Gondolom feltűnt, hogy InuYasha többször is "szolgának" szólítja Kagomét. Nos, valójában az eredeti angol szónak (wench) több jelentése is van. Az egyik a már ismert szolga, a másik, kis átalakítással asszony. Nem akartam, hogy egy 15 éves lányt folyton asszonynak szólítson valaki, és ez nem is mindig sértő kifejezés. Ekkor döntöttem a szolga mellett, így jelezve Inu részéről, hogy Kagomét alárendeltjének tekinti. Akinek viszont az első változat jobban tetszik, az a "szolgázás" helyébe nyugodtan képzeljen "asszonyozást". :)

4. fejezet - A vudu hölgy

A lányok mutatták az utat, a férfiak pedig mögöttük haladtak. A legénység megmaradt tagjai szinte csak vonszolták magukat megfáradt lábaikon. Egész nap a part vonalát követve haladtak. Mind éhesek, szomjasak, és rendkívül kimerültek voltak. A lányok mégis emelt fővel sétáltak, és próbálták nem kimutatni, mennyire vágynak egy kis élelemre. A nap már lenyugodni készült. A navigátor kijelentette, hogy miután az immár vörösen ragyogó égitest végképp eltűnik a horizonton és a tájra sötétség borul, a csillagok állásából valószínűleg meg tudná határozni a helyzetüket. A szürkületben egyre nehezebb volt kivenni a tárgyak elmosódó alakját. Kagome szitkozódva megbotlott egy nagyobb farönkben és kis időn belül a földön kötött ki. Pár másodperc alatt összeszedte magát és megpróbált talpra állni. Legnagyobb meglepetésére a kapitány felsegítette.
- Köszönöm, uram - mondta a lány, miközben leporolta magáról a rátapadt homokot.
 A férfi kábultan nézett a lány után, aki ismét megindult az úton, és észre sem vette, hogy az előbb "uram"-nak szólította a kapitányt.
Kicsivel később Sango is megbotlott, bár ő inkább a fáradtságtól, de Miroku elkapta, mielőtt még lehuppant volna a homokba.
- Köszö... - kezdte a lány, de ekkor megérezte, hogy a kalóz keze a fenekére tévedt. Megmaradt erejével hatalmas pofont kevert le a férfinak.
- Ostoba kéjenc! Mégis kinek képzeled magad?!
 Azzal magára hagyta a meglepett, kezét arcára szorító Mirokut, aki kis idő múlva ismét megindult Sango után.

 Mikor a nap végleg eltűnt a látóhatáron, a lányok úgy döntöttek, hogy a biztonság kedvéért inkább hátramaradnak, és előre engedik a fiúkat. Bár Kagome még egy darabig filózott rajta, hogy mi a biztonságosabb: megkockáztatni, hogy rátámad egy jaguár, vagy a kapitány mellett folytatni az utat. Végül mégis az utóbbit választotta. A kapitány egész nap csendes volt, amit Kagome eddig nem igazán tudott elképzelni róla. Egy hangos szava nem volt... Kagome most közvetlenül mellette haladt, ami láthatóan kikezdte a férfi idegeit.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte végül, konokul előre nézve.
 Kagome kissé meglepetten pillantott rá. Nem tudta, mit is kéne válaszolnia.
- Úgy tudtam, a rabod vagyok - felelte végül nyugodtan.
 A kapitányt megdöbbentette a lány sorsába belenyugvó viselkedése. Úgy tűnik, az az egy hét, amikor rabszolgaként kezelte őt meghozta gyümölcsét. Mégis bosszúsan válaszolt a lánynak.
- Akkor ez azt jelenti, hogy MÖGÖTTEM kell menned. Nem tanították meg neked az etikettet? Ha egy férfitől elvárod, hogy a kísérőd legyen, mögötte kell haladnod.
Kagome rájött, hogy a kapitánynak igaza van, úgyhogy inkább megpróbált csatlakozni Sangohoz, de a férfi maga mögé húzta őt.
