdelt le a pallóról a dokkra. Néhány hivatalnok türelmetlenül toporgott, arra várva, hogy a most érkezett démont és annak a kikötőben várakozó feleségét, Rint a Parlamentbe kísérhessék, ahol már többen kíváncsiak voltak a Kagomével és Sangoval kapcsolatos ügy előrehaladtára.
- Jó viszontlátni téged, Sesshoumaru-sama! – üdvözölte csillogó szemekkel a youkait Rin, majd mélyen maghajolt. Sesshoumaru ünnepélyesen a lányra nézett, majd karjaiba vonta feleségét és megcsókolta.
- Köszönöm, szerelmem. Hiányoztál – mondta közömbös, mégis őszinte hangon. Rin arcán széles mosollyal szinte belecsimpaszkodott férjébe, aki visszamosolygott rá.
Ekkor egy húszas évei elején járó fiatalember állt a páros elé.
- Uram, a kormányzó és a többiek már várnak ránk – mondta és tisztelgésre emelte jobb karját.
Sesshoumaru beleegyezve bólintott, és belekarolt Rinbe.
- Gyerünk, kedvesem, fontos fejleményeket kell jelentenem.
Rin válaszul jóképű férjére mosolygott, aki besegítette őt az egyik kocsiba.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Mr. Higurashi idegesen járkált Naraku asztala előtt. Naraku egy ideig türelmesen nézte a férfi tehetetlen dühét, majd megszólította:
- Higurashi-sama.
Higurashi bosszús pillantást vetett Narakura arcára.
- Sajnálom, uram, én csak…
- Nyugtalan amiatt, amit Kagoméról hallott, ahogy én is az vagyok.
- Ki fogja végeztetni azt a bizonyos Ezüst Hanyout, ha végre nyakon csípjük?
Naraku ördögi mosollyal felemelkedett székéből és kinézett a dolgozószoba hatalmas ablakán.
- Ne aggódjon, Higurashi-sama, meg fogja kapni, ami jár neki. Az a bitang fogva tartja jövőbeli mennyasszonyomat. És nem tolerálom, hogy…
- Elnézést, uraim!
Egy fiatal, kék egyenruhás férfi lépett be az ajtón.
- Lord Sesshoumaru megérkezett.
Mr. Higurashi ettől még nyugtalanabb lett, de igyekezett megőrizni lélekjelenlétét. Narakura tekintett, aki bár látszólag nyugodt volt, belülről őrült indulatok feszegették testét. Higurashi már egy ideje eltervezte, hogy őt nevezi ki férjül lánya mellé. Hisz Naraku erőteljes és befolyásos nemes volt; lánya pont ilyet érdemelt.
Sesshoumaru szinte siklott a föld felett, ahogy a kormányzó és Higurashi elé lépett. A tábornok, aki szintén jelen volt a kapitánnyal valamint a Kagoméval való találkozásnál most a youkai háta mögött állt.
- Nos? Milyen új híreket tudnak közölni a lányomról? – kérdezte szomorúan kíváncsi szemekkel Higurashi.
- Remekül van – mosolyodott el a tábornok. – És…
- Ne rejtse el az igazságot Mr. Higurashi elől, tábornok – vágott közbe Sesshoumaru.
- Uram? – pislogott értetlenül a katonák vezére.
- Ahogy számítottunk rá – folytatta a youkai -, a lánya elég rossz állapotban van. Láncra verve, rongyokat viselt, szemei pedig mintha véraláfutásosak lettek volna.
Mr. Higurashi visszahőkölt, de Naraku csak elégedetlenül morgott.
- Akkor miért nem tettek ez ellen valamit?
- Mert sokkal könnyebb dolgunk lesz, ha itt várjuk meg őket.
A tábornok Mr. Higurashi fájdalomtól eltorzult arcára nézett, majd Narakura.
- Halottam már jobb mentséget is, Sesshoumaru – jegyezte meg gúnyosan Naraku.
Sesshoumarut a legcsekélyebb értelemben sem érdekelte a „dorgálás”. Úgy döntött, még mélyebben megsebzi öccse becsületét.
