6. fejezet: A találkozás

Sesshomaru sárga szemeivel Jaknen testére pillantott.A kis
démon ében, üres szemeit a nagyúrra szegezte, szája megállt
a lecsukódásban, miközben belőle elfojtott csend
rikoltozott, görcsös kezeivel szorongatva a levegőt. A
szellem halk szemeit a tátogó sötétség fele szegezte, miben
fehér árny alakja vált láthatóvá. Az ében sűrű feneketlen
mélyéről kegyetlen szempár ragyogott fel és egy vörös
félhold. Sesshomaru kezei fenyegetően megroppantak, szemei
hidegen hunyorogtak. Tökéletesen higgadtak tűnt,
félelmetesen nyugodt tekintete nem árulkodott félelemről,
pedig a szemében csillogó ragyogás mélyén lapult
valami...Valami elfojtott érzelem...
Nem sírhat! Nem! Nincs joga hozzá!
A fehér alak lassan közeledett, mint egy kísértet. Először
fehér ruhája vetkőzött ki az éjből, lobogó hajával, utána
finom ajkai, végül az érzelmek nélküli arany szempár. Mintha
egy tükör előtt állt volna Sesshomaru előtt. Az alak
vérfagyasztó tekintete, fehér haja, a félhold a homlokán
hasonlított a szellemre, egyetlen jelentős dolgot kivéve. Az
idegen nő volt. Kezében Jaken megkaparintott botja virított.
Sesshomaru elővette a Tensaigát és lesújtott vele a halott
Jakenre. A kis démon felkapta tekintetét. Értetlen szemeit a
két egymással szemben álló szellem közt ingáztatta. Jaken
dühösen Sesshomaru fele mordult:
-Ez a bestia megölt nagyuram. Végezz vele nagyuram amiért
orvul megtámadott és elvette a botomat!
Sesshomaru szemei megrebbentek:
-Félre Jaken.
A nő fagyosan megszólalt:
-Rég találkoztunk Sesshomaru.
-Hayu...Úgy tudtam régen meghaltál...
-Hamisak a pletykák. Nem olyan könnyű engem elpusztítani,
ahogy téged sem.
Jaken szemei kigúbadtak. Csak most esett le neki a
döbbenetes tény, hogy miért hasonlított annyira a nő
Sesshomarura:
-Nagyuram! Ez nem lehet igaz, ez csak valami trükk. Ő a
te...A te?
-Igen Jaken...
Hayu hideg arcán apró mosoly törte meg a jeget:
-Olyan szép vagy mint apád...De elhagyott. Egy közönséges
halandó miatt.
-Mit akarsz?
Hirtelen Rin rontott elő a bokrok közül. Döbbent tekintetét
a két szellem fele szegezte. Hayu kezeit lassan kinyújtotta.
Karmai ragyogni kezdtek. Az ostor sziszegve takergett elő
belőlük, mint egy megbűvölt kígyó vonagolva csapkodva a
levegőt. A nő jeges szemeit, mikre fenyegető sötétség
borult, Rinre szegezte. A ragyogó ostor a lány fele kapott.
Rin kezeit maga elé kapta. Sikoltani se maradt ideje.
Hallotta, ahogy az ostor felhasítja a levegőt, de nem érte
el. Hayu szemeiben parány döbbenet csillogott. Szája apró,
csalódott grimaszba torzult:
-Látom nem csak külsőleg hasonlítasz apádra...Szégyent hozol
rám!-azzal a Rin előtt álló Sesshomarura csapta újra
ostorát. A szellem nem tántorodott meg, mintha nem is érezte
volna a csapást. A nő ajkai mögül dermesztő szavak gomolyogtak:
-De látom a hidegvéredet tőlem örökölted...
Sesshomaru és Hayu ostora néhány pilanatra egymásba
gabalyodott, majd különválva egymásba csapott hideg villanás
fényével borítva el a levegőt. Rin ijedten kuporodott
félelemtől megbénult Jaken mögé. Sesshomaru hirtelen előre
rántotta kezét. Hayu szemei kigubdtak a meglepettségtől. A
szellem könyörtelen ujjait a nyaka köré csavarta. A nő
gonoszul sziszegett:
-Mire vársz? Ölj meg!
Sesshomaru fagyosan meredt rá annyára. Hayu hangjában
csalódottság csengett:
-Gyenge vagy...Mint az apád...
A nő kitépte magát Sesshomaru karmaiból és egy gyors
mozdulattal elvette tőle a Tensaigát. Hayu a kardra meredt:
-A tiedet nem védi varázslat. Tehát ez az
örökséged...Szánalmas...-azzal rideg szemeit Rinre
szegezte-Őt megsiratnád?
Sesshomaru megindult a nő fele, de nem tudta elérni. Hayu
köddé vált, hangja visszhangozva hullámzott:
-Nem mindent örököltél tőlem...
A szél szárnyán szinte szelíden szálltak a szavak:
-Szem sosem láthatja...Végső nyughelyét ki őrzi, titkát soha
fel nem fedi...
Sesshomaru szó nélkül sarkon fordult, mintha semmi sem
történt volna. Pedig Hayu magával vitte a Tensaigát és Jaken
botját. Az eső kövér cseppekben esni kezdett...