- Mögöttem maradsz! És ne nagyon ugrálj! - morogta.
 Ezután ismét elhallgatott. Kagome keresztbe font karokkal csendesen lépdelt tovább, ahogy mondták neki, nehogy a kapitány még elkergesse Sangot és őt a csoportból. Dideregve dörzsölgette a hidegtől elgémberedett tagjait. Irigykedve nézte, ahogy Miroku Sangora terítette köpenyét, de nem szólt semmit. Tudva, hogy a kapitány semmit sem tenne a lány felmelegítésének érdekében, Shippou beleugrott Kagome karjaiba. Így melegíthették egymást és a hanyou sem ripakodott rájuk.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

-Fényt látok! - kiáltott fel az egyik kalóz.
 Mindenki a mellettük húzódó erdő felé fordította tekintetét. A sűrű fák fekete rengetegében egy vöröses-narancssárgán pislákoló fénypont került a látóterükbe. A kapitány előrántott hüvelyéből egy öreg, rozsdás kardot.
- Tetsusaiga! - kiáltotta.
 A régiség ekkor hatalmas, agyarszerű penge alakját öltötte fel. A penge és a markolat találkozásánál piszkosfehér bunda lógott alá. Kagome a kardra bámult. A homályban ezüstös színűnek gondolta, de mikor a hold halvány fényével megvilágította, inkább fehérnek tűnt. A kapitány a fák közé vetette magát. Kagome utánarohant, annak ellenére, hogy Sango a nevét kiabálta. Kis idő múlva egy tisztásra ért. Rémülten figyelte, amint a kapitány kardját egy öregasszony torkához tartja.
- Kapitány?!
- Fogd be, szol...!
- Ülj csak le a tűzhöz, gyermekem. Úgy nézel ki, mintha majdnem halálra fagytál volna ebben a hidegben - mondta nyigodtan a nő, és nem is törődött InuYasha pengéjének fenyegető közelségével.
Kagome a kapitányra nézett, majd leült a vörös táncot járó lángok mellé, hogy kicsit felmelegedhessen.
- Te rám hallgatsz, szolga! - kiáltott a kalóz. - Nem vala... mi a pokol?!
 Az asszony megérintette a férfit, aki ettől szó szerint megdermedt és nem tudott mozogni. Mielőtt ismét szóra nyithatta volna a száját, a nő hozzávágott egy kisebb kavicsot, ezzel jelezve, hogy nem kíváncsi a mondanivalójára. A kapitány csak szemeit forgathatta vadul, szemöldökét ráncolhatta illetve a kalap alatt lévő füleit mozgathatta.
- Ülj amellé a fiatal lány mellé, de csendben! - szólt az asszony.
 A kalóz teste engedelmeskedett a nő akaratának. Kagome végignézett az őket körülvevő fellógatott gyógyfüvek, tollak, állatok és állati koponyák tengerén. Ekkor a legénység megmaradt része is a tisztásra ért.
- Békével jöttünk - szólt mosolyogva Miroku. - Hajótör...
- Hajótörést szenvedtetek. Tudom... Miroku - mondta a nő, mikor a kalózra nézett egyetlen jó szemével. Ezután ő is elmosolyodott. - Gyerünk, uraim, ártalmatlan vagyok.
Sango letelepedett Kagome mellé, Miroku pedig Sango mellé. Sango már hozzászokott az őt szinte mindenhová követő Miroku jelenlétéhez, csak az idegesítette, amikor a férfi ölelgette, vagy hátsóját markolászta. Kagome kezeit továbbra is a tűznél tartotta, hogy végleg kiűzze belőlük a dermesztő hideget. Ránézett a kapitányra, aki összevont szemöldökkel őt nézte.
- Már megint mit csináltam? Elegem van, hogy mindig olyanok miatt kerülök bajba, amiket el sem követtem - mondta csalódottan és inkább újra a lángok játékát figyelte.
 Sango is körbetekintett a tisztáson, majd ismét Miroku szólalt meg:
- Nem tudom nem észrevenni a kunyhódat és azt a varázslatot, amit a kapitányra bocsátottál. Mi vagy...?
