2. Fejezet: Csak egy korcs!

Kagome íját határozottan előre rántotta, miközben szent
fénytől lobogó hegyén tiszta fény csillant fel.
-Kagome! Siess! Mire vársz még?-fordult meg aggódva Inuyasha.
-Azt mondtad bízol bennem!
Inuyasha elmosolygott, majd visszapillantott Menomaroura,
kinek homlokán a  féktelen erő fenyegetően felragyogott.
Kaguya arcán gúnyos mosoly jelent meg, amint rápillantott a
feléje közeledő szélbordára, minek ragyogó habjai ádázul
feléje csaptak, hogy elnyeljék:
-Ezzel nem tudsz megállítani!
Menomarou homlokán ragyogó szimbólumból a vad, szikázó
villámok kíséretében előrobbant az erő gyilkos fényével
töltve meg a süvítő levegőt.
Kagome kilőtte a nyilat.
Kaguya tekintetét hátra kapta kínos meglepettségtől sápadt
arccal, amint a szerzetes botja letépte róla a tekergő
talárt és belerobbant a tükrébe annak ezüstös szilánkjait
szétszórva a levegőbe. A nő gonosz szemeit újra a tátogó
szélbordára szegezte, miközben romlott, csapkodó haja
belekapott az arcába.
-Megmutatom, hogy milyen puhány alak vagy! Ezt  az erőt
nevetted ki! Menj szélborda!-üvöltötte el magát Inuyasha.
Menomarou vigyora hirtelen a mélybe zuhant döbbent grimaszt
festve torz képére, mire lobogó árnyakat vetett a szélborda,
mi eggyé vált Kagome szent nyílvesszőjével.
Kaguya üvöltése visszhangozva omlott rá a mindenségre, amint
elnyelték a tépő habok.
Hayu sárga szemein megtört a jég, amint üresen tátongó
pupillája összezsugorodott a döbbenettől. A nyíl ragyogni
kezdett a keze közt tiszta fénnnyel borítva el arcát, mi
torzzá vált a fájdalom miatt, amint a tárgy felrobbant az
ujjai közt, cafatokra tépve szét. Hayu döbbenten
eleresztette Inuyasha nyakát, ki kitépte a nő öve mögül
Jaken botját és a Tensaigát, majd lecsapott a Tetsuigával. A
nő fagyos tekintete megakadt a páron, miközben görcsösen
kinyújtotta épen maradt kezét a közeledő kijárat fényeit
próbálva elérni. Haja csendesen lobogott, miközben teste
kettészakadt. Torz ajkai döbbenten szakadtak el egymástól,
mikből süvítve buggyantak elő utolsó szavai, miket a FORRÓ
gyűlölet szült meg:
-Ő....Csak egy korcs......És Ő...............Csak egy
ember................
Menomarou alakja görcsösen megrándult az őt felperzselő
szélborda fényeiben, miközben nyögve kilehellte az egő levegőt:
-Hogy tudott egy félszellem és egy ember.......
Az elcsenedesedő fényvihar utolsó szikrái tekeregve a
magasba csaptak, miközben még mindig sziszegett Kaguya
fájdalmas hangja:
-Ő csak egy korcs!!!!!!! És ők csak emberek........
-Legyőzött egy korcs. Mindkettőnket...-gúbbadtak ki Hiten
szemei, amint kettéhasította a Tetsuiga.
Hisz ő csak egy korcs...
Egy kis korcs.
Csak egy gyenge korcs!

-Azt gondolod hogy csak egy kis félszellem az utamba
állhat?-morogta a szörnyeteg, miközben kinyújotta pengeszerű
karmait.
Inuyasha peckesen meglendítette a kardját, miből előrobbanó
szélborda egy pillanat alatt elsorvasztotta a bestiát.
-Ez szép volt Inuyasha.-mosolygott Kagome.
-Keh! Már nagyon unom. Mindig ugyanaz a szöveg. Olyan
beképzeltek néha a démonok, hogy idegesítően fenn hordják az
orrukat a származásuk miatt.
-Nem baj ha alábecsülnek. A meglepetés erejével csapsz le rájuk.
-Nem az a baj, hogy engem néznek le, de a szavaik mögött
érzek egy más fajta gúnyt is.-sütötte le a Inuyasha arany
tekintetét.
A nő bánatos szemeivel fiára meredt, ki menedéket keresett
hosszú hajtengerében. A gyerek ártatlan hangon megszólalt:
-Anyu. Mit jelent az, hogy korcs?
A fiú nem értette, hogy mik azok az ezüstös csíkok, mik
végigfolytak a nő arcán. Hidegek voltak...
-Inuyasha?-suttogta Kagome.
A fiú makacsul a vállára csapta a kardot elsétálva a lány
kezei elől. Kagome figyelte, ahogy a fiú előtte lépked.
Szemei halványan derengeni kezdtek, de aztán édes mosoly
kúszott fel arcára, mi vidám görcsre rántotta lábait, amint
a fiú után szökkent.

Folytatása következik...