Vörösen ragyogó félhold - 9. rész (by Ashikaga)
2006.07.29. 20:09
9. Fejezet: A sírhely
Megpillantották Inutaisho sírját. A hatalmas szellem gigantikus csontjai sötéten öntötték el a látóteret, miközben a förtelmesen óriási koponya mögül halvány csíkokban szikrázott az elfojtott nap. Inuyasha és Kagome egy csontmadárra estek, mi belerepült az ormótlan agyarak közé, le egészen a szellem gyomráig. Mintha ez már megtörtént volna...De most nem Sesshomaru készült kifosztani a sírt, hanem annak annya. Nem esett messze az alma a fájától. Inuyasha és Kagome a földre erszkedtek. Talpuk alatt megroppantak a szétszórt koponyák, és a porladó csontok. A félszellem a fehér árnyként derengő Hayura meredt. A nő kezeit kinyújtotta, mindkettőből kimérten előtekeregtek a kígyókként vonagló ostorok. A fenyegető karok sercegve felszakították a levegőt, majd a pár fele fordultak. A nő homlokán lévő félhold vörösen izzani kezdett szemeire véres ragyogást festve. A két ostor Inuyasha fele csapott: -Hiba volt követned. A ragyogó karok sziszegve belecsapódtak a földbe koponyák és csontok záporával töltve meg a levegőt. A fiú kitért a támadás elől és előkapta a Tetsuigát. Készült vele lesúlytani, mikor irtózatosan erős rántást érzett meg, mi hátra csapta a testét, mint valami szaggatnivaló rongybabát. A két ostor körül tekerte a csuklóját és dobálni kezdte a levegőben. Inuyasha kifeszített testét elöntötte a verejték. Kigúbadt szemeivel a földre meredt, mi vészesen közeledni kezdett fele, majd látóterét elöntötték a tátongó koponyák. Az ostorok a földhöz vágták, de nem engedték el. Inuyasha a vér melegét érete a ruhája alatt. Hayu gonoszan hunyorgott sötét szemeivel, miknek mélyén ragyogtak a tekergő ostorrok. A szikrázó karok utána a „falhoz” csapták Inuyashát. A félszellem fájdalmasan felnyögött. Kagome kétségeesetten sikítozott. Dühösen a nő fele rontva Inuyasha nevét kiabálta. Hayu elengedte az egyik ostorral a kínok közt remegő félszellemet. Szemei ridegen ragyogni kezdtek, amint kinyújtotta kezét a lány fele. Ujjai sziszegve felizzottak. Inuyasha felkapta a fejét, kitépve kezét az azt körülcsavaró ostor szorításából: -KAGOME! A lány becsukta a szemeit. Hallotta, ahogy az ostor belecsap a húsba, megperzselve azt, de nem az övére vájt sebet. Inuyasha állt előtte. A fiú lerogyott fájdalmában és dühtől véres szemeit Hayura szegezte. A nő visszahúzta az ostorokat. Elővette a Tensaigát. Inuyasha rikoltozó hangja betöltötte a mindenséget: -Mit keresel itt? Te átkozott! -Az emberek törékeny lények. Szánalmasok, alsóbbrendűbbek. Csak kárt okoznak, úgy terjednek mint a gyom, amit el kell pusztítani. Nem lesz kár értük... -Te szemét... -Az emberek peckesek, nagyképűek és önteltek. Azt hiszik, képesek uralni ezt a világot. Az ember határtalan önelégöltséggel barangolja be eme földgolyót, azzal áltatva magát, hogy mindenek felett áll, leigázva mindent, mi az útjába kerül, majd mikor betörte az állatokat és a természetet saját maga ellen fordult és magát igázta le. Ostoba kis terentmények. De egy dologgal nem számolnak. Velünk... Inuyasha szemei remegtek a gyűlölettől. Hayu hangja nyugodt volt és békés: -Mi egy magasabb célt képviselünk. A szellemek az emberek felett állnak. Valakinek meg kell mutatnia, hogy hol is a helyük. Meg kell ertetni velük, hogy nem állnak senki felett, meg kell értetni velük, hogy van olyan hatalom, ami a vesztüket okozhatja. Figyeltem az embereket Inuyasha. Figyeltelek téged is, és a barátaidat. És rájöttem...Erősödött a hitem, hogy az emberi faj merő pazarlás. Felesleges...Felesleges érzéseivel és dühítő kicsinységével pusztulnia kell. Az ember szörnyű dolgokat fog tenni...-azzal Kagoméra pillantott. Hayu sziszegett: -Tudok az időkútról. Ez a lány olyan korból érkezett, melyet elborított az emberiség szennye.