- Én csak egy ártalmatlan vudu hölgy vagyok. A nevem Kaede.
 Kagome többszáz lepke vad kavargását érezte a gyomrában, és észrevétlenül közelebb húzódott Sangohoz.
- Feloldom rólad a varázslatot - nézett az aszzony ismét a kapitányra -, amennyiben megígéred, hogy úriemberhez méltóan fogsz viselkedni, főként a melletted lévő a fiatal lánnyal szemben, akiről látom, hogy aranyszívű, kedves, viszont rendkívül makacs - nem is tudom, hogy tudod őt elviselni, kedvesem!
 Kagome melegen mosolygott Kaedéra.
- És most, fiatalember - intett az asszony - az átok lekerült rólad, de ne merészeld bántani vagy fenyegetni a kisasszonyt melletted.
 A kapitány felmordult, majd megpróbált felállni, de nem tudott. Kiáltásra nyitotta száját, de tekintete találkozott az öreg hölgyéével. Inkább visszaült és dühösen meredt Kagoméra. Mókás lett volna ingerelni a kapitányt és megtagadni parancsait, de Kagome már megtanulta, hogy komolyan kell vennie a férfit. Nem nézett rá, de magán érezte a dühtől tűzként perzselő tekintetet. Ekkor mégis a kalóz szemeibe nézett. Ugyanúgy néztek egymásra, mint a lány elrablásának éjszakáján, de tekintetükbe ezúttal féktelen düh és csalódás is vegyült.
- Kagome, nyugtalan vagy valami miatt, gyermekem? - kérdezte Kaede.
- Ano (izé), nem, jól vagyok - hazudta.
 Kagome megpróbált még közelebb húzódni Sangohóz és távolabb a kapitánytól, de a férfi rámordult. A lány ekkor felkelt és távozni készült, de az öreg hölgy hangja megállította.
- Ó, ne tedd ezt, kedvesem! Errefelé olyan vadállatok is tanyáznak, amik könnyűszerrel árthatnának neked.
Kagome visszafordult és a kapitányra mutatott.
- Egyikük sem lehet olyan rettenetes, mint ő! Most elmegyek sétálni egyet, és senki se kövessen! - majd ismét megindult.
- Keh! Menj csak! Ha megtámadnak, a szerencsétlen állatot még jobban fogom sajnálni, mint téged!
Hosszú hallgatása után most végre Sango is közbeszólt.
- Kapitány, uram... Már megbocsáss, de miért vagy ilyen bunkó Kagoméval? Nehéz időszakon megy keresz...
- Mondtam, hogy beszélhetsz?!
Kaede meglegyintette kezét, mire a kapitány ismét megdermedt. Az asszony elétérdelt és az elméjébe tekintett, hogy beláthasson a kalóz legmélyebb gondolataiba is.
- Jaj nekem! - kiáltott halkan a nő.
- Mi az? - kérdezte az egyik matróz.
- A magánélete kedvéért nem fedek fel előttetek mindent, de...
 A többiek tudta nélkül eközben Kagome egy közeli fa mögött állva hallgatózott. Kaede pedig folytatta.
- Fiatalember, te aztán szép kis múlttal büszkélkedhetsz.  Végtelen keserűség és gyűlölet jutott neked, de... egy szerelmet is látok itt... nem tudom megmondani, hogy a múltban, vagy mostanában, de volt valaki, akinek sorsát nagyon a szíveden viselted.
- Kicsoda? - kérdezte Sango.
Mivel a kapitány nem tudott figyelmeztető pillantást küldeni Mirokunak, a fiú közelebb hajolt Sangohoz és halkan válaszolt.
- Néhány évvel ezelőtt szerelmes volt egy nőbe. Már a házasságot tervezték, de a lányt megölték egy nappal az esküvőjük előtt.
 Kagome szintén hallotta ezt. Szemei tágra nyíltak döbbenetében. Nem tudta elképzelni, hogy a kapitány képes lett volna szeretet kinyílvánítására. Kaede ekkor kissé hátrébb lépett.