- De nem én vagyok az egyetlen, aki fél-igazságokat harsog. Nem áll szándékomban nyugtalanítani önöket, de a kalóz, aki elragadta a lányt, arról is becses hírnevet ápol, hogy kihasználja a nőket, valamint meger…
- Elég! Semmi többet! – esedezett fejét szorongatva Higurashi.
- Holtan akarom őt! – szorította ökölbe kezeit Naraku. – Értették? És ha ide merne jönni, készítsék elő a kivégzését. Az ő érdekében ajánlom, hogy egy ujjal se érjen hozzá az ÉN Kagomémhoz.
- Legjobb tudásom szerint cselekszem majd, uram – mondta hűvösen Sesshoumaru.
- El is várom, vagy a földi söpredékkel, a többi youkai-jal együtt te is elpusztulsz! – Naraku indulatai kirobbantak, ahogy Sesshoumarura ordított.
- Igenis, uram. És sajnálom, hogy tőlem kellett megtudniuk, milyen szörnyű körülmények között tartják a lányt.
Higurashi lassan intett kezével, majd a szoba másik végében lévő ajtó felé sétált. Naraku közelebb lépett Sesshoumaruhoz.
- Gondolod, hogy jó döntést fog hozni?
A tábornok összezavarodva nézett két feljebbvalójára, de Sesshoumaru elbocsátotta őt, mielőtt visszafordult volna Narakuhoz.
- Nem tudom, elég-e ez ahhoz, hogy megmásítsa a szavazatát. Az emberi szív eléggé kiszámíthatatlan, ha a szeretteiről van szó. De legalább most már garantált InuYasha halála.
Naraku lopva az ajtóban várakozó Higurashi után nézett.
- Talán nem vagyok ember, de Kagome hozzám tartozik. Győződj meg róla, hogy az a féleszű testvéred hozzá se érjen!
- Féltestvér – mondta lenézően Sesshoumaru, majd hátat fordított társának és kilépett az ajtón.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Kagome ismét InuYasha mellett feküdt az ágyon. Nem tudott aludni. A találkozóig már csak három nap volt hátra. Addig is el kellett halasztaniuk a kincsvadászatot, de valami mégis nyugtalanította. Ha valami elválasztaná őt InuYashától, akkor az most fog történni. Félt attól a naptól. Szoros helyzetben volt. Legszívesebben elszökött volna InuYashával, de ekkor nem csak a családja hiányolná, de mindkettőjüket köröznék, és ha a hanyou vele mutatkozna, elkapnák és kivégeznék. Ekkor furcsa hangot hallott. InuYasha először felnyögött mellette, majd morogni kezdett. Kagome ránézett a kapitányra. Eltakarta a száját és próbált nem nevetni.
„Álmodik! Épp olyan, mint egy kutya!”
InuYasha lassan megnyugodott és felsóhajtott. Kagome tovább figyelte az alvó fiút. Nem tudta elképzelni, hogy egy hozzá hasonló egyszerű lány, hogyan férkőzhet be egy ilyen férfi szívébe. Nem volt szép, nem volt valami elragadó, és még arra sem volt méltó, hogy egy festményen szerepelhessen. Több művész mondta már neki, hogy ő túl egyszerű, és nekik csinosabb nőkre volt szükségük. De most… most egy ágyban feküdhetett egy gyönyörű ezüsthajú kutyadémonnal. InuYasha ismét nyöszörgött. Most már Kagome is sejtette, hogy a kapitány valószínűleg egy rémálomba csöppent. Nem tudta, felébreszze-e, vagy inkább ne. Ám a hanyou hirtelen suttogni kezdett, amitől a lány szíve elszorult.
