Kagome esete az Ezüst Hanyou nevű kalózkapitánnyal

Sailor X műve alapján magyarra fordította Rhysa
Eredeti cím: The Adventures of Kagome and the Pirate Captain, The Silver Hanyou

1. fejezet - A kaland elkezdődik

1740, London, Anglia

 A lány nemrég értesült a hírekről. Egy közeli tó felett ívelő hídról állva figyelte fodrozódó tükörképét. Nemzetiségét tekintve japán volt, ám korai felnőtt életének mindennapjait az angol királyi udvarban töltötte. Minderre az apja diplomata munkája miatt kényszerült, aki fontos tárgyalásokon és egyéb megbeszéléseken vett részt a szigetországban. A lány még csak 15 éves volt, mégis ismét szorult helyzetbe hozták, mikor ismét el kellene hagynia "Otthonát". Végignézett öltözetén, ami a felsőbb rétegekbe tartozó hölgyekkéére vallott. Hosszú kék ruháján fehér fodorsáv futott végig nyakától a derekáig. Még több rétegnyi szövet a szoknyája alatt, hogy meglegyen a korra oly jellemző divatos "formája". Haját a feje tetején konytba tűzték, néhány csigába göndörödő kósza hajfürttől eltekintve, amik szabadon omlottak alá arcára.
- Miért pont Amerika? - kérdezte mintegy önmagától. - Olyan, mintha csak most költöztem volna ide, és olyan messze van.
 Egy korábban szedett százszorszépet ejtett a vízre és elmerülten nézett utána, amint a kis virág nyomán tükörképe szertefoszlott, majd hamarosan ismét összeállt.
- Kagome kisasszony! Az édesapád beszélni óhajt veled! - kiáltott cselédlánya, és egyben legjobb barátnője, Sango.
 Kagome felsóhajtott, és lassan megindult barátnője felé.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

 A férfi gondterhelten lépkedett dolgozószobája cseresznyepiros íróasztala mögött. Kezeit összefűzte a háta mögött, és hosszan felsóhajtott, majd ismét nagy levegőt vett.
- Apa? - lesett be Kagome a résnyire nyitvahagyott ajtón. - Látni akartál?
- Ó, igen, gyere csak be, Angyalom!
 Kagome úrihölgyhöz méltón foglalt helyett az íróasztal előtti bársonyszékben, apja nagy örömére, aki a vele szemben lévő székre huppant le.
- Tudom, hogy ez a költözés szigorú veled szemben, de ez mindannyiunk érdeke.
- De hiszen majdnem egy évünkbe került, amíg Japánból ideutaztunk és örülök, hogy végre szilárd talajt érezhetek a lábaim alatt! Nem akarok további három hónapig vitorlázni egy hajón!
- Tudom, kedvesem, de szükségem van rád és az édesanyádra. Nem tudom, milyen hosszú időt kell majd ott töltenem, és az sem garantált, hogy visszatérek-e valaha.
 Kagome csüggedten lehajtotta a fejét és azon fáradozott, hogy kisimítsa szoknyája ráncait.
- Hé! - szólt apja, miután megkerülte asztalát, és kezével felemelte lánya állát. - Ne hagyd, hogy ennyire lehangoljon! Te vagy a legerősebb lány, akit valaha is láttam! Még a királynő őrei sem érhetnek a nyomodba!
 Kagome halványan elmosolyodott a kijelentés hallatán, de szinte rögtön újból elkomorodott.
- De ez túl hirtelen jött! Holnap - holnap már utazunk!
- Ne aggódj annyira ezért, drágám! Legalább mielőbb túlleszünk rajta, rendben? Majd mi....
- Miért fontos ennyire ez az utazás? Mi folyik itt?
 Csengett Kagome halk, suttogásnál alig hangosabb hangja.
- Nos, kedvesem, az én dolgom emiatt aggódni. Csak menj vissza az édesanyáddal és fejezzétek be a pakolást. Hajnalhasadtával indulunk.
 Kagome még kicsit nézte, amint apja szórakozottan forgatja ujjai között töltőtollát, azután lassan felállt, és kisétált egy nagy nyitott terembe. A hátborzongató csendet csak lépései halk zaja verte fel, de ekkor Sango került a látóterébe.
- Jó napot, Kagome-chan! Ha nem sietsz, lekésed a teázást!
 Kagome rámosolygott barátnőjére, aki bátorítóan viszonozta a gesztust.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