- Hát ez meg mi? - kérdezte, miközben levette a kalapot a kapitány fejéről.
 A kapitány hallotta Miroku és Sango beszélgetését. De ami még rosszabb volt számára, hallotta Kagomét és érezte az illatát. Az öreg hölgy felkiáltott.
- Nem szeretnék a rá tartozó részletekbe bonyolódni, de gondolom látjátok ezt a kardot az oldalán? Gondoskodjatok róla, hogy sose menjen sehova nélküle!
- Miért? - kérdezte Miroku.
Biztos vagyok benne, hogy néhányan tudtok róla, de nem osztom meg a kisasszonyokkal és ti se tegyétek!
- Csak nem rosszabb, mint gondoltam? - nyikkant meg Kagome.
- Kagome?! Gyere vissza, és ülj le a kapitány mellé. Ne aggódj, biztonságos - kiáltotta Kaede.
Ekkor közeli bokrok leveleinek zizegését hallhatták a tisztáson ülők, majd egy bizonytalan és halk "Nem!"-et.
- Gyerünk, Kagome-chan! - szólt Sango is.
Kagome végül felfedte magát, lassan a kapitányhoz sétált és leült mellé, de még véletlenül sem nézett rá.
- Felajánlhatok nektek egy kis élelmet? Az éjszakát eltölthetitek a kunyhómban is, és holnap reggel elmehettek a faluba - mondta meleg mosollyal Kaede.
- Jobb, ha elkezded a vacsorakészítést, öreg boszorkány, vagy nagyon fogsz sajnálkozni!
 Kaede csak sóhajtott és figyelmem kívül hagyta a felszólítást. A varázslat még mindig működött a kalózon.
- Megyek, és hozok valami vacsorának valót - mondta az asszony, majd felkelt.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~  

 Mindenki talált magának olyan helyet a kunyhóban, ahol elaludhatott, kivéve a kapitányt, aki inkább az egyik fát részesítette előnyben ágy gyanánt. Mielőtt aludni ment volna, Kagome még felnézett a már említett fára.
- Kapitány? - kiáltott fel hozzá.
- Nem akarok beszélni veled!
Kagome megfordult és a szállásuk felé indult, de pár lépés után megállt és még egyszer a fára és "lakójára" tekintett.
- Jó éjt, kapitány!
- Menj már aludni, szolga! - ugattott a lányra. Kagome felsóhajtott, majd eltűnt a kunyhó sötétjében.
A kapitány a lány után nézett, majd ő is felsóhajtott.
- Jó éjt, Kagome... - suttogta.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~ 

 Kagome kissé nehezen tudott hat horkoló kalóz közt aludni, miközben a lebegő is telítve volt párával. Hamar felriadt a zavar körülmények miatt. Egy kéz hirtelen a szájára tapadt.
- Csönd legyen, szolga! Menj vissza aludni! - suttogta erőszakosan a kapitány.
"Egész eddig nézte, ahogy alszom?" - csodálkozott Kagome.
- Megpróbált átfordulni, de a kapitány megragadta és rámordult.
- A hátadon aludtál! - emlékeztette a kalóz.
 A kapitány halkan felvakkantott. Hangjából izgatottság érződött, Kagome pedig úgy tett, mintha ismét mély álomba merült volna. Megpróbált ellazulni, és nem arra figyelni, ahogy a férfi félőn végigsimított az arcán. Érezte az éles karmokat is, de csukva tartotta a szemét.
"Egyáltalán nem úgy néz ki, mint Kikyou, de mégis mivel érte el, hogy feléledjenek az emlékeim?" - gondolta magában a kapitány.
 Kagome kis idő múlva ismét visszamerült az álmok birodalmába.
- InuYasha... - hallatszott kívülről Kaede suttogó hangja.
 Minél csendesebben kilépett a kunyhóból, és szeme megakadt a tűz melett ülő öregasszonyon.
- Mit akarsz, vén boszorkány?