- … Kikyou… Kikyou! Szerelmem! Én… Kik… you…
Kagome elgondolkodott rajta, hogy vajon tényleg rémálma van-e a hanyounak. Dühösnek érezte magát. Féltékeny volt. Megragadta a köntösét és felsietett a fedélzetre. Kint egyre inkább eluralkodott a hajnal.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

InuYasha arcán mosollyal ébredt. Megpróbálta elérni Kagomét, hogy átölelje és megcsókolja, de csak takarót markolt és párnát csókolt. Eluralkodott rajta a félelem, kis híján pánikba esett. A fedélzetre rohant, majd megkönnyebbültek felsóhajtott. A lány a hajó oldalánál állt köntösében, kiengedett haját gyengéden borzolta a korai szellő. Gyönyörűnek látszott. InuYasha csendben a lány mögé lopózott. Hirtelen átölelte, és orrát a nyakához dörgölve szívta be Kagome illatát.
- Hogyhogy ilyen korán kint vagy, kedvesem…?
Kagome kibontakozott az ölelő karokból és kissé távolabb húzódott. InuYasha zavartan a lány elé lépett.
- Mi a baj, Kagome?
Kagome próbált kitérni előle, de ő túl gyors volt.
- Mondd már, mi a fene bajod van!
Kagome megütődve a hanyoura nézett, majd kihúzta magát.
- Ki az a Kikyou? – kiáltott a lány.
InuYashának mintha tőrt döftek volna a szívébe. Kagome látta a megjelenő kifejezést az arcán, mégis folytatta:
- Ki ő, ha? Az ő nevét mondtad az éjjel! „Kikyou, Kikyou, szerelmem!”
Miroku gyorsan otthagyta Sangot, és a pároshoz sietett.
InuYasha szótlanul nézte a dühös, szenvedő Kagomét, aki „úgy” nézett rá. Amikor szívtelen volt, ez a pillantás akkor is megrémítette. Most fájdalmat és gyengeséget érzett. Az ekkor érkező Miroku karját Kagome válla köré fonta és próbálta arrébb vezetni a lányt.
- Gyerünk, Kagome-sama…Gyere velem, mindent megmagyarázok.
InuYasha végignézte, ahogy barátja és Kagome félrevonulnak. Majd lehangoltan és ijedten visszahúzódott a kabinjába.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Miroku leültette az egyik kabin ágyára Kagomét, majd mellé ült. Kagome arca már vizes volt könnyeitől.
- Kagome-sama, nyugodj meg, engedd, hogy megmagyarázzam.
Kagomét kissé megvigasztalta, hogy Miroku japánul beszélt hozzá. Hosszú idő óta nem hallotta és beszélte anyanyelvét.
- Mit? Biztos ő volt a kedvenc kurvája a bordélyházban!
- Kagome-sama… Kikyou InuYasha első szerelme volt.
- És mi történt? Én csak egy újabb hódítás…?
- Megölték.
- Tessék? – kapta fel fejét Kagome.
- Hadd meséljek neked kicsit InuYasha múltjáról…
- Ismerted az a nőt?
- Igen. InuYashával már kilenc éves korom óta barátok vagyunk. Ő nyolc volt, mikor megismertem.
- Ó… bocsánat… kérlek folytasd.
- Egy hajón találkoztunk először. InuYasha édesanyjával, én pedig szüleimmel épp kivándoroltunk Japánból. Nem emlékszem pontosan az egész útra, de olyan 11 évesek lehettünk, mikor Amerikába érkeztünk. Egy szigeten telepedtünk le, közel a mostani kalóz öbölhöz. Gyönyörű kis városunk volt. Jelentős kikötővé váltunk egy fontos kereskedelmi útvonalon, ezért gyakran kaptunk látogatást kalózoktól. Nem, sosem fosztották ki a várost, sőt, többen még családot is alapítottak. Mindig is matrózok akartunk lenni, de amikor InuYasha 12 éves volt, meghalt az anyja. Az egyik nap, mikor még mindig keservesen gyászolt felbukkant egy Kikyou nevű lány. Kikyou addig piszkálta őt, míg végül InuYasha megosztotta vele az érzéseit. A kapitány már 13 évesen elkezdett udvarolni, és mikor betöltötte a 15-öt, megkérte a lány kezét. Miután hosszasan győzködte Kikyou apját… mivel egy apa sem szívesen adná a lányát egy kutyadémonhoz... – Kagome kényszeredetten felnevetett – Akkor tartották volna az esküvőt, mikor Kikyou 16 éves lett. De…
- De…? - Kagome gyomra egyre inkább háborgott.