 Kagome kilépett a kocsiból a hideg levegőre. Acán alig érezte a nap halvány sugarainak melegét. Felnézett, és szemügyre vette annak a hajónak hatalmas árbocait, amin az elkövetkező három hónapot tölteni fogja. Az egész egy örökkévalóságnak tűnt. Hallotta, ahogy a tengerészek egymást szólítgatják a hajó felkészítése közben. Épp azt figyelte, ahogy csomagjaikat felviszik a rámpán, mikor feltűnt mögötte anyja.
- Gyere, csillagom! Ideje, hogy mi is felszálljunk - mondta lágy, természetes hangon a nő.
 Kagome aggodalmakkal teli lassan felsétált a rámpán át a fedélzetre. Körülnézve körülbelül 12 tagú legénységet tudott összeszámolni, majd a hajó orrába ment, hogy onnan nézhesse a hullámzó vizet. Szívverése felgyorsult, mikor meghallotta a horgony felhúzásának zaját. A hajó hirtelen mozgásba lendült, Kagome pedig a korlátba kapaszkodott, hogy a zökkenés következtében nehogy elessen. A szél elég erősen fújt. Kagome futni kezdett a hajó túlsó vége felé, keresztül a lépcsőkön, míg a tatba nem ért, amely alatt a kapitány kabinja bújt meg. Itt újra belekapaszkodott a korlátba és a lassan zsugorodó dokkra függesztette tekintetét. A búcsúztatásukra érkező emberek búsan integettek a hajó után, Kagome pedig óvatosan visszaintett nekik.
- Minden rendben lesz, kisasszony? - kérdezte Sango.
 Kagome megfogta a nyaka köré kötött kendőt, majd halkan csak annyit mondott:
- Remélem.
 Hirtelen apja hangja ütötte meg a fülét, amint angolul beszélt valakivel.
- Út közben lesznek majd kikötők, ahol megállunk pihenni?
- Nem uram, egyenesen Amerikába megyünk.
 Kagome hosszan felsóhajtott, és ismét az egyre távolodó szárazföldet figyelte.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

 Kagome kihajolt a korláton, hogy jobban láthassa a hajó oldalának csapódó hullámokat. Már három és fél hónapja ezen a hülye hajón volt. Az egyetlen szórakozás, amit itt űzhetett, az bújócskázás volt Sangoval és a kabinosfiúval. Néhány tengerész megpróbált flörtölni vele, de ő nem igazán törődött ezzel.
- Miért beszélsz olyan furán? - kérdezte tőle egyikük.
- Te tengerész vagy, ugye? - kérdezett vissza legjobb angoltudásával.
- Igen, közel húsz éve.
- Jártál már valaha Japánban, Keleten?
- Nem, a legkeletibb hely, ameddig eljutottam, az Jeruzsálem. Te még keletebbről származol?
- Ha sokáig keletre hajózol, mielőtt leesnél a föld széléről, megleled az én hazám. Az országom neve Japán.
 Erre egy másik tengerész szólalt fel.
- Azon tűnödtem, hogy a szemeid miért néznek ki ilyen viccesen.
 Kagome inkább otthagyta őket, és magában mérgelődve Sango keresésére indult.

- Ezek a tengerészek rettenetesek! - szólt Sangohoz immár az anyanyelvén.
- Gondolom. Ilyenkor örülök, hogy nem értem annyira a nyelvüket, mint te, de az angolom egyre jobban fejlődik. Azt hiszem, az angoltanárod azt mondta, hogy annyira beszélek angolul, mint egy hatéves. Szerintem ez nem jelenthet annyira rosszat.
 Kagome Sango előtt ült, aki a beszélgetésük alatt barátnője haját fésülte.
- Le akarok szállni erről az átkozott hajóról! Beszéltem a navigátorral, és azt mondta, még két és fél hét van hátra a kikötésig.
- Végülis, ez már nem is annyira rossz - vont vállat Sango. - Miután elérjük a szárazföldet, már nem lesz szükségünk rájuk, így akkor nyugodtan segíthetek neked végezni ezekkel az idegesítő tengerészekkel, rendben?
 Kagome idegessége rögtön elmúlt és együtt nevetett barátnőjével a javaslaton.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