-azzal a magasba emelte a Tensaigát, mi fényesen ragyogni kezdett, amint ellepte a rengeteg ékkőszilánk, mi Hayu tetséből buggyant elő. Inuyasha kezeit ökölbe szorította. A nő jeges szemeivel körülnézett: -Látod Inuyasha? Ezt tette apád...A saját fajtáját, szellemeket gyilkolt meg az emberekért. Évszázadokkal ezelőtt végzett egy nagyerejű démonnal is. A Halálmadárral...Ez lett ennek a terentménynek a sorsa is, sírja eme zord csontos temető lett apád gyomrában. Elvettem Sesshomaru életet adó kardját, hogy feltámasszam a halott lényt, hogy befejezze küldetését. Hogy kiírtsa az egész emberiséget!-kúszott fel apró mosoly az arcára-A Souunga képes lenne feltámasztani egy ilyen rég halott lényt, de a szent ékkő darabjainak a segítségével most megnövelem a Tetsuiga erejét is.-azzal a magasba emelte a kardot. Hayu hangja betöltötte a levegőt: -HALÁLMADÁR! KELJ ÉLETRE! A Tensaiga a csontok közé csapott. Hirtelen ragyogó, mindenható fényvihar oszlatta el az árnyékokat, mi szinte azonnal ki is aludt. A koponyák egymást csapkodva zörögni kezdtek. Inuyasha dühösen kapta fel a tekintetét. Kagome ijedt szemeivel ölelte át Inuyashát, védelmet keresve a kezei közt. Hayu tekintetén ördögi „grimasz” burjánzott. A csontok tengeréből óriási halmaz emelkedett ki, melynek hatalmas árnyéka rávetült a párra, majd fröcsögve, szakadozva, megnyílva a torz, halott kupac alakot formált és szájat alkotott. Vérfagyasztó, artikulátlan rikácsolás öntötte el a levegőt. A folydogáló erek egymáshoz értek, a burjánzó húshalmaz öszefolyt, majd dobogva hullámozni kezdett. A madár kitárta szárnyait, mik sötét árnyat vetettek a csontokra. Előbukkant tisztán és kivehetően az émelyítően torz, és foszladt hústenger mögül a fej is. A csőr hosszan előre nyúlt, benne csipkézett fogak meredeztek. A madár hasa csupasz volt a fejével együtt, de a szárnyait páncélszerű tollak díszítették. A kampós csőr alatt vörös, zsákszerű képződmény hullámzott. Úgy nézett ki, mint egy foszladó, förtelmes keselyű. Óriási volt. Hayu a terentmény vállára ugrott kinyújtva ostorát és rácsapott a szörnyeteg ocsmány pofájára. A madár kinyitotta szemeit, miben a pokol tüze lobogott és rámeredt a párra. Inuyasha büszkén előrántotta a kardját a vicsorgó lény fele: -Hah, egy nagy pulyka...Elismerésem, ocsmányabb, mint gondoltam, de azt hiszed, hogy egy nagyra nőtt, foszladó galamb az utamba állhat? -Azonnal megmutatom mire képes...-hunyorgott a nő. A madár tátongó orrlyukaiba levegőt szívott. Csőre alatt lévő hólyag ráncai kisimultak, feszesedni kezdtek, megmutatva a tekergő érhálózatot, majd olyan kövérré dagadt, mint a madár feje. Hayu elégedetten a párra nézett: -A Halálmadár célja az emberiség kiírtása. Éneke a szellemekre, vagy olyanokra, kiben a szellemvér folyik, tökéletesen ártalmatlan, de...-kezdett el a homlokán lévő félhold vörösen ragyogni szemeire véres árnyakat vetve-...Az emberekre halálos... A madár kinyitotta csontos csőrét, megmutatva vörös masszaként hullámzó nyelvét. Énekelni kezdett...Kagome pupillája összezsugorodott, amint a földre rogyott. A madár éneke nem igazi dallam volt, hanem derengő sipítás, mi hullámozva ömlött a lányra. Inuyasha kétségbeesetten átölelte Kagomét betapasztva füleit, miközben görcsösen magához szorította. A fiú remegő hangjaival simogatta a könnyező lányt: -Ne, ne hallgasd! Csak az én hangomra figyelj! -Ne engedd!-nyögte. Hayu gonoszul mosolygott a madár vállán. Kagome kínjában szorongatta a félszellemet. Írtózatos volt a hang. Nem tudta elviselni! Érezte, amint a fiú védeni próbálja őt a sikolytól, de hiába szorongatta, hiába beszélt hozzá, Kagome remegő kezei hirtelen lenyugodtak, majd elgyengülten a koponyák közé zuhantak. A madár elhallgatott. Hayu látta, amint Inuyasha vállai féktelen rángatózásba kezdenek. A félszellem felkapta fejét. Arcát ezüstös csíkok öntötték el, mik remegő szemeiből buggyantak elő, megállíthahatlanul, nedvessé téve a fiú dühtől vicsorgó képét, acsargó fogaira folyva, majd onnan a koponyák közé loccsanva. A madár a nővel együtt lassan a magasba emelkedett. Hayu sötét tekintetét a szenvedő Inuyashára szegezte: -Még nem öllek meg. Még szenvedj...Egy fajt kell még kiírtanom!