- De az esküvő előtti éjszakán – Miroku hangja elhalkult – spanyol katonák támadtak a falura. Céljuk az volt, hogy végezzenek az ott lakó kalózokkal és családjaikkal, mert a martalócok előszeretettel fosztogatták a spanyolok kereskedelmi hajóit.
Kagome Miroku egyre bánatosabb arcára nézett.
- InuYasha elmondta, hogy azon az éjszakán nem voltak egymás mellett amiatt a hagyomány miatt, miszerint a vőlegény nem láthatja menyasszonyát az esküvő előtti estén. InuYasha több égési sérülést szenvedett, mikor átkutatta a lángoló házakat, és rendkívül megkönnyebbült, mikor meglátta, akit keresett. De… ahogy megindultak egymás felé, Kikyou hat lövést kapott a hátába. InuYasha azt mondta, hogy mire odaért hozzá, a lány már halott volt, a föld pedig vérétől vöröslött. InuYasha csak szorította az élettelen testet és először sírt életében. De utána ő is három lövést kapott. Hanyou létére nem halt meg, csak feküdt Kikyou holtteste mellet, és úgy várta, hogy a katonák elmenjenek.
- És te… hol voltál ezalatt? – kérdezte sápadtan Kagome.
- Mivel én voltam a tanú, épp az öltönyömért indultam, de a mészárlást látva elrejtőztem. Másnap reggel rátaláltam InuYashára. Arca könnyektől volt nedves, hajába és ruháiba pedig alvadt vér tapadt. Egy frissen ásott síron fekve aludt. Kikyou sírján. Először azt gondoltam, barátom is meghalt, de mikor közelebb mentem, felnézett és rám mordult.
Kagome szó nélkül meredt maga elé. Nagyon rosszul érezte magát. Miroku is meglátta a lány kétségbeesett arckifejezését, és kezét az övére tette.
- Semmi baj. Nem tudhattad! Honnan is tudhattad volna?
- Azután mi történt? – nézett fel Kagome.
- Érthető módon dühös lett, és velem együtt elhagyta a szigetet. Gyerekkorunk óta kalóznak akartunk állni, de én sosem vettem ezt az „álmot” komolyan. Mielőtt észbe kaptam volna, elloptuk az első kezünk ügyébe került hajót, és elvitorláztunk, hogy a kalózok módjára éljünk tovább. De InuYasha megváltozott… sajnálat nélkül ölt embereket, lopott… Második fosztogatásunk alatt változott először youkai-já. Teljesen irányíthatatlanná és szívtelenné vált… amíg… meg nem jelentél.
- Tehát amivé lett… az Kikyou halála miatt történt?
- Legalábbis ez indította el benne a változást.
Közel két perces hallgatás után Kagome törte meg a beállt csöndet.
- Elmegyek hozzá.
Miroku elmosolyodott. Kagome felállt, de ekkor valamit érzett a hátsó felén. Azzal a bizonyos pillantásával nézett le Mirokura. A kalóz szégyenlősen rávigyorgott, de így sem kerülhette el a rá váró pofont…

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

InuYasha az ágyán kuporgott. Nem tudta, hogyan kéne éreznie; mintha mindene elzsibbadt volna. Ekkor kinyílt az ajtó és Kagome lépett be rajta könnyáztatta arccal. A lány mélyen a kapitány bánatos szemeibe nézett.
- InuYasha! – kiáltotta, majd sírva megindult a hanyou felé.
InuYasha még épp időben ült fel ahhoz, hogy elkaphassa a lányt.
- Gomen ne! Gomen ne! – ismételgette Kagome, miközben szorosan ölelte a kapitányt.
InuYasha karjaiba zárta a lányt, miközben az ő könnyei is megindultak. Kagome most már értette, miért volt annyira fontos a fiúnak. Szüksége volt rá! Szükségük volt egymásra. És mindent meg fog tenni azért, hogy vele maradhasson.
„InuYashával fogok maradni… örökre” – gondolta elszántan.