 Az utóbbi két hónapban már hagyománnyá vált, hogy esténként vacsora után a matrózok kis koncertet tartottak az utasoknak tengerészdalaik eléneklésével. Kagome már kora reggeltől a napnak ezt az időszakát várta. Mostanra már minden matrózdalt kívülről tudott. Sango és Kagome minden este körbetáncolta a fedélzetet a tengerészek dalaira. Néha még a kapitány is felkérte őket. Bár Sango alacsonyabb osztályba tartozott, ezt senki sem vette figyelembe, mivel Kagoméval annyira ragaszkodtak egymáshoz, mintha ez a társadalmi különbség nem számítana, egyáltalán nem létezne. Ám ez az éjszaka mindent megváltoztatott.
- Sango! Gyere, táncoljunk! - ragadta meg barátnőjét Kagome, és hangosan énekelve ropták a tengerészek koncertjére.
- Kapitány! - kiáltott le egy fiatal matróz az árbockosárból.
- Igen, mi az? - nézett fel a kapitány a fiatalemberre, aki egy adott irányba mutatott.
 Kagome és Sango megálltak és az események alakulását figyelték.
 A kapitány ijedtnek tűnt, miután belenézett a periszkópba. Azután ágyúdörrenés törte meg a hirtelen beállt mély csendet.
- Kalózok! Fegyverbe emberek!
 Kagome és Sango dermedten nézték, ahogy az emberek sietve szétszéledtek. Mielőtt észbekaptak volna, egy másik hajó tűnt fel az övék mellett. Kagome átölelte Sangot. Ijedten szemlélte, amint a másik hajó megáll közvetlenül mellettük. Ekkor hangos, magabiztos kiáltás ütötte meg a fülüket.
- Ááá! Stewert kapitány! Hát ismét találkozunk!
- Ó, nem! Lányok, gyorsan! Rejtőzzetek el!
 Kagome végigpásztázta az ismeretlen hajót az előbbi hang forrása után kutatva, de senkit sem látott.
- Kapitány, ki ez? - kérdezte végül csekély pánikkal a hangjában.
 Kérdésére egy Pete nevű matróz válaszolt.
- A legrosszabb természetű kalóz, akivel ember valaha is találkozhat. Ő a legkönyörtelenebb a hét tengeren! A neve Ezüst Hanyou. Senki iránt nem ismer könyörületet... még a nőkkel és gyerekekkel szemben sem. Egy könyörtelen szörny, aki inkább a pokolhoz tartozik. Legendák szólnak arról, hogy már többszázszor meghalt... de mindig visszajön... Még a pokol sem fogadja be... Vigyázz Hanyouval, leány!
- Hanyou? Ezek szerint félig démon! - sikoltott fel Sango.
- Lányok! Rejtőzzetek el a... - a kapitány megpróbálta befejezni a figyelmeztetést, de találat érte.
 Kagome és Sango egyszerre sikítottak fel.  Hátranéztek, és ekkor tudatosult bennük, hogy a hajót támadás érte. Kagome anyját sarokba szorították. Kagome félelme felszívódott. Felkapta a periszkópot, ami a kapitány teste mellett hevert a földön.
- Kagome-chan! Mit akarsz csinálni? - kiáltott rá Sango.
 Kagome bátran kitért a támadók elől, akik megpróbálták elkapni. Ez feltűnt a már említett kalózkapitánynak is, aki az egyik vitorláról szemlélte az eseményeket. Kagome anyjához száguldott, majd ütni és rúgdosni kezdte a támadókat. Az egyik férfi erre kést rántott, de Kagome a periszkóp egy jól irányzott csapásával leterítette a kalózt.
- Anya! Menj, most! Elkapom őket!
- Kago...!
- Gyorsan, anyu! - ordította túl a sikításokat, a fegyverropogást és az ágyúdörgést. Anyjának nem volt más választása, így követte lánya utasításait.