- Miért gyászolsz még mindig? - kérdezte, miközben egy fahasábot dobott a tűzre.
InuYasha dühösen rámordult.
- Nyugodj meg, hanyou! Kikyou azt akarja, hogy újra szeress.
- Honnan tudod, hogy mit akar Kikyou?!
- Mikor az elmédben voltam, megtaláltam őt - nézett rá Kaede bölcs öreg szemeivel. - Boldogtalan, mert látja, mivé váltál.
- Hallgass! Ne szemétkedj velem! Hagyd abba! - kiáltott, ahogy karmával kihasított egy fát. Kaede elméjének erejével megállította a zuhanó fát, mielőtt a becsapódás zaja bárkit is felkelthetett volna.
- InuYasha...
- Ne mond ki a nevemet! Fejezd be! Én az Ezüst Hanyou vagyok! Ezzé váltam és ez vagyok én!
- Kikyou nem ért egyet.
 A kapitány előhúzta a Tetsusaigát és az asszony torkának szegezte.
- Ne mondj nekem ilyen ostobaságokat!
Kaede-n nem mutatkoztak félelem jelei.
- A szíved, akár a kő. Ismét szeretned kell, vagy végleg elveszted valódi énedet!
- Hallgass! Hallgass már el! - mondta elcsukló hangon, mintha könnyeit tartotta volna vissza.
- Tudod, hogy igazat mondok - újabb fahasábot dobott a tűzre. InuYasha utoljára felmordult, visszarakta hüvelyébe a Tetsusaigát és a partra rohant. Csak állt ott, miközben az óceán zajait hallgatta. A holdra és csillagokra függesztette tekintetét.
"Nem tudtam aludni, ezért kijöttem, hogy gyönyörködjek a csillagokban. A másik hajón is gyakran tettem így. Olyan békés... nyugtató..." - Kagome szavai visszhangoztak a fejében.
 Megpróbálta utálni őt, de valami meggátolta ebben. Ezért még dühösebb lett a lányra. Bárcsak most is érezné az illatát... Dühös lett magára, mert arcát elöntötte a pír és testén furcsa bizsegés futott végig, amint a lányra gondolt. Végül visszament a fához, amit alvóhelyéül választott.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~ 

 Reggel, mikor felébredtek egyedül találták magukat a tisztáson. Minden eltűnt: a kunyhó, az öreg hölgy, de egy feljegyzés hátramaradt.
"Tartsatok északnak, és akkor ráleltek egy kikötőfalura."
- Rendben, akkor induljunk - mondta Kagome, miután elolvasta a jegyzetet. Szomorú volt, hogy talán nem láthatja többé Kaedét.
- És mi lesz a reggelivel? - kérdezte az egyik kalóz. 

Egy közeli sziklán 16 halat fedeztek fel.
- Micsoda nagyszerű öregasszony! - rebegte hálásan Sango, de a kapitány rámordult.
- Az az öreg denevér?! Én fogtam a halakat, hogy táplálékhoz jussanak a sajnálkozó seggeitek! (boci, de ez így volt ^^') Szerencsésnek mondhatod magad a szolgával egyetemben, hogy etetlek titeket! Ti ketten rengeteg bajt okoztok!
- Ó, köszönjük, Hanyou kapitány! - mondta Sango.
A kalóz oldalra hajtotta fejét.
- Úgy látom, te vagy az udvariasabb kettőtök közül, ugye?!
 Sango figyelmeztetést érzett a hangnemből. A kapitány ezután Kagoméra mutatott és rákiáltott:
- Hé, szolga! Kicsit példát vehetnél Miroku asszonyáról.
InuYasha elmosolyodott Sango meglepett arcát látva. Miroku rákacsintott barátjára.
- Akkor mire vártok még, tengeri kutyák? Egyetek, hogy végre indulhassunk! - ugatott a csapatára.
 Kagome hátat fordított neki és vidáman elmosolyodott a "tengeri kutyák" kifejezés hallatán. Miután mind jóllaktak, folytatták útjukat.