-nézett rá rebbenés nélküli, „halott” tekintetével. A Halálmadár lassan eltűnt, kirepülve azon a résen, amit még hajdanán Sesshomaru csinált. Inuyasha a földre rogyott és kétségbeesetten átölelte a lányt. Remegő kezeit Kagome köré csavarta elöntve sós könnyeivel fagyos testét. Nem! Nem történhetett meg! Ez képtelenség! Olyan hihetetlennek tűnt. Inuyasha vicsorogva letépte magáról felső kimonóját. Karmai megcsillantak a levegőben. -Nem engedem, hogy elmenj Kagome, nem hagyom! Itt maradsz velem, ha bele is pusztulok!-ordítozta, miközben szájából nyál zúdolt hátra, szeméből a lélek hideg csillagai szóródtak szét a levegőben vörös cseppek kíséretében. Saját sebeit tépte fel. A forró vér elöntötte a fiú testét, ki magához szorította a lányt fáhdalmasan nyögve: -Itt maradsz velem! Szükségem van rád! Inuyasha könnyei és a vére összefolyt. A félszellem görcsösen ölelte magához Kagomét, elborítva a lány testét könnyeivel és burjánzó vérével, mi sötéten ragyogott eggyé olvadt árnyékukban a koponyák völgyei közt. Inuyasha szemei féktelenül derengtek... Hirtelen újabb kéz érintette meg Inuyasha testét. Amint hátra pillantott a fiú Kagomét látta meg. A lány csillogó szemeivel Inuyashára meredt: -Jössz? Kész a vacsora. Ugye nem akarsz megfázni? Mi a baj? -Semmi!-kiáltott fel felháborodottan a félszellem. Kagome fejét bánatosan lehajtotta, mire a fiú rámeredt és megérintette a kezét: -Bocsáss meg. A hulló hópihék függyönye mögött egymásra meredtek, majd Inuyasha megállt és magához húzta a lányt megvédve testével a hideg lehelletétől. A fiú elmosolygott: -Menjünk...-azzal elindultak a ház fele. Inuyasha a földön hasalt Kaede kunyhójában. Verejtékző hátán kisebb sebek tátogtak, mik azonnal kezdtek beforradni. Dühös, éles tekintettel meredt maga elé, de az arcán ragyogó furcsa, fegyelmezett magatartás nem tűnt el. Kagome vizes ruhával borogatta a fiú hátát, hogy lehűtse a verejtékező izmokat, mik izgatóan hullámoztak ujjai alatt. A lány gyengéden megtörölte Inuyasha testét sejmes kezeivel, miket próbált lenyugtatni, hogy ne kezdjenek el remegni a kéjes vágytól, amit az az élvezet nyújtott számára, hogy ujjai hozzá érhettek a félszellem bőréhez. -Ez nem helyes...-suttogta a lány. -Tudom...-lihegte mosolygova Inuyasha. A fiú mohón megsimította a lány combját. Kagome szenvedélyesen letépte Inuyasháról a ruháit vágyaktól kábultan végigsimogatva a kéjtől lihegő félszellemet. Inuyasha ajkait ezután a lány nyakára tapasztotta szelíd csókok tengerébe fürösztve meg a lihegő Kagomét, kinek remegő szája mögül parány sikoly buggyant ki. A fiú mohón megnyalta a lány melleit, mik csábítóan dodorodta ki ruhája alól, mitől a félszellem megszabadította. Szabadok voltak és őrülten szerelmesek. Inuyasha... Őrülten szerelmesek... Inuyasha... Halálosan szerelmesek... Kagome... Szeretlek... -Inuyasha...-nyögte gyengén Kagome. A fiú szemei meglepetten kigúbadtak. Észre sem vette, hogy sír. Tekintetét lekapta. A lány nézett rá csillogó szemeivel, pír, gyengéd arcával átölelve a fiút: -Inuyasha? Te sírsz... A fiú magához szorította Kagomét. A lány érezte, hogy elöntik a testét a könnyek és a vér...Inuyasha félig szellem vére, mibe megmártóztatta a testét, hogy megmentse a Halálmadár sikolyától. A lány aggódó tekintettel a fiú felszakított sebeire tekintett, de már csak összemaszatolt vér csillogott a helyükön. Beforradtak. Inuyasha hangja erős volt és büszke. Próbálta elrejteni lönnyeit, fájdalmát és azt a boldogságot is, hogy feléledt a lány: -Kagome...Szeretlek...Nem halhatsz meg. Az életemet is feláldoznám azért, hogy velem lehess. -Inuyasha...Köszönöm...-azzal viszonozta a fiú ölelését.
Mikor visszatértek, a fekete gyöngy csillogva beleesett Inuyasha szemébe. A lány ijedt tekintettel bámulta a féktelen pusztítást. A házak füstölögve meredeztek az ég fele, miközben belőlük sziszegtek az emésztő tűz nyalábai. Emberek holttestei termettek a halál mezején. A bokrok mögül Kaede vánszorgott elő, lábán kisebb sérüléssel. Verejtékző arccal rámeredt a párra. Nyilván védőbuborékot vont maga köré és az védte meg a szörny gyilkos hangjától. Kagome oda futott az öreg papnőhöz: -Kaede anyó! Hol van Miroku és Sango? Merre ment a szörny?
|